Tényleg Isten minden titkunkat tudja? Ha igen hogyan?
Igen. Felelőségteljes élethez ezt kell hinnünk. Különben logikailag nem lehet alátámasztani, miért érdemes becsületesen élni.
Benned is ott van Isten. Ha Te tudsz valamit, Isten tudja.
Képzeld el, hogy egyik hangya megkérdezi a másikat: - Te, igaz az, hogy az emberek tudnak építeni 829.8 m magas hangyabolyt, amit nem dönt le a szél (ld. Burj Khalifa)? Ha igen, hogyan?
Na most hogyan tudná egy aprónyi aggyal rendelkező hangya elmagyarázni egy másik hangyának a Burj Khalifa fizikai, statikai stb. számításait, és tervrajzait, amikor ennek az épületnek a megépítéséhez több ezer tanult ember évek alatt megszerzett tudása és összehangolt munkája kellett?
Szóval itt a probléma, hogy köztünk, emberek és Isten között, a mi lehetőségeink és a mi tudásunk és az ő lehetőségei és tudása között jóval nagyobb a különbség, mint több ezer okos emberé és két hangyáé között. Egyszerűen, nem tudnánk felfogni a választ, mint ahogyan egy hangya sem tudná felfogni és értelmezni a Burj Khalifa tervrajzait és számításait, és műszaki dokumentációit, még azt sem fogná fel, hogy amire néz, az egy tervrajz.
Tehát a kérdésedre igen a válasz a Biblia alapján, amit a Szentlélek ihletett, Isten mindent tud. Egyszerűen el kell hinned, hogy Isten sokkal többre képes, mint az emberek. A "ha igen, hogyan"-ra pedig nem fogja tudni senki emberfia elmondani a választ, mert emberként nem tudjuk felfogni a magyarázatot, ezért Isten nem is kezdte el ezt magyarázni.
A Bibliában Jelenések könyvében található az a mondat, hogy "És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trón előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Egy másik könyv is kinyittatott, az élet könyve, és a halottak a könyvekben írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint." (Jel 20:12) Ne zavarjon most, hogy az élet "könyvéről" ír. Azért ír János apostol könyvről, mert az 1. században nem volt más lehetőség egy hosszú történet feljegyzésére, mint egy könyv. A lényeg az, hogy mindenki élete másodpercről másodpercre fel van jegyezve a mennyben, és bárki bármit tett, mondott vagy gondolt, az rögzítésre került, ami az utolsó ítéletkor elő lesz hívva, és ez alapján kapja meg mindenki az ítéletét.
Akik hittek Jézusban, megtértek, Uruknak választoták Jézust, megkereszteltek a bűneik eltörlésére, és azután kitartottak hűségesen az Úr Jézus mellett életük végéig, azok életének rögzített anyagából Jézus vére kitörölt mindet rájuk nézve terhelő dolgot.
üdv, Stefán
9, Jézi mindig egy feszült alak volt amióta ismerem. Sose értettem miért ilyen....
(feszült †)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!