Az baj ha én katolikus vagyok de a református hitt szerint gondolkodom?

31/31 anonim ezeket nem én találtam ki hanem itt találtam öket

MAGYARSÁGTUDOMÁNYI INTÉZET

[link]

Ők szerkesztik az oldalt szinte mind dr

[link]

34/34 anonim én csak azért tértem el az eredeti kérdésemtől mert engem csak az érdekelt volna de mivel 2en is a kérdéstől eltérően válaszoltak és igen tudom van helyes írási hibám de attól még nem vagyok hazug hiszen a bibliából idéztem eme oldalról de úgy látszik már kérdezni sem szabad!!!!!!!!!!

[link]

És én rosszat sem akartam volt akit vissza vezettem a helyes utra mert szellemeket akart idézni!!!!!!!!!

https://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__magia-okkultizmus__..

Kép, képmás Az izráeli Jahve-kultusz legjellegzetesebb vonása a képtilalom volt (2Móz 20,4k.23; 3Móz 26,1; 5Móz 4,16kk; 5,8k; 27,15). Ez a tilalom hármas vonatkozású: a) jelentette az idegen istenek bálványképének kerülését, lehetőség szerinti eltávolítását; b) Jahve kiábrázolhatatlanságát és általában a képek kerülését a Jahve-kultuszban; és végül c) az ember (és néha más élőlények) kiábrázolhatatlanságát.

Az első két aspektus a zsidóság számára minden időben magától értetődő szigorú parancs volt, a harmadikat az idők folyamán eltérő mértékben vették figyelembe. A harmadik vonatkozásban a tiltás alapja az ember istenképűsége (ld. ISTENKÉPŰSÉG), amely tiltást a zsidóság 2Móz 20,23 képtilalmában bennefoglaltnak érzett. Ezért hiányzik az ortodox zsidóságban a B-i jelenetek ábrázolása. A tilalomnak liberálisabb értelmezése érvényesült a diaszpórában élő zsidóság körében, amint ezt a Dura-Europoszi zsinagóga falfestményei bizonyítják (ld. DURA- EUROPOSZ).

A Jahve-kultusz egyetlen látható képe-kultikus tárgya a szövetség ládája volt (ld. ott). De sem a ládán ülő, vagy a salamoni templom falain látható kerúbokat (ld. ott), sem a teráfimot (ld. HÁZIBÁLVÁNY; Bír 8,27; 17,5; 1Sám 21,10), sem pedig az érctengert tartó bikaszobrokat nem imádták soha. Csak az érckígyó esetében olvasunk arról, hogy előtte füstölő-áldozatot mutattak be (4Móz 21,8kk). Feltételezhető ugyan, hogy Jósiás király kultuszreformjáig (ld. KULTUSZCENTRALIZÁCIÓ 2Kir 23,4–20) állítottak fel szent oszlopokat (h. maccébah – Jer 44,8k), ezek ellen azonban, mint idegen bálványkultuszok hatása ellen, mindig is küzdöttek, különösen a próféták (vö. 5Móz 16,22; 2Kir 17,10; 23,14 stb.). Bizonyos, hogy a fogság utáni időkben teljesen eltűntek a kultuszból az ilyen jellegű tárgyak.

Az első keresztyén gyülekezetek hasonlóan gondolkodtak a képekről. Komolyan vették Isten kiábrázolásának tilalmát, és nem tartották szükségesnek azt, hogy Jézusról, vagy az apostolokról képet készítsenek. Még kevésbé gondoltak arra, hogy olyan kultuszképeket csináljanak róluk, amelyeket imádhatnak (ellentétben pl. a Mitrász-kultusszal, melynek fontos eleme a képtisztelet); vagy a császárkultusszal, amely szintén nem képzelhető el képek és szobrok tisztelete nélkül). Az első keresztyének istentiszteletének középpontjában a hallható Ige áll, és nem a látható kép. Csak a 3. szd. tájékán tűnnek fel a katakombák (ld. ott) falain keresztyén szimbólumok.

Az ÚSZ-ben a következő összefüggésekben vannak képek megemlítve: a császár képe a dénáron (Mk 12,16 par). Erre a császárképre történik utalás a Jel-ben olvasható »fenevad képe« kifejezéssel (13,14k; 14,9; 15,2; 16,2; 19,20; 20,4).

Amikor az ÚSZ képről (eikón) beszél, akkor a képben benne foglaltnak érzi a leképezett alakot, az ős-képet, a minta-képet is. Ezért áll a Zsid-ben az eredeti kép (eikón), a valóság ellentétben a »képmással« (hüpodeigma), ami a valóságnak, az eredeti képnek csupán az »árnyéka« (szkia): az ÓSZ-i papok a mennyei dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak (hüpodeigma és szkia, 3Móz 8,5); a kijelentés sátora és az istentiszteleti eszközök a mennyeiek képmásai (3Móz 9,23). Ezért tiltja az ÚSZ is a bálványképek imádását, mert az azonos a bálványistenek tiszteletével (ApCsel 7,43 – idézet Ám 5,26-ból a LXX szerint: tüposz; Róm 1,23). Amikor 2Kor 4,4 és Kol 1,15 Krisztusról azt mondja, hogy ő a »láthatatlan Isten képe«, ezzel a kép és az eredeti azonosságát, azaz Krisztus Fiú-voltát akarja hangsúlyozni (vö. Fil 2,6: en morfé theou – einai isza theó: Jn 14,9; 12,45: ho eórakósz eme – heóraken tan patera). Az eikón theou kifejezés utalás 1Móz 1,27-re, hiszen Pál máshol is hangsúlyozza: Krisztus a második Ádám (1Kor 15,45kk).

A Mithrász-kultusz a Római Birodalom utolsó pogány államvallásának öröksége, több eleme azonban a római katolikus vallásban a mai napig fellelhető. Krisztus után 354-ben került december 25-re Karácsony ünnepe. Liberius pápa rendelte el így, és parancsának igen érdekes kultúrtörténeti háttere van, írja Xántus János: A természet kalendáriuma c. könyvében. Az akkor már névleg keresztény légiók katonái között ugyanis nagyon elharapózott az úgynevezett Mithrász-kultusz, azaz az óperzsa Napisten tisztelete. Eredetileg ez az istenalak a világosságot és a fényt jelentette, mely még a felkelő napot is megelőzve a legtávolabbi és legelrejtettebb zugokba is behatol, és a sötétséget mindenünnen elűzi. Később a hazugság és sötétség legyőzője lett Mithrász isten. Mivel születését december 25-én ünnepelték a birodalom támaszát jelentő légionáriusok, ezért ugyanez a nap lett a keresztény karácsony ünnepe is, hiszen már Hieronimus egyházatya is megmondta, hogy a pogány ünnepeket nem kiirtani, hanem keresztény szelleművé kell tenni.

A Mithrász-szentélyeket, így a fertőrákosit is, a Gratianus császár által 378-ban kibocsátott birodalmi rendelet szerint le kellett volna rombolni, de mivel forgalomtól távol eső, eldugott helyen volt, fennmaradt és mivel felügyelői elhagyták, idővel eltemetődött és csak 1500 év múlva került szerencsés véletlen következtében napvilágra.

TETTAMANTI SAROLTA (Ferenczy Múzeum, Szentendre) :

MITHRAS-KULTUSZ EMLÉKE SZENTENDRÉN

A szentendrei késő római temető 75. sz. IV. századi kőládasírjának NyÉNy-i végén másodlagos felhasználásban került elő 1975-ben egy Mithras-jelenetes domborműtöredék.1 A kőemlék leírása (1. kép): A bikaölés ábrázolását fönt egy ívelten faragott architektonikus keret zárja le, amely egyszersmind a kő felső szélét is jelenti. E keret félkörös mélyedésébe nyúlik bele Mithras frígiai sapkás feje. A tunikába, chlamysba öltözött istenalak bal lábával a bika hátára térdel, s a leroskadó állat hátába szúr. Bal karját az állat fején nyugtatja, jobb lába hátrafelé feszül a bika jobb hátsó lábával együtt. A fő jelenethez tartoznak még a szokásos állatalakok: a skorpió, a kígyó s a kutya.2 A dombormű jobb szélén az íves lezárás rövid egyenes szakaszban folytatódik. Itt egy nyolcszögletű me-daillonban Luna mellképe látható. Alatta az egyik dadophor, Cautes, frígiai sapkában, jobb kezében fáklyát nyújt fölfelé, a baljában amazonpajzsot tart. A bika síkjánál hátrább, följebb áll. A tábla megfelelő jobb oldali része Sollal, Cauto-pates-szal s valószínűleg a hollóval, hiányzik, letört. Az isten arca is megrongálódott. A fehér mészkő dombormű méretei : 76 X 79 Xl4 cm.