Szentté lehet avatni olyan embert, aki nem katolikus?





Igen, az ortodoxoknál is ismert dolog a szentté avatás. :))
De értem, hogy mire gondoltál: olyan nincs, hogy pl. a Katolikus Egyház szentté avat egy reformátust.















Az, hogy a római katolikus egyház mit csinál, az az ő dolga, de a Bibliában nem látok arra a gyakorlatra példát vagy utalást, hogy bárkit szentté kellene avatni. A Biblia szerint, aki keresztény, az szent is. Úgy is lehet mondani, hogy aki nem szent, az nem keresztény, és emiatt nem megváltott. Lásd pl. 1Pét 2:5, 1Pét 2:9, 1Kor 14:33-34, Róm 6:22.
Most már csak az a baj, hogy legfőképpen a római katolikus egyház torzításának köszönhetően a köznyelvben nem ugyanaz él a "szent" szó jelentéseként, mint a Bibliában, tehát a hétköznapi ember egészen mást gondol a szentségről, mint amit a Biblia ír erről. Ha rákeresel az újszövetségben a "tanítvány" szóra, és elolvasod az erről szóló idézeteket (lesz vagy 200 idézet), akkor jobb képed lesz arról, hogy mit jelent szentnek lenni a Biblia szerint. Ezen kívül rákereshetsz az újszövetségben az "egymás" szóra abban a kontextusban, hogy az egyház tagjai hogyan viselkedjenek egymással, az is sokat mond a szentség mibenlétéről.
Pl. Jn 13:34-35 "Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást."
üdv, Stefán





#4
Érdekes, hogy erre nem látsz bibliai példát, mert az Ószövetségben a zsidók hasonló tisztelettel voltak a próféták iránt. Az Újszövetség pedig konkrétan beszél olyan már üdvözült emberekről, akiket szenteknek nevez, lásd Jelenések könyve.
"Úgy is lehet mondani, hogy aki nem szent, az nem keresztény, és emiatt nem megváltott."
Ezzel a kijelentéssel több probléma is van. Rögtön az első fele, "aki nem szent, az nem keresztény", ilyet sehol se állít a Biblia. Sőt azt olvashatjuk "szentek legyetek, mert én szent vagyok". Tehát ezt az életszentséget el kell érni, nem pedig valami automatikus járandóság.
De az alábbi rész is ezt igazolja:
"Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében meghívást kaptak, hogy szentek legyenek."
A másik még nagyobb probléma, hogy te a megváltást megpróbálod kisajátítani, pedig Krisztus minden emberért életét adta. Azt állítani, hogy aki nem keresztény/szent, az nincs megváltva, nagyon súlyos dolog....










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!