Sátán hogyan jött le a földre? Ma hallottam egy másik verziót Jehova tanúja szerint! Isten dobta le őt nem?
12-es. Igen, Jehova Tanúi az I.században alakultak ki a Judaizmusból.
Izrael kegyvesztett lett, a Seregek Ura (JHVH.) szemében.(De te, ezt tudod. 😊) Hogy miért? Ezékiel könyve részletesen ecseteli.
Izrael végképp hűtlen lett Jehova (Jahve) Istenhez. Ezért egy "új" szövetségre volt szükség. Jeremiás 31:31–34. Ez a szövetség, Jézus Krisztuson (Messiás) keresztül köttetett.
Ezékiel könyve 8. fejezetében olvashatunk arról, hogy az Izraeliták milyen hamis isteneket imádtak, a Biblia igaz Istene helyett.
Ezért, i.e. 607 ben, a babiloni királynak megengedte, hogy legyőzze a népét, és azt is, hogy lerombolják a templomát.
A második -ami a legfőbb ok- nem fogadták el Jézust!
Ezért i.sz. 70-ben Jehova engedte, hogy a Rómaiak elpusztítsák az újjáépített templomot és Jeruzsálemet.
Dániel 9:26 szerint MEGÖLIK A MESSIÁST, majd egy következő vezér újra lerombolja Jeruzsálemet és a Templomot. (A babiloni 70 éves fogság után, egy maradék visszatért és újjáépítette a várost és a templomot!) Ezt i.sz. 70-ben, a Római hadvezér Titusz által meg is történik! (Az újabb lerombolás) Mikor? Időszámításunk szerint 70! Tehát Jézusnak i.sz. 70 előtt kellett megjelennie, mert Dániel 9:26-ban leírta, hogy megölik a Messiást!
Az ún. Újszövetségben leírtak szerint Isten, Jézust azért a két okért küldte el, hogy egyenlő váltságot adjon Ádám tökéletes emberként elkövetett vétkéért. Mivel Jézus is tökéletes volt. Az életét áldozta az emberiségért, hogy aki hitet GYAKOROL benne ne pusztuljon el végleg. Igy nincs több állatáldozat, amit az Izraeliták áldoztak, mert ez az egyetlen (tökéletes) emberáldozatot fogadta el helyette, aki nem mellesleg a saját fia.
(Te feláldoznád a fiadat azokért is, akik gyűlölnek téged?)
2. Bemutatta hogyan kell az igaz Istent imádni! Mintát hagyott!
(Ha Jézus imádatot mutatott be Istennek, vajon egyenlő vele?)
Viszont a Zsidóság többsége nem fogadta el Jézust annak, aki, és a farizeusok szektája halálra is juttatta. Ezt tudva, Isten felhasználta a megváltásra is.
"Az első században csupán egyetlen keresztény hit létezett. Ma mégis olyan felekezetek, szekták és kultikus csoportok bőségét látjuk, amelyek kereszténynek vallják magukat, jóllehet ellentétes tantételeket tanítanak, és különféle magatartási irányelvekhez ragaszkodnak. Milyen távol áll ez attól az egyetlen egységes keresztény gyülekezettől, amely i. sz. 33 pünkösdjén jött létre!" (Ugye?)
Sátán már kezdettől fogva megpróbálta elhallgattatni Jehova keresztény tanúinak bizonyságtételét, mégpedig úgy, hogy üldözést hozott rájuk a gyülekezeten kívüliek részéről (1Pét 5:8).
A hamis tanítókról beszélt Jézus Máté 7:15; Cselekedetek 20:29,30 ban, aminek következményeként elkezdődött a nagy hitehagyás a keresztényiségben. Az első század végére elhunyt az utolsó apostol is, és megállíthatatlan lett a hitehagyás. A hamis tanítók olyanok voltak, mint a kémek vagy árulók az ellenség táborában, mert bár a gyülekezetből valók voltak, ártó eszméiket titokban vagy álcázva szivárogtatták be.
Az apostolok 60 évig visszatartó erőként működtek, arra törekedve, hogy visszatartsák a hitehagyás áradatát (2Thess 2:7; vö. 2János 9, 10). De körülbelül abban az időben, amikor a keresztény gyülekezet készült belépni a második évszázadba, az utolsó élő apostol, János, i. sz. 100 körül meghalt. A hitehagyás, amely korábban lassan kezdett belopódzni a gyülekezetbe, immár feltartóztathatatlanul tört előre romboló hatású szervezeti és tantételbeli következményekkel.
Ami ezután alakult, a II. században, és a IV. századra államvallássá lett, az már hamis kereszténység... Szobrok, keresztek, szentek imádata, spiritizmus, beavatkozás a világi hatalmak ügyeibe, papi és laikus osztály, címek birtoklása, stb. Az egyedüli igaz, és mindenható Istenhez (Jehova) semmi közük...😁
Hogy a kérdésre is válaszoljak.
Mivel Jézus a Krisztus, és elképesztő hatalmú király (Amely hatalmat és címet az édesatyjától, Jehovától kapott)
elkezdte a ténykedését az égben,(másik dimenzió) ezzel megkezdte az 1000 éves uralkodását.
Jelenések 12:7-12.
"7 És háború tört ki az égben: Mihály és az angyalai harcra keltek a sárkány ellen. A sárkány is harcra kelt az angyalaival együtt, 8 de nem győztek, és többé már nem volt helyük az égben. 9 Ledobták hát a nagy sárkányt, az őskígyót, akit Ördögnek és Sátánnak neveznek, aki az egész lakott földet félrevezeti. Ledobták őt a földre, és az angyalait is ledobták vele együtt. 10 Hallottam, hogy egy hang ezt mondja hangosan az égben: „Isten most hozta el a megmentést, ereje diadalmaskodott, a királysága létrejött, és Krisztus hatalomra jutott, mert ledobták testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolja őket a mi Istenünk előtt. 11 És legyőzték őt a bárány vérének és az üzenetnek köszönhetően, amelyről tanúskodtak, és készek voltak feláldozni a lelküket. 12 Ezért örülj, te ég, és ti, akik ott laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert lejött hozzátok az Ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy rövid ideje van.”"
Hogy ki is volt Sátán, amikor még nem lett szándékosan gonosszá...?
Itt, a mindenható Isten beszélt róla: Ezékiel 28:11-15.
14-et folytatva.
Az első század végére, a nagy hitehagyással bekövetkezett az, hogy feledésbe merült az igaz ismeret, az igaz keresztényi hit gyakorlása, hosszú időre. Ezzel együtt megszűnt létezni szervezett formában!
A középkorban, tűzzel-vassal irtották azokat a keresztényeket, akik olvasták a Bibliát. Sokan közülük felismerték, hogy a K. egyház, nem a bibliai igazságot tanítja, hanem emberek hagyományait. Vagyis a saját maguk kreált hamis, Istenkáromló tanokat terjesztenek mind a mai napig!
Jézus második, de láthatatlan jelenléte előtt, újraszerveződött JT. formájában. Jehovát és Jézust az érdekelte, hogy amikor újra megnézik a Földet, hogy kik gyakorolják az első században hátrahagyott mintát.
Nyilván azt a csoportot, egyházat választják a "Hű és értelmes rabszolgának," (Máté 24:45-51.) akit kineveznek a többi "rabszolga" fölé, mert megadták a szellemi táplálékot mindig, a kellő időben!
Talán a bálványimádó, ókori hamis tanokat terjesztő és gyakorló, háborúkat szító, képmutató, "keresztény" egyházak? Aligha!🤣🤣
16. Miért ostobaság? Mi benne a hazugság?
Mit mond a Biblia?
Lényegében alig akad olyan mondatod, amiben nincs valami kis hazugság. Hol nagy hazugság.
"12-es. Igen, Jehova Tanúi az I.században alakultak ki a Judaizmusból."
Hazugság. A Jehova tanúi a 19. században létrejött vallás, ráadásul még ezt a nevet is jóval később, 1931-ben vették csak fel.
"Izrael kegyvesztett lett, a Seregek Ura (JHVH.) szemében.(De te, ezt tudod. 😊) Hogy miért? Ezékiel könyve részletesen ecseteli."
Ez sem igaz így. Jól látszik hazugságod érvelésedből is, hiszen Ezékielre hivatkozol és a babiloni fogságra. De végül Istennél újra kegyelemre talált Izrael, hazatérhettek a fogságból, felépíthették a Templomot újra.
"A második -ami a legfőbb ok- nem fogadták el Jézust!
Ezért i.sz. 70-ben Jehova engedte, hogy a Rómaiak elpusztítsák az újjáépített templomot és Jeruzsálemet."
Jézus mondta, hogy Jeruzsálem el fog pusztulni, de állításod további része fikció, nem mondta, hogy miért fog elpusztulni, ezt a szektád találta ki.
"Te feláldoznád a fiadat azokért is, akik gyűlölnek téged?"
Ezzel újabb hazugságot sugallsz, hiszen Krisztus mindenkiért életét adta, még azokért is, akik gyűlölik Őt.
"Az első században csupán egyetlen keresztény hit létezett."
Újabb hazugság. Igazából már az első században is többféle keresztény hit létezett, nem véletlenül kellett az apostoloknak fellépni ezek ellen.
Láthatod, lényegében minden állításod mögött gonosz hamisság van, szádból csak rossz és hazugság árad :(
*"12-es. Igen, Jehova Tanúi az I.században alakultak ki a Judaizmusból."
Jézus második, de láthatatlan jelenléte előtt, újraszerveződött JT. formájában. Jehovát és Jézust az érdekelte, hogy amikor újra megnézik a Földet, hogy kik gyakorolják az első században hátrahagyott mintát.
Használják Isten nevét, az igazságot tanítják az embereknek!
A hitehagyás után, együtt nőtt a gyom a búzával. Istennek nem volt szervezett népe, a 19. századig. Jézusnak addig kellett ülnie Istene jobbján, amíg el nem kezdhet királyként uralkodni. Ez akkor történt, amikor felhatalmazást kapott arra, hogy tisztítsa meg a mennyet.(Sátán kivetése Jel.12:7-12.) Ekkor nagy haraggal lett az emberek iránt, mert csak a Föld közelségére korlátozódik a mozgástere. A nagy haragjának kimutatását, mi 1914 re datáljuk. Ekkortól nagyon "elvadult" az emberiség... Ekkor nézte meg Jehova Isten és Jézus, hogy melyik szervezet gyakorolja a tiszta imádatot...
A név felvétele, az Ézsaiás 43:10,11 en alapul. Az Úr, Atya, Isten, Mindenható helyett, Isten személyes nevét használjuk a fordításokban. Tehát a Biblia Istenének személyes neve mellett tanúskodunk, és hirdetjük a jó hírt Jézusról és a megmentésről.
"Izrael kegyvesztett lett, a Seregek Ura (JHVH.) szemében.(De te, ezt tudod. 😊) Hogy miért? Ezékiel könyve részletesen ecseteli."
Ez sem igaz így. Jól látszik hazugságod érvelésedből is, hiszen Ezékielre hivatkozol és a babiloni fogságra. De végül Istennél újra kegyelemre talált Izrael, hazatérhettek a fogságból, felépíthették a Templomot újra."
Persze, de utána újra elhagytátok Őt.
Végleg akkor, amikor a fiát -Jézust- nem fogadtátok el!
Ezért lett elpusztítva a templom, isz. 70.-ben végleg!
Nincs többé szükség az ókori imádatra, -nem is tettétek csak ritkán, rövid ideig- és a templomra, mert Jézus lett az új "templom".
*"A második -ami a legfőbb ok- nem fogadták el Jézust!
Ezért i.sz. 70-ben Jehova engedte, hogy a Rómaiak elpusztítsák az újjáépített templomot és Jeruzsálemet."
Jézus mondta, hogy Jeruzsálem el fog pusztulni, de állításod további része fikció, nem mondta, hogy miért fog elpusztulni, ezt a szektád találta ki.
Nem mi, hanem az igaz Isten mondta Dánielen keresztül. Ez prófécia!
(Károli) Dániel 9:26 "A hatvankét hét múlva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás."
Ez a következő fejedelem Titusz volt. I.sz. 70-ben.
*"Te feláldoznád a fiadat azokért is, akik gyűlölnek téged?"
Ezzel újabb hazugságot sugallsz, hiszen Krisztus mindenkiért életét adta, még azokért is, akik gyűlölik Őt.
Drága szívem! Itt Jehova Isten áldozta fel a fiát. Én csak megkérdeztem (költőien), hogy vajon feláldoznád a fiad olyanokért, akik gyűlölnek téged?
*"Az első században csupán egyetlen keresztény hit létezett."
Újabb hazugság. Igazából már az első században is többféle keresztény hit létezett, nem véletlenül kellett az apostoloknak fellépni ezek ellen.
Szervezett formában csak egy, amit Jézus alapított! Az apostolok tisztán tartották a gyülekezeteket, és kiközösítették az olyanokat mint te.😁
De azt csak addig tudták, míg éltek. (Fentebb leírtam.) Aztán beindultak az "őseid" és bemocskolták a tiszta imádatot.
Sajnálom hogy ennyire nem látsz tisztán.
Kár érted, jó tesó lehettél volna. Vagy az voltál...
Mint írom, nincs olyan állításod, ami ne lenne csúnya ordas hazugság...
"Jézus második, de láthatatlan jelenléte előtt, újraszerveződött JT. formájában."
Ilyen nincs, ez ellent mond Isten szavának:
"Íme, közeledik a felhőkben, látni fogja minden szem"
Tehát Jézust minden szem látni fogja, ahogy visszatér.
"A hitehagyás után, együtt nőtt a gyom a búzával. Istennek nem volt szervezett népe, a 19. századig. Jézusnak addig kellett ülnie Istene jobbján, amíg el nem kezdhet királyként uralkodni."
Újabb hazugság, ami ellent mond Isten szavának...
Mit ír a Biblia?
"Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön."
Ezt Jézus feltámadása után mondta, nem pedig majd 2000 évvel később, miután egy frissen alakult szekta téves világvége jóslata befuccsolt és valami mást kellett kitalálni, amit a sok hülye elhitt.
"Istennek nem volt szervezett népe, a 19. századig."
Hazugság, sőt aljas sátáni hazugság. Jézus maga alapított Egyházat, az apostolok ezt pedig megszervezték. Jézus azt is ígérte, hogy még a pokol kapui se vesznek erőt ezen az Egyházon.
De nem elemzem végig minden állításod, a sátán beszél belőled, a hazugság atyjára pedig sok szót nem érdemes pazarolni. Nem véletlenül nevezik ördögtoronynak azt a szervezetet, ami behálózott téged.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!