Egy sráccal beszéltem egy vallásos kisfilmről. Melyiküknek van 'igazunk'?

Igazából nem látom az ellentmondást. Itt a lényeg, ahogy te mondtad, hogy te tönkrementél volna, nem bírtad volna elütni a vonattal a saját gyereked.

És így láthatod, hogy mekkora áldozat volt az Istentől, hogy az emberekért feláldozta az egyetlen fiát.

Sokan tévedésben vannak a keresztáldozat lényegével kapcsolatban. Vannak akik azt mondják: "Szörnyű gondolat, hogy az Istent csak saját Fiának véres és kegyetlen meggyilkolása engesztelhette volna meg! Egy isten, aki a fiának vérét szomjúhozza!"

Ezek irányzatos színezések és zavart képzetek, amelyek mögött a legfinomabb teológiai gondolatok durva és rosszindulatú egybekavarása lappang. Az Atya nem szomjazta saját fiának véres halálát, hanem a Fiú saját maga kívánt szeretetből s irgalomból nemcsak leszállni közénk, hanem öntestének véres és önkéntes áldozata által teljes elégtételt nyújtani az isteni igazságosságnak a mi bűneinkért. Nem vérengző kegyetlenség tehát az Istenember halála, hanem ellenkezőleg, az isteni irgalomnak és szeretetnek fönséges megnyilatkozása.

Nagy általánosságban minden jó tettet áldozatnak lehet nevezni Szent Ágoston szavai szerint: „Minden jó tett, mely arra irányul, hogy Istennel szent közösségbe kerüljünk, igaz áldozat.” Ezek alapján az imádságot, az alamizsnát, a felebaráti szeretet vagy az önmegtartóztatás, mint például a böjt megnyilvánulásait is áldozatnak lehet nevezni, és ebben az értelemben a protestánsok is áldozatnak nevezhetik a szentmisét. Ilyen áldozatot minden kereszténynek be kell mutatnia, így ebben az értelemben minden keresztény pap. Erre vonatkozik a hívek általános papsága, ahogy ezt Szent Péter magyarázza: „És ti is, mint élő kövek épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá, lelki áldozatok bemutatására, melyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.” (1 Pét 2,5)

Szűkebb és valójában vett értelemben az „áldozat” fogalmán kultikus áldozatot értünk. Ez egy kézzelfogható, anyagi áldozati adomány bemutatása Istennek az Ő legnagyobb méltóságának és a mi neki szóló abszolút alárendeltségünk elismerésének kifejezéseként, és ez az áldozat már megköveteli egy valóságos pap jelenlétét.

Hogy mit is jelent az áldozat, ezt jól lehet tanulmányozni az Ószövetség áldozatain, melyeket Isten rendelt el, hogy az Újszövetség keresztáldozatát és szentmise-áldozatát velük előkészítse. Mert mit is jelentett az, mikor a régi Izraelből egy férfi nyájának legszebb állatát kiválasztotta, Jeruzsálembe a templomba vitte, hogy azt egy pap megölje és az oltáron elégesse? A férfi ezzel azt akarta kifejezni, hogy saját magát akarja Istennek felajánlani, hogy ő teljesen Istené és kész Isten szolgálatára. Az áldozat tehát egy szent jelzés. Mivel az ember nem ura saját életének és ezért nem ölheti meg magát, valami más értékeset választ tulajdonából és azt ajánlja fel Istennek, mintegy jelként, hogy valójában saját magát akarja Istennek bemutatni és saját lelkét szeretné Istennek feláldozni és Istennek szentelni. Az áldozati adomány csak saját lelkének helyetteseként szerepel. Ahogy ez az ég felé szálló füstben felszivódik, úgy akarja a lélek magát Istennek adni és Hozzá menni. Az elégetés tehát az az áldozati cselekmény, mely a belső odaadást hivatott kifejezni.

Az áldozat az ember Istennek, Teremtőjének és végső céljának szóló radikális odaadását fejezi ki. Ezért szabad csak Istennek bemutatni és soha sem egy teremtménynek, mert ezzel a radikális hódolattal és alávetettséggel az ember egyedül csak Istennek tartozik. Ezért tehát, ha a misét a szentek tiszteletére tartjuk is, az áldozatot soha nem nekik mutatjuk be, hanem egyedül Istennek.

Ebből a bevezetésből világosan láthatjuk, hogy az áldozatban a belső átadás a leglényegesebb. Az olyan áldozat, amelyből ez a belső odaadás hiányozna, egy farizeusi áldozat lenne, egy üres hüvely, végső soron egy hazugság, hiszen az áldozati cselekvés és az áldozó belső lelkülete ilyen esetben nem lenne összeegyeztethető. Ezért fejezi ki az Ószövetségben Isten néha nemtetszését a zsidók által bemutatott áldozattal kapcsolatban, ha ezek azt belső áldozati lelkület nélkül mutatták be.

Amit az áldozatról általában elmondtunk, az Jézus Krisztus keresztáldozatában, mely minden ószövetségi áldozat beteljesülése volt, a legnagyobb mértékben megvalósul. Jézus Krisztus ugyanis szenvedésével és halálával a bűnök büntetését mindannyiunk helyettesítőjeként szenvedte el. Az Atya iránti legtökéletesebb odaadással ajánlotta fel magát a kereszten, hogy Őt az emberek bűnei miatt kiengesztelje. Mivel mi magunk nem voltunk, vagyunk képesek helyrehozni, amit bűneinkkel tönkreteszünk, azért Isten Fia maga lett emberré, hogy a kereszten egy végtelen értékű áldozatot bemutasson.

Ebben az áldozatban az áldozat mind a négy célját megtaláljuk: Azáltal, hogy Jézus tökéletesen átadta magát az Atyának ez az áldozat a végtelen hódolat és a végtelen imádat aktusa lett. Ugyanakkor egy túláradóan gazdag engesztelés volt minden idők minden emberének bűnére. És Krisztus valóban méltó módon mondott ezzel az áldozattal köszönetet az Atyának minden jótettért, melyet Ő az emberi nemnek nyújtott, és ugyanakkor megszerzett minden kegyelmet, melyre az embernek valaha is szüksége lesz, hogy célját elérhesse. Krisztus áldozatára támaszkodva minden kegyelmet megkaphatunk az Atyától, amire csak szükségünk van.

Észre kell azonban vennünk, hogy a keresztáldozatnál is Krisztus belső átadása volt a döntő és nem Krisztus megölése, különben azt kellene mondanunk, hogy a római katonák áldozták fel Krisztust. Krisztus kivégzése, mint olyan, bűntett volt, és az áldozatnak csak a külső keretét adta, miközben a keresztáldozat lényegét abban a szeretetben és odaadásban kell látnunk, mellyel Krisztus magát az Atyának felajánlotta. Mindazonáltal ez a belső odaadás Krisztus szenvedésében vált láthatóvá, miáltal szenvedésére mint szükséges áldozati cselekményre kell tekintenünk.

http://www.youtube.com/watch?v=xmlw631LDI4 ez a kisfilm, akit érdekel.

sztem mindkettőtöknek igaza van. most, hogy olvastam a fiú véleményét, rájöttem, hogy igen, így is lehet értelmezni.