Jelenések 2:13-az első században tudjuk a Bibliából, hogy Sátán trónja és lakása hol volt, szerintetek napjainkban hol lehet?

Az ott élő keresztényeket csakugyan sátáni imádat vette körül. Zeusz templomán kívül Aszklépiosznak, a gyógyítás istenének is építettek egy szentélyt. Továbbá a város a császárimádat központjaként is híres volt. A „Sátán” szó héber megfelelője azt jelenti ’ellenálló’, a „trónja” pedig a világ feletti uralmát jelképezi, melyet Isten engedélyével gyakorolhat egy ideig. A Pergamonban széles körben elterjedt bálványimádat azt mutatta, hogy Sátán „trónja” szilárdan állt a városban. Mekkora dühöt érezhetett Sátán amiatt, hogy az ottani keresztények nem borultak le előtte, hogy nacionalista imádatot mutassanak be.

Milyen megindító dicséret! Antipász vértanúsága bizonyára annak volt a következménye, hogy nem volt hajlandó részt venni a démoni szokásokban, sem a római császár imádatában. Nem sokkal azután, hogy János megkapta ezt a próféciát, Traianus római császár megbízottja, az ifjabb Plinius levelet írt Traianusnak. Ebben kifejtette, hogyan járt el azokkal szemben, akiket azzal vádoltak, hogy keresztények; az eljárását a császár jóváhagyta. Akik tagadták, hogy keresztények, azokat szabadon engedték, „amennyiben – ahogy Plinius írta – útmutatásom szerint az istenekhez fohászkodtak, és képmásod [Traianus képmása] előtt . . . tömjén- és boráldozatot mutattak be, azonkívül káromolták Krisztust”. Aki kereszténynek bizonyult, azt kivégezték. A pergamoni keresztények még ilyen veszély ellenére sem tagadták meg a hitüket.

Jézus többször feltárta, hogy a jelenlegi gonosz világot Sátán uralja, ám Jézus felett nem volt hatalma, mert ő megőrizte a feddhetetlenségét (Máté 4:8–11; János 14:30). Napjainkban hatalmas nemzetek küzdenek a világuralomért, főként „az északi király” és „a déli király” (Dániel 11:40). Felélénkült a hazafias buzgalom, és a császárimádat modern kori párhuzamát láthatjuk a világon végigsöprő nacionalizmusban.

A nacionalizmus a nemzetek kialakulásának, a nemzetté válás folyamatának ideológiája. Az egyik legtöbbet vitatott politikai nézetrendszer.

Legfontosabb jellemvonása a nemzet fogalmának előtérbe helyezése, az a nézet, hogy a nemzeti azonosság (nemzeti identitás) az emberi élet alapvető értéke, amely szélsőséges esetekben megelőz minden más szűkebb és tágabb csoporthoz (például társadalmi osztály, párt, vallás) való tartozást, kötődést.

[link]

A császárimádat Augustus uralkodása idején (i.e.27-i.sz.14) vette kezdetét. Sokan őszintén hálásak voltak Augustusnak - különösen a Keleten lévő görög provinciákban -, amiért a hosszú háborús időszak után végre jólétet és békét teremtett. Az emberek arra vágytak, hogy tartós biztonságban éljenek egy olyan uralkodó uralma alatt, akit láthatnak. Egy olyan intézményt szerettek volna bevezetni, amely képes felülemelkedni a vallási különbözőségeken, előmozdítja a hazafiasságot, és egyesíti a világot a ,,szabadító" uralma alatt. Augustus, akit halála után isteni rangra emeltek, életében nem engedte, hogy mások istennek szólítsák. Azt azonban megkövetelte, hogy a Rómát megszemályesítő istennőnek - dea Roma - imádatot mutassanak be. Így a proviciák vallásos érzülete és hazafiassága a birodalom központja, és egyben annak uralkodója felé irányult. Ez az új kultusz, vagyis a császárimádat,csakhamar az összes provinciában tért hódított, és az állam iránti tisztelet és lojalitás szimbólumává vált. Domitianus (i.sz. 81-96) volt az első római császár, aki megkövetelte, hogy istenként imádják. A rómaiak ekkor már külön csoportnak tekintették a keresztényeket és a zsidókat, és ellenezték az új kultusznak tartott kereszténységet. Valószínűleg Domitianus uralma idején volt száműzetésben János apostol Pátmosz szigetén, amiért 'Jézus mellett tanúskodott' (Jel 1:9). János a Jelenések könyvét a száműzetése alatt írta. Említést tesz benne egy Antipász nevű keresztényről, akit Pergamomban, a császárimádat egyik fontos közpotjában ölték meg (Jel 2:12,13).Akkoriban a császári kormányzat már feltehetűen megkövetelte a keresztényektől, hogy részt vegyenek az államvallás szertarásaiban. Mindenesetre i. sz. 112-ben Plinius már megparancsolta a bitíniai keresztényeknek, hogy vegyenek részt ezekben a szertartásokban, ahogy Taraianusnak címzett leveléből kiderül.(Ifjabb Plinius - Levelek, 10. könyv, 344,345. oldal.) Traianus megdicsérte Pliniust azért, ahogyan eljárt az elé vitt ügyekben, és azt az utasítást adta, hogy ki kell végezni azokat a keresztényeket, akik nem hajlandók imádatot bemutatni a római isteneknek. Majd hozzáfűzte: ,,de ....aki nem vallja magát kereszténynek, és ezt kézzelfoghatóan bizonyítja, azaz áldozatot mutat be isteneinknek - bár gyanús a múltja -, megbánása alapján nyerjen bocsánatot"

Egy olyan vallás, amely kizárólagos odaadást vár el a híveitől, teljesen ellentétes volt a római gondolkodással. Nem értették, hogy ha a római istenek ezt nem követelik meg, akkor milyen alapon jár kizárólagos odaadás a keresztények Istenének. Úgy vélték, hogy a birodalom isteneinek imádatával pusztán azt fejezik ki, hogy elismerik a politikai rendszert. Ezért hazaárulásnak számított, ha valaki nem vett részt az istenek imádatában. Ahogy azt Plinius is felismerte, a legtöbb keresztényt sehogy sem lehetett megalkuvásra kényszeríteni. Akármilyen furcsának tűnhetett is a judaizmus a rómaiaknak, mégis religio licitának, azaz elismert vallásnak tekintették, és jogokat biztosítottak a gyakorlóinak. A zsidók a jeruzsálemi templomban naponta kétszer mutattak be áldozatot - két bárányt és egy ökört - a császárért és a római népért. Hogy az áldozataikkal egy vagy több istent akartak-e kiengesztelni, az a rómaiaknak lényegtelen volt. Számukra az volt a fontos, hogy a zsidók ezzel a szokással kellőképpen bizonyították a Róma iránti lojalitásukat. János 19:15-" Ők azonban így kiáltoztak: „El vele! El vele!...... A papi elöljárók ezt válaszolták: „Nekünk nem királyunk van, hanem császárunk.”

János 17:14-22"-14 Nekik adtam a szavadat, de a világ gyűlölte őket, mert ők nem része a világnak, mint ahogy én sem vagyok része a világnak.

15 Nem arra kérlek, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrködj felettük a gonosz miatt. 16 Ők nem része a világnak, mint ahogy én sem vagyok része a világnak. 17 Szenteld meg őket az igazság által; a te szavad igazság. 18 Ahogy te elküldtél engem a világba, úgy én is elküldöm őket a világba. 19 És megszentelem magamat az érdekükben, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazság által.

20 Nemcsak ezek miatt kérlek, hanem azok miatt is, akik az ő szavukra hisznek bennem; 21 hogy mindnyájan egyek legyenek, mint ahogy te, Atyám, egységben vagy velem, és én egységben vagyok veled, hogy ők is egységben legyenek velünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. 22 És én azt a dicsőséget, melyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, mint ahogy mi is egyek vagyunk.