Milyen részletesen kell gyónni?
Pedig igen. Luther sokkal hamarabb megalapította az evangélikus egyházat, mint Kálvin és Zwingli a reformátust. Kálvin majdnem 20 évig evangélikus volt.
Az evangélikus vallásban nincs bérmálkozás, megértetted?
A te vallásod vált ki az evangélikusból, és szektásodott el, ahol még attól is sikítoznak, ha meglátnak egy keresztet, ami a kereszténység szimbóluma. Ha a tényeknél maradunk. Egyetlen országban sincsenek többségben a reformátusok, míg az evangélikusok sok helyen. A nagyobb és korábbi felekezetet szidod, semmi értelme nincs annak, amit mondasz állandóan.
"ha Kálvin olyan lett volna akkor nem hagyja ott a vallását"
Kalvin szívbaj nélkül otthagyta az eredeti vallását is, ami a római katolikus volt.
Ahhoz képest, hogy köpködöd az evangélikusokat (szó szerint le akartad köpni a templomukat Nagyváradon, csak anyukád tartott vissza!!), igencsak keveset tudsz a saját vallásodról. A múltkor azt állítottad, hogy Kalvin nem szerette az anabatistákat - pedig hamarabb meghalt, mint hogy azok létrejöttek volna.
Amit pár napja odacsináltal az evangélikusokról, már levették a moderátorok.
Kálvin se volt normis hogy áttért az evangélikusba. Maradt volna katolikusnak inkább és hozzá volna onnan létre a református egyházat. Vagy tért volna be ortodoxnak.
Az evanoknál ostyáznak babám, akár a katolikusoknál. És majd én megnézek egy evangélikus Úrvacsorát vagy szentáldozsdt és attelkenirzom hogy szolgáltatja ki a pap. Ha nem idézi Jézus szavait akkor nincs átváltoztatás és esetleg protenstánsfélék vagytok, ha idézi Jézus szavait akkor a katolikusok kívált szekta vagytok. Attól nem kell féljetek hogy katolizálnak, nem lesz soha olyan Páka aki visszahozza a régi katolikus egyházat. Sőt, inkább olyan pápák lesznek akik még azt is elnézik hogy a Katolikus keresztényeket üldözik Ázsiában.
Normális dolog hogy egy református nem tűri meg a keresztet meg Jézus kéket ahol térdelve imádkozik mert nem bálványimádó. Remélem hogy Kálvin saját feje után alapitotta a vallást és nem az evan után. Tudod ha isten őrizz eggyesiteni a református meg az evangélikus egyházat evangélikus szokásokkal én a lábam nem tenném Veca templomban
... és a többit is, köszönjük szépen a moderátoroknak!
Ezt csak a többieknek, akik még azt hiszik, magamban beszélgettem itt.
Aki nem ortodox. Az oskeresztenyeknel.a katekumenek azok voltak akik vagy nem voltak megkeresztelve csak itt voltak, vagy készültek a Keresztséget vagy ki voltak kozositve az egyházból vanami miatt. Az ortodox egyház az egyedüli meg a református sem úgy amelyik megőrizte az apostoli és őskereszteny szokásokat. Ortodixnak nincs hagyomanyhűbb keresztény vallás sehol a világon. 2 liturghia van. Katehumenek liturghiaja és hívek Liturghiaja. De nálunk eddig nem volt katehumen liturghia csak tegnap mert rajtam kívül ott nincs más aki nem ortodox. Június óta már észrevettem volna ha van olyan liturghia mert egy ideje megvan nekem a román ortodox liturghia szövege és avval benne van. És jött is tomjenezni a pap, rám nézett és engem nem tomjenezett. Jó hogy júniustól idáig nem vették észre hogy nem ortodox vagyok és odaalitottaka nyáron mellém valakit aki mutatta mikor kell keresztet vetni meg ha egyet kihagytam jelzett a pap és mutatta hogy keresztvetni kell, aztán mikor már .egtsnultam a Liturghiára hogy mikor kell még románul a Hiszekeggyet mar nincs helyem ott. A nyáron nem tűnt fel nekik hogy azért nem tudom mert nem vagyok megkeresztelve? Miért várták 7 hónapot hogy mindent megszokják meg megtanulják és aztán teszik be a katekumen Liturghiára mert az nálunk nem volt használva. És oktoberbe mondtam nekik hogy református vagyok és nem hitték el.
Januárban jöttek a lépcsőházba házat szentelni és a lépcsőházba is énekeltek, kijöttem és akkor a szomszéd kérdezte küldje a papot hozzám is, mondtam hogy nem, mondjuk nem annyira azért mert nem vagyok ortodox hanem mert tudtam hogy 50 lejt kéne adják érte. Mindegy. A pap se jött csak rám nézett hosszasan. Szerintem akkor jutott el az agyukig hogy június óta egy refirmatust tartottak.
Konnyen lehet, hogy most jottek ra.
De te meg vagy keresztelve, te nem vagy igazi katekumen.
Vagy akkor teged csak katekumen liturgiara engednek be, a rendesre nem?
En egyaltalan nem ismerem az ortodox vallast. Oroszorszagban voltam parszor, es nem dobtak ki, pedig semmit nem tudtam veluk csinalni. Gyonyoruszep volt, az biztos, es en sokat ertek is oroszul.
Es ha megbeszelned veluk? Hogy ne ez legyen, hogy neznek, neznek, es nem tudod, mit gondolnak. Mondd el, hogy az orokbefogado szuleid miatt magyar nyelvu reformatus vagy, de az igazi szuleid roman ortodoxok, ezert erdekel teged es szeretnel jarni inkabb ide.
Szerinted hogyan mondjam el ha nem tudok románul?? Az orrodoxoknál csak az a keresztény aki ortodox. Más vallást elutasítanak, és én hogy ítéletnek el őket miorven is elutasítók más vallást.
A katekumen az nem ortodox hanem Keresztény szokás. Csak az ortodox hagyta meg mert ők követik Jézus és a Szentatyak tanításait. A református is eltért a kettős predesztinácioval meg az Euharistia megtagadásával balvanyimadasnak nevezve azt és hogy Kálvin kivagatott a Bibliából felrevezetve évvel több millió refirmatust. És az sem igaz hogy Sola Scriptura mert abból is ki van vágva és Pál megmondta hogy amit szóban és írásban adnak Isten által, követni kell és a hagyományokat megtartani. És sokáig nem is volt Biblia csak Szenthagyomany tehát ez a sola Scriptura nem működik úgy ahogy elképzelik. Esetleg ha kálvin nem vagat ki belőle.
A másik dolog, én az ortodox papnak októberben mondtam hogy református vagyok és azóta voltam Liturghian egy párszor. Ha a katekumen liturghia van akkor ki kell menjek. Mert tisztelni kell az ortodox szokásokat, mit mondok a keresztény szokást. Mert az irtodixok ha nem is zavarnak ki de isten tudja és látja és számon kéri ha valaki nem tiszteli a kereszténységet. Sok ortodox nem tudja mi is az a katehumen liturghia és nem veszik komolyan. Én ha értenék románul már régen elolvastam volna az interneten mindent, először az ortodox gyerekhittankonyvejet aztán a teológiai oldalakat amik egyszerűbb nyelvezetuek és tudnék mindent. És éppen azért mennek ki a katehumen Liturghian mert tudnám hogy nekik az mit jelent és tiszteletben tartanam. Mikor nincs az a liturgiát akkor nem mennek ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!