Az Iszlám egy nőgyűlölő vallás?

A muszlim nő társadalmi helyzete és szerepe a modern nyugati és az iszlám kultúrák közötti összehasonlítások egyik sarkalatos pontja. A nyugati civilizáció egyenjogúsági eredményei nem jelennek meg a muszlim közösségekben. Ennek hiányában a nyugati közvélemény barbarizmussal vádolja a muszlim társadalmat, amely szerinte elnyomásban tartja asszonyait. Az iszlám szerint a „muszlim nő” nem egy létező személy, hanem egy szerepkör, amely egy rendkívül régi és sokrétű kultúra teremtménye.

A Korán a nők vallási egyenlőségét hirdeti. A nő a család alapja, a háborítatlan családi élet megóvása érdekében nem teszik ki őket a külvilág veszélyeinek, elzártságukat (hárem) ezzel magyarázzák. A férjes asszony férje engedélye nélkül nem mehet sehova, a házba sem engedhet be senkit, nem beszélhet idegenekkel.

A történelemben ennek ellentmondva számtalan példát találunk arra, hogyan alakították a hárem hölgyei világbirodalmak sorsát, de kisebb közösségekben a család életét is aktívan befolyásolják.

Tagadhatatlan, hogy az iszlámban a nő jogi tekintetben másodrangú állampolgár. Így például, miközben a férfinak négy felesége lehet, addig a nő, ha egynél több férje van, házasságtörést követ el. A férj elválni tanúk kijelentésével, a hozomány visszaadásával tud, míg a feleség csak akkor, ha a férje bizonyíthatóan jelentős szabályt szegett. De ezt példázza az is, hogy csak fele annyit örököl, mint a fiútestvére, vagy tanúvallomása is csak fele annyit ér, mint a férfiaké. A nő csak muszlim férfihoz mehet feleségül, a férfi viszont közös tőről fakadó monoteista vallású nőt is elvehet. Ennek oka az, hogy a családban a férfi viszi tovább a vallást és így biztosítják az utódok iszlámban való nevelését. A Korán ugyan nem írja elő, hogy a nőket elzárva, háremben kell tartani, de utalásokat tesz rá, illetve nem említi a csadorviselés kötelező jellegét, ám az általános rendelkezésekből, a Korán bizonyos értelmezéseiből, illetve a hadíszokból levezetik ezeket a szokásokat.

A nőkre vonatkozó rendelkezések az eltérő kulturális hagyományok szerint államonként is változnak. Iránban például úgynevezett csadorrendőrség működik, és egyes vidékeken a házasságtörő asszonyokra kirótt kegyetlen büntetés a megkövezés. Ezek a középkort idéző törvények azonban egyre inkább ellentétes hatást váltanak ki a társadalom fiataljai részéről, és sokszor új megoldásokra vezetnek a párkapcsolatok terén.

Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy a tradicionális iszlám, sajátosságából eredően formalisztikus, és rendkívül kötött hagyományokra épül. Az említett és még sok ezernyi, nőket érintő szabály akkor jött létre, amikor azoknak a közösség szempontjából túlélést biztosító szerepe volt. Ezekhez a különböző irányzatok és jogi iskolák jellegüknél fogva akkor is ragaszkodnak, ha a társadalom időközben gyökeres változásokon ment át.

A muszlimok többsége nem ismeri el a nők hátrányos megkülönböztetését, hanem a férfi és nő közötti eltérő szerepkörnek tulajdonítja azt. A nő ugyan feleannyit örököl, mint a férfi, azonban a muszlim családban a férfi feladata a nő eltartása, még akkor is, ha az gazdagabb. A nő viszont saját örökségével szabadon rendelkezik. A többnejűség széles körű elterjedését viszonylag korlátozza, hogy a férjnek mindegyik feleségével azonosan kell bánnia (ezt az iszlám jog szigorúan veszi) az apró ajándékoktól kezdve az együtt töltött éjszakák elosztásáig. A válásban megmutatkozó egyenlőtlenséget némileg ellensúlyozza, hogy a már említett, házasságkötéskor kialkudott összeg nagyobb részét, a férjnek a feleség részére váláskor ki kell fizetnie. Ez jelentős visszatartó erőt jelent.

Bár a muszlim államokban a történelem során női uralkodók igen ritkán fordultak elő, azért erre is található példa Sadzsar ad-Durr Ajjúbida egyiptomi szultána személyében (1239–40), sőt az indiai Bhopálban női uralkodóház is létrejött (Begum dinasztia 1844–1926).

A muszlim nő szerepének értelmezése során iszlám fanatikusok csapnak össze nyugati feministákkal, ahogy a hagyománytisztelet őrzői, az ulemák a társadalom világi vezetőivel vagy a belső reformerekkel, miközben a nők helyzetének tárgyilagos vizsgálata a Korán tilalmai miatt rendre elmarad.

A világi modernizációs folyamatok az iszlám világában is éreztetik hatásukat, jelenleg egyre több nő próbál részt venni a közéletben, a szigorúbb muszlim államok is észlelik a nők társadalmi szerepvállalásának növekedését. Történelmi szerepüket a 20. század iszlám mozgalmai során is bizonyították. Halide Edib Adıvar 1919-ben, fátyol nélkül tartott beszédével Törökország lelkiismeretét idézte meg, az algíri nők Algéria francia gyarmati felszabadítása ellen léptek fel egységesen, csakúgy, mint az 1978–79-es iráni forradalom idején.

A kétségkívül felfedezhető, a nők helyzetét érintő társadalmi változások azonban nem járnak szükségképpen azzal, hogy az emancipációs törekvések mellett, a nők a vallástól is eltávolodjanak. Ahogy a nyugati életvitel és média egyre inkább hozzáférhetővé válnak számukra, a modernizációt a tradicionális hívők a lelki élet tisztaságát hangsúlyozó vallás elleni támadásként élik meg, amire fokozottabb vallásossággal reagálnak. Ma már a világi muszlim többségű államokban is megnövekedett a fejkendőt, vagy csadort viselő nők száma csakúgy, mint a nyugati muszlim diaszpórákban a vallási jogaikért szót emelő diákoké.

Olvasd el a Koránt és a régi testamentumot.

Ezt lehet nem tanítják a templomban.

A nőnek nem lehet saját egzisztenciája az iszlám kultúrákban. Sokszor nem maga döntheti el, kihez menjen feleségül. Nem válhat el. Tanúskodás esetén a férfiak szava többet ér mint a nőké, tehát nincs meg a jog előtti egyenlőség sem. Egyes iszlám országokban a nők még autót sem vezethetnek. Ez a mai keresztény országokban elképzelhetetlen, igaz régebbi időkben ezek a kultúrák is megnyírbálták a nők jogait.

Rájuk kényszeríti a kultúra a fátyol hordást, dög meleg nyárban is, ami nem túl praktikus, a férfiak ruházatához képest.

Az iszlám ma annyi jogot ad a nőknek, mint a keresztény kultúrák országai 150 éve.