Mátrix keresztény film?
Morpheus gyakran látjuk oroszlános trónuson ülni, az oroszlán a hatalom szimbóluma, tehát Morpheus az Atyaisten. A Kék és Piros Pirula az univerzum kettős természetét is szimbolizálják (yin-yang), melyeket az Atyaisten két tenyerén egyensúlyoz, illetve a szbadakaratot a jó és rossz közötti választás lehetőségét. A film elején Neo ajtaján a 101-es szám látszik, Trinity-én pedig a 303. A film végén a szoba ajtaján, ahol Neo halálát és megvilágosodását leli, szintén a 303-as szám látható. A 101-es szám a számmisztikában az 1-es számra épül, mint a kezdet egyfajta továbbértelmezéseként, ahol a 100 egy még csak kezdetleges (1-es szintű), de már a szintnek megfelelően kerek egészként bejárt utat jelöl, a hozzáadott újabb egyes pedig egy következő szintre emelkedést, valami nagyobb kezdetét jelöli/sejteti. A 101 a beavatás száma, a 303-mas szám a 101-nek a szorzata. Hogy Neo a messiás megszabadítsa az embereket a láncaiktól, először meg kell halnia de a 72 másodperc múlva feltámad. A 72 a Sem-he-meforasra vagyis Isten 72 Angyali nevére, helyesebben Isten 72 szellemi kivetülésére utal forrás: [link] .
A film végén Trinity beleszeret Neo-ba, ezzel utal a film Jézus és Mária Magdolna kapcsolatára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!