Jézus a Tóra szerint élt? Nem találok semmit.
19-es: Ha túl tudsz lépni az én gyalázásomon, talán elolvashatnád azt a részt, amit beidéztél az Evangéliumból. Jézus pontosan megindokolja, miért nem szegték meg a szombat szabályait a tanítványai a kalásztépéssel. És talán utánanézhetnél, hogy a zsidók hogyan ünnepelték a szombatot.
Amúgy pedig Jézus azt mondta, addig marad érvényben a Törvény, amíg a Bibliából minden be nem teljesedik. Szerinted már minden bibliai prófécia beteljesedett?
A Megváltó Yahusha(Jézus) volt maga Yahuah(Úr)Szava a megszületett Tora!
Őt az Atya küldte a saját nevében, hogy hús vér emberként képviselje Őt a szava vagyis a Tora által.
Neki nem volt saját neve , és saját akarata sem.
Ő az Atya nevét jelentette ki, ezért az Ő neve Yahusha, ami azt jelenti hogy Yahuah megszabadít.
A Yah az Atya nevének első három betűje, a sha pedig a héber yasha(jasha) szóból ered ami azt jelenti,hogy szabadulás, megmenekülés, és ezekből tevődik össze a Megváltó IGAZI NEVE a Yahusha! Soha nem hívták Őt jézusnak!
H3467 יָשַׁע (jášaʿ)
Hifíl
1) megszabadít, kiszabadít, megőriz, megtart, megment
2) segít, támogat, győzelemre vezet
Nifal
1) megszabadítják, megszabadul
2) megsegíttetik, megőriztetik, megtartatik győzedelmes állapotban
Etimológia: ige (verbum), vö. G5614 ωσαννα.
Ejtsd: jása.
(Óhéber BDB)
H3467 יָשַׁע (jášaʿ)
A) Kal
szélesnek, tágasnak lenni; bőségesnek, gazdagnak lenni (kikövetkeztetett jelentés)
B) Hifil
1) megszabadít, kiszabadít, megőriz
2) segít, támogat, győzelmet ad
C) Nifal
1) megszabadítják, megszabadul; megőriztetik
2) megsegíttetik; biztonságban van, győzedelmeskedik
Etimológia: alapszó; vö. G5614 ωσαννα
(Óhéber Gesenius)
--------------------
Ján 5:43 Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok.
Ján 5:36 De nekem nagyobb bizonyságom van a Jánosénál: mert azok a dolgok, amelyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem azokat, azok a dolgok, amelyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam, hogy az Atya küldött engem.
Ján 8:28 Monda azért nekik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem amint az Atya tanított engem, úgy szólok.
Nem törölte el a Torát, hiszen Ő maga volt a Tora.
Yahuah szava a Tora, vagyis a Megváltó volt az Atya első alkotása, még a menny és a föld megteremtése előtt!
Minden válaszadó azzal a világi filozófiával érvel,hogy Ő már betöltötte a Torát és ezzel el is törölte azt, így nekünk már nem kell azzal foglalkoznunk.
Ez az egyik vers amivel érvelnek:
Máté 5:17 Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.
Ő ezzel, megmutatta példázta azt számunkra , hogy a Tora szerint lehet élni emberként, vagyis bizonyságit tett a Toráról, példa,lévén ezzel előttünk,hogy kövessük Őt(éljünk a Tora szerint) ha szeretnénk elnyerni az üdvösséget.
Itt van egy vers ami erről szól:
Ez Saul vagyis Pál írása, és jóval a Megváltó mennybemenetele után van:
Róm 2:13 (Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik.
Nézzük meg hogy a Róm 2:13 versben a törvény szót melyik szóból fordították le törvényként.
törvényt, G3551)
G3551 ὁ νόμος, -ου (ho nomosz, -u)
törvény
a) a mózesi Törvény (Mt 22:36)
b) a (mózesi) Törvény írott formája (Mt 12:5, Luk 2:23)
A Mózesi törvények, vagyis a Tora!
Mert aki betölti a törvényt (Tora) az a Megváltó igaz követője. Megváltó =Tora!
Az Írás(biblia) végig erről szól, a téves értelmezések a világi vallások hamis filozófiáinak tanításaiból erednek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!