Nincsen baja senkinek senkivel személy szerint, tanításbeli különbségek vannak. A baptista keresztények például hisznek a felnőttkori vízkeresztségben, amit teljes bemerítéssel kell végrehajtani, és nem hisznek a csecsemőlocsolásban. Ők igyekeznek ezt a folyamatot bibliai módon végezni. Jézust sem lelocsolták, hanem bemerítkezett a Jordán folyóba. Az újszövetségi eredeti görög iratokban szereplő baptizo görög szó teljes bemerítést jelent, nem pedig locsolkodást. Ezt értették meg keresztények 400 éve, ennek nyomán alakult ki a baptista keresztény ébredés, a reformáció után kb 100 évvel. Luther pedig római katolikus szerzetes volt (Ágoston rendi), őneki az volt a problémája a római katolikus felekezettel, hogy túl sok emberi hagyomány épült be a hitéletbe, olyanok is, amelyek a bibliai tanításokkal ellentétesek (pl. kötelező papi nőtlenség, egy szín alatti úrvacsora, ostya imádása, szobrok használata, Mária kultusz, purgatórium tana, búcsúcédula árusítása, stb.), plusz a római katolikus papok erkölcstelensége is nyilvánvaló lett a számára.
2021. dec. 23. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
2/20 anonim válasza:
Tanbéli különbségek miatt még nem kellene gyűlölködni.
2021. dec. 23. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
3/20 anonim válasza:
Az ortodox keresztények már egy kicsit közelebb vannak a bibliai tanításokhoz, ugyanis az első 7 keresztény zsinat határozatait elfogadják, a többit nem, ott a nyugati egyház hatalmi törekvései erőteljesebben jelentkeztek, kibújt a szög a zsákból (római püspök elsőbbsége, pápai cím, később kimondják a pápájukra, hogy tévedhetetlen, stb.)
2021. dec. 23. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
4/20 anonim válasza:
Luther Márton azt vallotta, hogy a Római Katolikus Egyház nem csak sok hamis tanítást halmozott fel, hanem teljesen hamissá vált, a babiloni hamis egyházzal azonosította a hét dombon ülő szervezetet.
Nagyon érdekes az is, hogy Luther nem ortodox keresztény lett, vagy görög katolikus, hanem a Biblia tanulmányozása során arra jött rá, hogy mélyebb hitbéli reformokra van szükség ahhoz, hogy az eredeti bibliai hit tudjon működni az emberek életében, és ne papok ( római katolikus klérus) uralkodjanak a népen, hanem eljöjjön valóban Istennek az uralkodása, országa.
2021. dec. 23. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
5/20 anonim válasza:
Nem tudok róla, hogy általános ortodox-neoprotestáns ellentétek lennének. Mármint azon túl, ami a katolikusokkal szembe állítja őket.
2021. dec. 23. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
6/20 anonim válasza:
Szerintem ugyanaz, mint a rómaival. Nagyon sok a dogmatikai különbség. Oké, az ortodoxia sem fogadja el Róma főségét, de az apostoli utódlást, a hierarchiát, a 7 szentséget (köztük az egyházi rendet) igen.
Ugyanígy a szentek tisztelete. Az ortodoxok és a görögkatolikusok ráadásul (szerintem) még inkább kép -és ereklyetisztelők, mint a Latin Egyház.
2021. dec. 23. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
7/20 anonim válasza:
Nekem nincs bajom velük.
2021. dec. 23. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
8/20 anonim válasza:
Azok ereklyecsókolók. Saját szememmel látom hogy egy ortodox mielőtt be meg kimegy a templomból az összes ikont vegigcsokolja. Én csak nézem hogy a fenébe tudja megcsinálni. Keresztény reformátusjént nem tudnám.
2021. dec. 23. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
9/20 A kérdező kommentje:
Akkor csupán én találkoztam olyanokkal, akiknek problémája van a keleti ortodox kereszténységgel. De örülök, hogy nem mindenkinek van gondja vele :)
Én magam is neoprotestáns vagyok, viszont vonz az ortodoxia.
2021. dec. 23. 13:49
10/20 anonim válasza:
Sok embert vonz az ortodoxia.
Olyan mely retegeiben erinti meg az ember tudatat a liturgia, mint egyik mas felekezet sem. Egeszen osi, felemelo, miszteriummal teli vallasos gyakorlat. Megmagyarazhatatlanul kozel erzi magahoz az ember Istent.
Viszont nagyon igenybevevo: allni kell majdnem vegig, sokszor foldig hajolni, rengeteg a bojtjuk, amikor nagyjabol vegánok.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!