Nem bűn, ha másiknak segítek és ezáltal felmagasztalom magam?

Örülhetsz annak, hogy segítettél.

Nőhet az önbizalmad, hogy lám, tudsz te segíteni.

Túl magasra azért ne értékeld magad, mert nem tesz jót.

Bizonyos mértékű önérzetre szükség van, különben könnyen lehet, hogy nem tud semmi érdemlegeset tenni, csak azon búslakodik, hogy mennyire értéktelen. Pedig nem értéktelen, hiszen Jézus meghalt érte, tehát Isten számára igenis értékes. Hogyan is bírálhatja ezt felül egy ember?

Van az önértékelésnek egy olyan szintje, amikor az ember túlzottan sokra tartja magát. Ez sem egy helyes dolog. Hiszen a többi emberért is meghalt Jézus, ők is annyira értékesek, mint saját magad.

Ez aztán gondolatmenet.

Isten szeretné, ha segítenénk (irgalmas szamaritánus ugye) - büszke leszel- Isten nem szereti a büszkéket - inkább nem segítesz...

Inkább segítek csak úgy, mert van rá lehetőségem alapon, nem ezért kerülnék pokolra.

Ha felmagasztalod magad, vagy büszkévé tesz az, hogy segítesz, akkor az nem önzetlen segítség.

"Ha adsz, úgy adj, hogy ne tudja bal kezed, hogy mit tesz a jobb!"

A vallások többsége nem pusztán a társadalmi tetteket veszi figyelembe, hanem annál sokkal mélyebb gondolatokig is leás.

Az egoizmus és az ego nem egy jó dolog. Ebből adódóan az sem túl becsülendő, ha pusztán azért adakozol és teszel jót, hogy ezzel magadat jó, tiszteletreméltó színben tüntesd fel és ezért felnézzenek rád, mintha bármivel is több lennél. Ha azért cselekszel jót másokkal, hogy aztán te kapj elismeréseket, rád nézzenek fel, nem pedig azért, hogy másoknak örömet okozz, segíts másokon, akkor őszintén mivel vagy több, mintha önző módon mindent magadnak tartogatnál? Filozófiailag az ok ugyanaz: "Én, én, én, csak én". Önzőség. Mind a kettő ugyanúgy negatív. A fentiekre remek példa a legtöbb olyan közszereplő, aki nagy dobra veri, hogy adakozott az évben egyszer, karácsonykor, annyit, hogy levezetve, a bálványozóiknak számának növekedésével több bevétele lesz az egész akcióból, mint amennyi (alapjáraton is lehetőségeihez képest kevés) kiadással járt.

Viszont az nagyon jó dolog, minden szempontból, ha annak örülsz, hogy segíthettél. Ha erre gondoltál, akkor ez mindenképpen támogatandó.

Ez egy érdekes és fontos kérdés. Hiszen a Biblia, különösen az újszövetségi része számtalan helyen buzdít a jó cselekedetekre. Azt is mondja, hogy Isten jó cselekedetekre teremtett minket (Ef 2:10). Pl. mire "teremtik" (hozzák létre) az emberek a személygépkocsit? Hogy embereket szállítson A pontból B-be. Ha az autó csak áll a garázsban, és nincs használva, akkor nem tölti be a célját, amire készült. Az a helyzet, hogy még egy nagyon komoly figyelmeztetés is van a Zsidókhoz írt levélben, hogy a haszontalan ember a tűzzel játszik, és átkot hoz magára. Ld. Zsid 6:7-8 "Mert az a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik számára művelik, áldást nyer Istentől; amelyik pedig tüskebokrot és bogáncskórót terem, az megvetett, átok vár rá és végül megégetés."

Vagyis itt a szántóföldhöz hasonlítja az emberi életet: ha nem ültetünk bele jó dolgokat (jó cselekedeteket), akkor a rossz dolgok (bűnök) fognak megtelepedni benne. Ha valaki el is hagyja a bűneit, de nem tölti fel az életét jó, mások és Isten számára hasznos tevékenységekkel, akkor vissza fognak jönni a régi bűnök, ugyanúgy, ahogy a magára hagyott szántóföldön is nagyon gyorsan megtelepednek a gyomok.

Persze ha valaki buzgón igyekszik jót tenni, és sikerül is neki, ott lehet a kísértés, hogy a teljesítményéből vonja le a maga értékét, vagy akár különbnek tartsa magát másoknál. Ezért sem könnyű kereszténynek lenni. Bármennyi jót tettünk, az értékünk még mindig abból fakad, hogy Isten a saját Fiát adta értünk. A legnagyobb árat fizette értünk, ami csak lehetséges. És bármennyi jót teszünk, nem leszünk különbek másoknál, mert a Biblia szerint nincs különbség, mindenki vétkezett, és híjával van Isten dicsőségének (Róm 3:22b-23). Jézus jelenléte nélkül a legjobb, legtöbb jó cselekedet felmutató ember is rögtön porrá égne a szent Istennel való találkozáskor. Mindeki csak Isten kegyelméből üdvözülhet. Az, hogy sok jót tehetünk nem érdem, hanem megtiszteltetés, hogy Isten minket mintegy felmagasztalt, hogy a munkatársai lehetünk. Nem vitás, hogy Isten saját maga sokkal jobban el tudna végezni mindent, mint mi. Mi sok hibát csinálunk, Isten meg tudná tökéletesen oldani az összes dolgot az életben. Szóval, szerintem, ha te is így viszonyulsz a jó cselekedteidhez, hogy azok nem a saját éremeid, nem a saját dicsőségedet szolgálják, hanem megtiszteltetés Istentől, és Isten dicsőségére teszed őket, akkor nem fogsz büszke lenni.

Az, hogy jobban érzed magad, még nem büszkeség, hiszen Jakab levele ezt mondja: Jak 1:25 "De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete." Az őszinte öröm azon, hogy ha kicsivel is, de jobb hellyé tetted a világot, miért lenne baj? Nem kell paranoiásan félni a büszkeségtől. Ha gyakran feljönnek olyan gondolataid, hogy magad mások fölé felmagasztalod, másokat lenézel, másoktól különbnek érzed magad, azt kezelni kell. De nem azzal, hogy abbahagyod a jó cselekedeteket, mert az nem fog kigyógyítani a büszkeségből. Ha nyitott vagy mélyebben megismerni embereket, ha a pozitívumokra figyelsz más emberekben, ha hajlandó vagy elismerni magadról, hogy te is csak Isten kegyelméből és nem az érdemeid alapján lehetsz megváltott, az inkább fog segíteni. És akkor mi van egyébként, ha kijön valami büszke kijelentés szádon? Ha utána felismered, hogy az bűn volt, az segít, hogy reális helyre tedd magad, azaz a többi bűnös közé. Felismered, hogy még nem vagy egy lelkileg érett ember. Nem dől össze a világ. Bocsánatot kérsz Istentől, és attól, aki esetleg megbántottál, aztán mész tovább.

üdv Stefán