Hogyan lehet összeegyeztetni a hétvégi munkavégzést a szombatnapra vonatkozó parancsolattal?
Vigyázz a szombatnak napjára, hogy megszenteld azt, a miképen megparancsolta néked az Úr, a te Istened. /5Móz5.12/
Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik. Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen. /Mt5.17-19/
Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, a miket mondok? Valaki én hozzám jő és hallgatja az én beszédimet és azokat megtartja, megmondom néktek, mihez hasonló. Hasonló valamely házépítő emberhez, a ki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett fundamentomot: mikor aztán árvíz lett, beleütközött a folyóvíz abba a házba, de azt meg nem mozdíthatta: mert kősziklán épült. A ki pedig hallgatja, de nem tartja meg, hasonló ahhoz az emberhez, a ki csak a földön építette házát fundamentom nélkül: a melybe beleütközvén a folyóvíz, azonnal összeomlott; és nagy lett annak a háznak romlása. /Lk6.46-49/
A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; [...] Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet [...] A ki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet [...] /Jn14.21-24/
A fentiek tükrében szerintetek hogyan lehet összeegyeztetni a hétvégi, megélhetési munkavégzést a szombatnapra vonatkozó parancsolattal? Vállalhat az ember olyan több műszakos vagy változó beosztású munkát, ami időnként vagy rendszeresen hétvégére is esik?
"Vigyázz a szombatnak napjára, hogy megszenteld azt, a miképen megparancsolta néked az Úr, a te Istened. /5Móz5.12/"
Ugye olvastad a Tízparancsolatban, hogy ez Isten és Mózesék közti szövetség. MA már újszövetség van. Vagy Jézus vagy szombat. A kettő együtt nem megy
"Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik."
Ezzel magadat cáfoltad, mivel idézted, hogy ha a törvényt betöltik, akkor elmúlik. Jézus betöltötte a törvényt, így, ahogy idézted is, vége a törvénynek
"A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; [...] Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet [...] A ki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet [...] /Jn14.21-24/"
És mi Jézus parancsolata:
13,34 Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást [rész 15,12. 3 Móz.19,18. Mát. 22,39. Gal. 6,2. Jak. 2,8. 1 Pét. 1,22. 1 Ján. 2,5.8- 10.3,11.4,16.21.] szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.
13,35 Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.
Ebben sincs szombat
"A fentiek tükrében szerintetek hogyan lehet összeegyeztetni a hétvégi, megélhetési munkavégzést a szombatnapra vonatkozó parancsolattal?"
A fentiek tükrében simán, mivel nem kell szombatot tartani. De ha szombatozni akarszt, akkor köteles vagy mind a 613 törvényt megtartani és átok alá kerülsz, melynek vége az örök halál, mivel nem tudod megtartani a törvényt. A törvénynek annyi szerepe volt, hogy belássuk, hogy bűn van bennünk és Jézus segítségével tudjuk csak legyőzni.
Te nem olvasol újszövetségi teológiát, mely elsősorban Pál levelei?
Róma
10,4 Mert a törvény vége Krisztus [Gal. 3,24. Ján. 3,16.18.] minden hívőnek igazságára.
Galata
3,24 Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. [Róm. 10,4.]
3,25 De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt.
3,26 Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.
Galata
2,16 Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem. [Róm. 3,20-28.]
2,17 Ha pedig Krisztusban keresvén a megigazulást, mimagunk is bűnösöknek találtatunk, avagy Krisztus bűnnek szolgája-é? Távol legyen.
2,18 Mert, ha a miket elrontottam, azokat ismét fölépítem, önmagamat teszem bűnössé.
2,19 Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. [Róm. 6,11.14.]
2,20 Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem. [Eféz. 5,2.]
2,21 Nem törlöm el az Isten kegyelmét; mert ha a törvény által van az igazság, tehát Krisztus ok nélkül halt meg
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!