Hogyan legyen boldog bárki is a mennyben ha tudja hogy közben a szerettei a végtelenségig szenvednek a pokolban?
Ezek egymást kizáró értelmezések? Nyilván az a megszentelés egyik módja, hogy a hitetlen fél megtér, de ha CSAK erre gondolt volna Szent Pál, akkor célzott volna rá. A "hitetlen" szó így önmagában inkább arra utal, hogy "most hitetlen, és emberi várakozás szerint az is marad".
Ami a másik lehetőséget illeti, hogy a hitetlen húzza le a hívőt, nyilván ez is benne van a pakliban, de erre mindenki automatikusan gondol. Szent Pál plusz tanítása, hogy "viszont alakulhat fordítva is."
Egy hitelesen hívő családtag nyilván sokféleképpen megszenteli az egész családot. Szent Ferenc egyik legendája szerint egyszer egy szántó-vető paraszt mellett ment el, és az beszólt neki: "Azután szent legyél ám!"
Ha valaki szent a környezetünkben, az nyilván mindegyikünknek áldás. Szentnek lenni alapvetően irgalmasságot jelenet és nem tökéletességet a cselekedetekben.
"Ezek egymást kizáró értelmezések?"
Nem zárják ki egymást.
De te az egész mondandódat az egyikre építetted fel és ezért gondoltam meg említek egy másikféle értelmezést. Egyébként az hogy nem zárják ki egymást azt sem jelenti hogy mindkettő igaz.
"de ha CSAK erre gondolt volna Szent Pál, akkor célzott volna rá."
Nem biztos. Lehet neki csak az egyik értelmezés jutott az eszébe és nem gondolt a másikra.
"Ami a másik lehetőséget illeti, hogy a hitetlen húzza le a hívőt, nyilván ez is benne van a pakliban, de erre mindenki automatikusan gondol. Szent Pál plusz tanítása, hogy "viszont alakulhat fordítva is.""
Az idézetben a fordított eset már nem szerepelt. Abból pedig amit idéztél egyáltalán nem biztos hogy lehet fordítva is.
Bocs, de a te kérdésed korlátozta a lehetőségek számát az egyikre. Én annyit állítok, hogy Szent Pál tanítása mutatis mutandis, tehát ha nem korlátozzuk indokolatlanul a házastársakra, hanem megalapozottan kiterjesztjük a szeretetkapcsolatainkra általában, akkor ad választ a kérdésedre IS. Hogy emellett más lehetőség (a szeretett személy földi megtérése) IS benne van, az ebből a szempontból közömbös. Valakinek a hívő (Szent Pál szavával "szent") élete megszenteli a szeretteit.
A fordított eset megint valami, ami nem csak az idézetben nem szerepel, hanem az eredeti kérdésedben sem. Akit szerettei bűnös élete lehúz a bűnbe, nem kerül a mennybe, tehát nem fogja ott rosszul érezni magát.
Amúgy a Biblia olvasása nem ment föl bennünket a józan eszünk használata alól. Attól, hogy Szent Pál nem ír valamiről, de tapasztalataink szerint lehetséges, nem kell a tapasztalatainkat eldobnunk.
"nem szerepel, hanem az eredeti kérdésedben sem."
Attól még rá kérdezhetek hogy jobban megértsem.
"nem ment föl bennünket a józan eszünk használata alól. Attól, hogy Szent Pál nem ír valamiről, de tapasztalataink szerint lehetséges, nem kell a tapasztalatainkat eldobnunk."
Arról nem írt hogy fordítva is működik. Abban amit te írtál az pedig a túlvilágról szólt. Azt pedig még sosem tapasztaltam meg hogy a túlvilágon a szeretteim bűnei lehúztak volna a pokolba. Ha józan ésszel nézzük se feltétlen egyértelmű az hogy ez ott fordítva is működjön mert a szeretteim bűnei miatt én is pokolba kerülök nem feltétlen egyeztethető össze a végtelenül jó és végtelenül megbocsátó Isten képpel.
Ezenfelül a kérdés lehet hogy "korlátoz" azonban azért hogy a helyes és pontos választ megkapjuk lehet és kell is kisebb kérdésekre kitérnünk.
Ilyen volt az a rész is
"felmerülne az hogy lényegében egy bűnös bekerül a mennybe ami elvileg nem lehetne."
Ez pedig azért lényeges pont mert a válaszod jelenlegi formájában ellent mond egyébrészeknek. Így pedig előfordulhat hogy a válasz csak helyesnek tűnik. Vagy lehet hogy az a rész a téves hogy a mennyben nem lehetnek bűnösök. De az is egy lehetőség hogy van egy olyan információ ami itt még nem merült fel és feloldja ezt az ellentmondást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!