Olyan lehetséges, hogy Isten egy időre megvonta tőlem Szentlélek kegyelmét és annak munkásságát?
Úgy értem, hogy nem rég történt velem az, hogy sikerült megtérnem és befogadnom a Szent szellemet. Azonban az utóbbi időben nem túl szépen viselkedtem, s nem nagyon engedelmskedtem a Szentlélek munkájának és azóta nem érzem azt a bizonyos érzést. Hogy a Szent szellem irányítani és segítene utamom. Van ilyen, hogy egy időre hátterbe vonul? Azt még mindig érzem, hogy Isten szólít engem. Hogy tegyem jóvá a dolgokat és akkor minden rendben lesz. De a Szentlélek munkáját jelenleg most nem érzem a lelkemben.
Lehetséges, hogy Isten próbatétel elé állít, hogy kiderüljön valóban méltő vagyok e hozzá? Mert én ezt érzem. Folyton érzem a buzdítást tőle, hogy cselekedjek. Akkor ez felteszem, nem lehet véletlen.
Szóval igazam lehet?
Kérem rosszindulatú válaszolók kerüljenek.
Ja és bocsi, Szent szellem=Szentlélek. Ugyan annak vettem a két szót.
Nem az érzések mutatják meg, hogy valakiben benne van a Szentlélek. Ha nem engedelmeskedtél Istennek egy ideig, kimehetett belőled Isten Lelke, de nem feltétlenül van így. Isten türelmes, de elvárja a neki tetsző életet. Szóval ha a Biblia alapján biztos vagy benne, hogy megkaptad a Szentlelket, és nem csak az érzéseid mondatták ezt veled, akkor akár kiment belőled, akár benned van, meg kell térned, vagyis meg kell változtatnod a gondolkodásmódodat. Ha további kérdéseid lennének, írj nyugodtan privátban!
Üdv: Lóránd
Ha újjászülettél Krisztusban, akkor Isten lelke van benned (vagy Isten szelleme, ahogy tetszik). Ő már nem megy ki belőled, csak, ha úgy döntesz, hogy mégsem érdekel Krisztus és szellemi halált halsz. Ekkor már nincs megváltás, az illető elkárhozik. De ettől nehogy beparázz. Járj krisztusi szeretetben, haladj a megszentelődésben, legyen érzéked a jó és a rossz megkülönböztetésében. Isten nem fog hozzád szólni, minden információ benne van a Bibliában. NAgyon erősen javaslom, hogy maximálisan értsd meg a Római levelet, utána a többi páli levelet (Galata, 1 Korintus, majd a többi), utána a többi apostolét, mert azokban van minden infó egy hívőnek.
Ne az érzésekre hagyatkozz, sőt, tanuld meg, hogy Isten információja vezéreljen mindig, még ha mást is érzel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!