Milyen szagokat, illatokat szoktatok érezni a templomban, ahová többé-kevésbé rendszeresen jártok?
Izrael Istene az Ószövetségben előírta a lévita papoknak a tömjénezést. A receptet is Isten adta, más célra tilos volt ezt a tömjént használni, illetve más recepttel tömjénezni.
Az Újszövetség változást hozott, Jézus és az apostolok már nem tömjéneztek, a hangsúly másra került: a szív és a belső dolgokra a külsőségek helyett.
Pogány vallásokban is van tömjénezés, és a főbohóc ott is speciális ruhában van. Ezek külsőségek.
Az Ószövetségben volt tömjénezés, megjegyzem kizárólag lévita papoknak volt engedélyezve, kizárólag az isteni recept szerint.
Jézus elhozott egy új szövetséget, ott a tömjénezés gyakorlata megszűnt. A Jelenések könyvét, ha megfigyeled, ott nem földi tömjén van, hanem a szentek imája a "tömjén", a jóillatú áldozat, tehát ez szellemi jóillat, nem földi, testi.
Jézus pont azért nem tömjénezett, mert volt látása arról, hogy a mennyben nem fizikai tömjén van, hanem a szentek dicsérete és imája a jó illat Isten előtt, ezért ezt gyakorolta az apostolaival, nem a lévita-ószövetségi, növényekből készített fizikai tömjénezést, amely egy jelkép, ami mutat az újszövetségi, szellemi, igazi jóillatra, amelyet Isten igazán kedvel, a szívből való hit, ima, dicséret, hálaáldozat. Dávid királynak is volt már látása erről, erről tesznek bizonyságot a zsoltárai is. Tudta jól, hogy Isten nem a bikák vérét kedveli, és a fizikai tömjént, hanem a töredelmes szív, az abból őszintén feltörő hála és dicséret kedves Isten előtt, nem pedig a bikák vére.
"
7
Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál.
8
Akkor azt mondtam: Ímé jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem,
9
Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van.
10
Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben;
"
"
Avagy eszem-é én a bikák húsát, és a bakoknak vérét iszom-é?
14
Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat!
"
(Biblia, Zsoltárok könyve)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!