Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jézus dns-ből Mária és József...

Gyakorikérdező2 kérdése:

Jézus dns-ből Mária és József is kimutatható lett volna? Vagy csak Mária?

Figyelt kérdés
Vagy Mária mellett, kinek a dns-e lehetett volna még kimutatható?

2021. szept. 18. 07:45
1 2 3
 21/24 anonim ***** válasza:
79%

B+, te megjátszod magad vagy tényleg ennyire korlátolt vagy? Szakadj már le a gyerekcsinálás mikéntjéről, mert nem az a téma, hanem egy addig abszolút nem ismert mesterséges megtermékenyítés, amit nem, akkori emberek nem értettek volna meg és nem fogadtak volna el, ezt bizonyítja, hogy szélesebb körben Jézus sem volt elfogadva. Követői lettek némelyek, de az abszolút többség akkor se és most se hitte el ezt az egészet, nem tudom, mit nem tudsz ezen megérteni. Nem hitték, hogy Messiás, nem hitték, hogy Isten Fia, sőt, tudtommal még olyan rosszindulatú pletyka is keringett róla, hogy valami római katona volt az apja. Ahogy az is, hogy a tanítványai vitték el a sírból a testét, és nem volt semmilyen feltámadás.


Az okostelefont PÉLDÁNAK hoztam fel, mint új, modern technológia, amit egy korábban élt ember nagy valószínűséggel nem értene meg, ahogy nem, nem értenék a mesterséges megtermékenyítést, a transzplantációkat, a klónozást, a géntechnológiát SEM.

2021. szept. 18. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 anonim ***** válasza:
11%
Én azt hittem, hogy te szórakozol azzal, hogy úgy csinálsz, mint aki nem képes felfogni, amit irok. De hagyjuk inkább, szerintem csak nem vagyunk egy hullámhosszon.
2021. szept. 18. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/24 anonim ***** válasza:
69%

Mit nem értettem meg? Elkezdtél azzal jönni, hogy én ostobának tartok régen született embereket, és miért ne érthették volna meg. Az, hogy le lett írva az arra jó, hogy aki el tudja hinni az hihet benne. Felfogásbeli problémáim sosem voltak, ezért is bosszant, amikor valaki azt sem érti, amikor egy dolgot PÉLDÁNAK említek, meg terel itt a gyerekcsinálással, ami eszemben sem volt.


Nem megyek bele a hitbe, aki elhiszi hiszi, aki nem az nem, nekem is van hitem, de az akkori társadalom ezt nem hitte volna el, Józsefet is egy Angyal győzte meg, hogy ne bocsássa el Máriát. Jézusnak pedig pontosan tudjuk, hogy milyen volt a társadalmi megítélése akkor. semmi kirívót nem mondtam azzal, hogy a társadalom azt a jelenséget nem tudja felfogni, amivel egészen addig nem találkozott. Többek közt P-É-L-D-Á-U-L az okostelót se...

2021. szept. 18. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 anonim ***** válasza:
86%

A válasz hit kérdése. Ha hiszed az Újszövetség tanúinak állítását, hogy Szentlélektől született, és nem József az apja, akkor is többesélyes a dolog egyébként.

Ha meg nem hiszed, akkor kétszülős DNS-e volt.

Nincs jelentősége. Csak spekulálhatsz a válaszon.

2021. szept. 18. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!