Hogy mehetnék el úgy a Hit Gyülekezetébe, hogy a szüleimet ne bántsam meg?

ajjaj...maradj a szüleiddel,gondolom szereted őket és ők is téged viszont.ezt a hitgyülit meg felejtsd el a francba,agymosó,hazug banda az egész.járj inkább egyszerűen templomba vasárnaponként,még az is jobb.

Sándor atyáék sz...rnak a te fejedre,nem téged szeretnek hanem a hatalmukat,vagyonukat,meg,hogy jókat röhögjenek a markukba a híveiken.

Üdv!

Korrekt válaszadáshoz jó volna többet tudni rólad, korodat, családi helyzetet, stb.

Legjobb lenne, ha először is elfelejtenéd ezt az oldalt a hasonló kérdések ügyében, pont az előző válaszok miatt.

Történetesen ismerek olyan embereket, akik hasonló helyzetben voltak a szüleikkel. Ezek közül volt, aki vállalta a konfrontációt, és azért is elment a gyülekezetbe. Volt aki eleinte hazudott, vagy csak simán nem mondtam meg hová megy, de még ez is jobb, mint ha el sem mész.

Ne hallgass ezen a téren se a szüleidre, se olyan emberekre, akik ellenebeszélnek. Neked is, mint mindenki másnak Istentől van az áldás, Őbenne bizzál, Ő fogja neked a családi helyzetet is megoldani. Ha szeretnéd, hogy bővebben tanácsot adjak, akkor jelezd itt, és felvesszük a kapcsolatot!

Egy bizonyságot hadd mondjak el, hátha bátoritást jelent a számodra, és már csak azért is szembemegyek a bátortalanitó válasszokkal :)

Egy általános iskolai osztálytársam aki református volt egyszer eljött a Hit gyülibe. Nagyon tetszett neki amit ott látott, de amikor elmesélte az édesanyjának akivel élt, ő eltiltotta a gyülekezettől. Egy ideig ment a harc, aztán egy időre a srác adta be a derekát, és nem járt a gyülekezetbe. Innentől kezdve elkezdett a srác élete hanyatlani, rasszistává vált, hungarista nézeteket kezdett el vallani, és egyértelműen lefelé csúszott az élete. Mindeközben az édesanyja súlyos depresszióval és többszöri öngyilkossági kisérletekkel küzdött. Ahogy átgondolom, a srác is öngyilkos akart lenni, bár valószinű nem próbálkozott vele tettlegesen. Szó ami szó, kis idő múlva újra sikerült hatni a srácra, újra eljött a gyülekezetbe, elkezdett bibliát olvasni, istentiszteletekre járni - vállalva az anyjával való konfliktust. A srác élete helyreállt, az anyja pedig makacsul tartotta magát a gyülekezetellenes felfogásában - miközben az élete egyre lejjebb süllyedt, kiderült, hogy rákos, és nincs már sok hátra. Addig húzódott a dolog, hogy az édesanyja kitagadta a srácot: választania kellett a gyülekezet, ezzel együtt Isten és az anya közt. Ő a gyülekezetet választotta, otthonról a nagymamájához költözött. Igy teltek el hónapok, talán pár év is, mire az anyuka szintén befogadta az Úr Jézust a szivébe, és nagyon rövid időn belül meghalt. Hála Istennek, hogy a többszöri öngyilkossági kisérlet nem sikerült, és a halála előtt Ő is örökéletet nyerhetett.

Ezt csak bátoritásképp irtam le, és hogy elmondhassam: a Hit Gyülekezetében valóban Isten személyesen jelen van!

Hát először is én is azt tanácsolom, hogy ne ezen az oldalon kérdezősködj. :) Aztán meg tényleg tudni kéne, hogy hány éves vagy, milyen a viszonyod a szüleiddel, ők miért ellenzik annyira, hogy oda menj. Viszont én is elmesélem a saját történetemet, nem tudom, mennyire lesz bátorító, de a vége happy end.

Szóval nekem is nagyon szimpatikus volt. 20 éves voltam, még egyetemista, szinte teljes egészében a szüleim tartottak el, szóval nem voltam önálló. Egy barátnőmmel kezdtem el járni oda, de tudtam, hogy a szüleim nagyon rossz néven vennék, úgyhogy kb fél évig nem mondtam el nekik. Aztán egy napon erőt vettem magamon. Hogy mi volt akkor otthon! Anyukám mindennek elmondott, hogy egy utolsó senki vagyok, család szégyene, hogy fog ő így a szomszédok szemébe nézni stb. De hiszem, hogy az Úr volt, aki erőt adott, és így, ha lassan is, oldódni kezdett a légkör. Soha nem mentem bele veszekedésekbe otthon, olyan kedves voltam, mint előtte soha, segítettem, ahol tudtam, és nem térítettem a szüleimet. Mindezt azért, hogy lássák, nem egy agymosott szektás lett a lányukból, és hogy attól, hogy más a hitünk (illetve nekik nincs semmilyen még), még nagyon-nagyon szeretem őket.

Pár év múlva férjhez mentem, nemrég született egy kisfiam. Bár a szüleim azóta sem tértek meg, azt hiszem, példaszerű a viszonyunk, gyakran találkozunk, segítünk egymásnak. Látják, hogy boldog vagyok, és végső soron ez számukra a legfontosabb.

Azt hiszem, ez egy jó alkalom volt arra, hogy a saját lábamra álljak életemben először. Nem volt egyszerű, Neked sem lesz az, de ha a szüleid szeretnek Téged (márpedig miért ne szeretnének), hamar meg fognak békélni. Én ezekben a nehezebb hónapokban tapasztaltam meg először annak az igazságát, hogy ami nem öl meg, az csak megerősít.

Sok sikert és bátorságot kívánok!