Tényleg olyan jó dolog egy örök életen keresztül egy abszolút teokratikus királyság alattvalójaként élni?
#11-12
Én magam is hívő voltam, szóval van rálátásom erre a dologra. Huszonéves srácként már a gyülekezetemben is prédikáltam a szószékről, kommentárokat írtam a Bibliához, amit lektorálrak is, szóval csak óvatosan formálj velem kapcsolatban véleményt.
Hogy eladom a lelkemet, az nekem egy rendkívül komolytalan dolog, hiszen kétségbe vonom a keresztény hit igazságát. Egy olyan vallásét, amit a rómaiak segítettek hatalomra, másként lehet eltűnt volna a süllyesztőben a népvándorláskori hordák közepette, és akkor ma talán az iszlám sem létezne.
Azt pedig jegyezd meg, hogy a kereszténység manapság egy termék, amit el kell adni. A gyülekezeteknek az a jó, ha növekszik a létszám, ezért a kereszténységet igyekeznek vonzóbbá tenni. Másrészt a kereszténység mint termek még az amerikai filmiparnak is jól jön, egy bibliai történet feldolgozása hoz pénzt a konyhára. A 2010-es években talán kifejezetten ezért érkezett modern filmfeldolgozás Noé, Jézus vagy Mózes életéről, + ott a. 2016-os Ben Hur is.
A kereszténység egy termék, és nagyon jó marketingje van.
Vagyis a korrektség kedvéert tegyük hozzá: termék is.
Vannak, akik útmutatóként tekintenek rá az élethez. Viszont azt gondolom a vallási vezetők bizonyos esetekben kihasználják a híveiket.
Üdv. Light
(agnosztikus)
Ilyet Jehova Tanúi mondanak, és szerintük ez a megújított földön (Földön?) lesz.
9Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. 10Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.
Háború már nem lesz a menyben, mivel a Sátán és ördögei már ki vannak onnan vetve. Az emberek egymással sem fognak háborúzni. Nem lesz már kísértő, így bűn sem. Isten nem királyként fog uralkodni, de azért imádni fogjuk őt, hiszen ő Isten.
"Háború már nem lesz a menyben, mivel a Sátán és ördögei már ki vannak onnan vetve. Az emberek egymással sem fognak háborúzni. Nem lesz már kísértő, így bűn sem."
És ha a Sátán lázadása élőtt megkérdezte volna egy angyal Istent, hogy "elképzelhető, hogy lesz itt nálunk a Mennyben valami megosztottság, háború?", akkor mit válaszolt volna Isten?
Lehetőségek:
1. "Nem, mert tökéletes minden, és mindenki."
2. "Nem tudom, nem látom előre."
3. "Lehet, de nem biztos".
(esetleg valami egyéb válasz?)
Nem hinném, hogy az angyalok háborúra számítottak volna, ahogy a mai hívő sem számít arra a jövőbeli mennyei életben. Aztán ki tudja...
(bár hallottam olyasmi magyarázatot, hogy az angyalok nem tudták, mi a bűn. De ettől függetlenül nyilván tudniuk kellett, hogy mi a háború fogalma, még ha addig nem is volt olyan. Vagy esetleg olyan tudatlanok voltak, mint a teremtésmítosz szerint Éva, aki meg sem lepődött, hogy a kígyó elkezd beszélni?)
Na, de én nem mondok biztosra a dolgokat, csak felvetéseik vannak. Még az is lehet, hogy a kereszténység igaz (melyik ága?) de egyelőre ez nem hihető nekem.
Üdv. Light
(agnosztikus)
Szia
Érdekes a kérdésed, hiszen ma még meghalunk. De azért a jelenések 21:4-5 amit ír, már most el tudjuk képzelni! Pl. milyen jó lenne ha soha többé nem lenne fájdalom, semmilyen sem a földön, és nem lenne miért (okunk) sírni, vagy nem lenne miért aggódni, keseregni, semmi miatt, mint pl. az betegség, öregség, halál.
Azért el lehet azt képzelni, mennyire jó lenne ezek nélkül élni az életünket - örökké.
Isten megígérte ezt, és meg is valósítja, mivel egyetlen olyan ígérete nincsen a Bibliában, amit meg ne valósította volna. Persze a Biblia egész története alatt, ha olvassuk, állandóan két csoportot figyelhetünk meg: akik elhitték amit Isten mondott, és akik nem hitték el. Így van ez ma is.
Ezért érdemes alaposan megvizsgálni a Bibliát, miért van okunk hinni Isten Szavának.
Csodálatos jövő áll előttünk :-)
Erre gyakorlatilag senki sem tud válaszolni.
Amit viszont tudni lehet:
- az emberi agy képtelen pár 100 évnél több eseményt normálisan tárolni.
Tehát, ha valaki ennél tovább él, akkor kb. annyi emléke lesz, mint egy spenótnak.
- az emberi természet nem bírja a teljes állandóságot. Kihívások kellenek neki, ami az örökkévalóságban előbb-utóbb elfogy.
- a boldogság soha nem lehet örök, az emberi agy működése ezt kizárja.
#19
Nem bántottál meg semmivel.
Nem feltétlenül kereszthalála a marketing, hanem a személye. Mondhatom ezt egy szimbolikus példával: Jézus személyével árulják magukat a gyülekezetek a valláspiacon. Hogy ők képviselik őt a legjobban ezt szerintem vagy burkoltan, vagy nyíltan, de kimondják. A gyülekezetek egy része azonban szerintem csak megtéveszti, és kihasználja a híveit.
A keresztény felekezetek egy része csak egy szekta, ami visszaél Jézus és a kereszténység nevével.
Buddha nevével viszont nem alapítanak szektát, feltehetően azért, mert Európában a Buddhizmus nem olyan népszerű. De ha elterjedt lenne a Buddhizmus, nem kizárt, hogy némelyik csaló buddhista szektát alapítana a keresztény szekta helyett.
Üdv. Light
(agnosztikus)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!