Hívőként miért kötelező más véleményeket és kritikákat olvasnom? Mindig ezzel támadnak minket, hogy más véleményeket nem olvassunk el.
Mármint azt hiszed.
EZÉRT kellene más véleményeket és kritikákat IS olvasnod, hogy kiderüljön, mi a probléma azzal, amit most igazságnak hiszel.
Ezzel az a helyzet, kérdező, hogy ha te buta vagy, akkor semmi szükséged ezeket elolvasni.
Akkor mondd meg annak, aki téged támad, hogy te túl buta vagy ezekhez, azért nem olvasod.
Ha okos lennél, akkor megértenéd az érveket, és akkor szükséged is lenne rá.
A 4. jól írta. Nem kötelező, de a tájékozottsághoz és vita esetén egy hatékony érveléshez szükséges, hogy értsd és tud, hogy mit mond a másik. Ráadásul ha nem ismered az ellenérveket, igen hamar ellehet majd bizonytalanítani, akár teljesen egyszerű dolgokkal is, amikre egyébként két mondatban lehetne válaszolni, ha lenne megfelelő felkészültséged.
Ezen az oldalon is újra és újra felteszik ugyan azokat a kérdéseket, amikre egyébként lenne válasz, csak az itt irogatók nem elég felkészültek, hogy válaszoljanak rá, sőt egyesek talán életükben most hallják ezt először, a kérdező meg lusta megkeresni a kérdésére a választ.
Amúgy én folyamatosan olvasok kritikákat és más véleményeket. Szerintem ezzel csak azt lehet támadni, aki homokba dugja a fejét és tényleg nem érdekli semmi.
El ne olvasd! Tilos! Megárthat! Még kiderül, hogy nem a Nap forog a Föld körül... ne kockáztass, Kérdező. Mások véleményének elolvasása okozhat:
-instant elkárhozást,
-IQ-növekedést,
-a Sátán csapdájába beleesést,
-szélesebb látókört,
-jobb vitakészséget,
-meggyengülő hitet,
-több racionalitást is akár!
Hát kell az neked? fel vagy te készülve erre? Na ugye...
Ha attól meginogna a hited, hogy más véleményeket és kritikákat olvasol, akkor elég gyenge a hited.
Több videót láttam Richard Dawkinstól, vagy muszlim hitvédőktől akik (szerintük) megfácontlák a kereszténységet, most pedig tervben van, hogy elolvasom a Nag Hammádi-i gnosztikus tekercseket, ha eddig nem vesztettem el hitem, akkor ettől sem fogom. Te mitől félsz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!