Miért vagytok arról meggyőződve , hogy Isten igenis létezik?
Elsőnek is keresztény vallású vagyok.
Őszinte leszek. Tavaly érettségiztem és amikor történelemből tanultam a vallást akkor merült fel életem során legelsőnek, hogy talán mégse létezik az a személy akiben mindig is hittem. Most emelt történelem érettségire készülök és itt a tananyag jobban belemerül a vallásokba. Most ott tartok, hogy szinte már semennyire nem hiszek. Annyi kérdésem lenne ezzel kapcsolatban. Mondjuk elsőnek is a többistenhit ,,alakult ki”, de a többistenhitben is a vallások könnyen vesznek át istenalakokat más vallásokból. Ebből arra tudok következtetni, hogy az emberek kitaláltak dolgokat, hogy csak terjedjen el az adott vallás és ezáltal hírnevet vagy pénzt keressenek. Lehet hülyeségeket beszélek, de ne kövezzetek meg érte. Hogy meg a többistenhitnél maradjunk. Eleinte a brahmanizmus és a buddhizmus egy vallás volt vagyis ugyanaz, de mivel Buddha nem hitt egyes dolgokban ezért a két vallás elvált egymástól. Most csak így egy ember ezt közli és máris kialakul egy világvallás amiben az emberek hisznek? Dehogy a keresztenysegnél maradjunk, ez a vallás a zsidó vallásból alakult ki. Jézus ugye a zsidó vallás előírásait magyarázta és értelmezte, azt állította hogy nem változtatja meg azokat csak tartalommal tölti meg. Tehát akkor a keresztényeknek ugyanúgy be kellett volna tartania a szigorú zsidó vallás előírásokat is. De mivel Pál apostol végül elfogadta azt, hogy nem zsidó is lehet keresztény éppen ezért született meg a pogánykereszténység. És mivel a zsidók elutasítottak Jézust ezért a két vallás elvált egymástól. Összeségében nem az Isten vagy Jézus vagy az Istenek változtatták meg a dolgokat hanem az emberek cselekedetei miatt alakultak így a vallások és legfőképpen ezért is nem tudok hinni.
A tapasztalataim alapján.
---
Mint a saját példádból is láthatod, senkit nem lehet könyvekkel, szertartásokkal, szavakkal meggyőzni. Aki írásokban és egyházakban keresi a hatalmasabb entitást, az így fog járni, mint te: nem is kárhoztatlak érte. Viszont a személyes tapasztalatszerzés útja és joga nyitva áll előtted is. Csak rajtad áll, mit kezdesz e lehetőséggel.
Hogy hinni értelmes dolog-e, azt megvizsgáltad már. Hogy tapasztalat által tudóvá válni járható út -nos, mit kezdesz ezzel az információval?
Ha főiskolán tovább tanulód, akkor még kevésbé fogsz hinni.
De amúgy a héber is kialakult valamiből, tömören a mezopotámiai vallásokból. Amiért testvérének tekinthető a görög/római és az egyiptomi vallás is. De a mezopotámiai vallások eredetileg is több Istenhitűek voltak. De akkor a logikádból kiindulva, nem lehet azt hogy nem a hébert kellene alapnak tekintened hanem simán a mezopotámiait, azaz a több Isten hitet?
Amúgy a héber tipikusan mutat hasonlóságot ezekkel a vallásokkal, emellett az apokriff iratok figyelembe vételével eredetileg a budhizmusra is hajazz. Másszóval a közel-keletről kiindult vallások 1 hatalmas családfát alakitottak ki.
Skandináv népeknék, indián hitvilággal és az ősmagyarvallással nem tudom mi a helyzet. Azok külön külön alakulhattak ki, mint azok a törzsi vallások amik afrikában napjainkban is élnek elszeparálodva.
Szia
Sok minden van a kérdésed alatt kifejtve, de ha összevetjük a Bibliával, akkor azt kell írjam, csak részben igaz. De benne van a válasz is a kérdésedre is. A Biblia minden felvetésedre megadja a válaszol, ha nem úgy olvasod mint egy regényt, inkább úgy, ahogyan erre Isten tanácsot ad neked is, például a Példabeszédek 2:1-5 verseiben.
Isten úgy teremtette meg az embert, ahogyan éhséget érzünk, és akkor táplálékot veszünk magunkhoz, éppen így szellemi éhségünk is van, erre utalt Krisztus amikor azt mondta Mózest idézve, „az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik” 5Mózes 8:3, (Máté 4:4)
Viszont Sátán az, aki nem akarja, hogy szellemileg Istentől legyenek az emberek táplálva, ezért az emberiség történelme alatt rengeteg féle vallást hozott létre, amiből az ember válogathat ízlése szerint. Ez vezetett napjainkra vallások káoszához, amit hamarosan Krisztus el fog törölni a földről, és egyedül az Ő tanítása marad meg az egész földön. Mindezt elmondja, leírja a Biblia, csak alaposan tanulmányozni kell.
Isten tanításainak megértése és a belé vetett hit alapos ismeretre épül. Ezt is Krisztus mondta a János 17:3-ban. Csak egy keskeny út van, és az a krisztusi tanítás, és az ahhoz való ragaszkodás, amit a legtöbb ember nem fogad el, mert inkább a világ kínálta szabadosság (széles út) kínálja magát lépten nyomon, hiszen ott mindent szabad.
1Timóteusz 2:3-6
"A megmentőnk, Isten ezt tartja jónak és elfogadhatónak. Ő azt akarja, hogy mindenfajta ember megmeneküljön, és pontosan megismerje az igazságot. Mert egy Isten van, és egy közvetítő van Isten és az emberek között, Krisztus Jézus, egy ember, aki megfelelő váltságul adta magát mindenkiért,..."
Csak gondolj arra, ma hány embert lépett, vagy neveztek ki az emberek közvetítőnek Isten és ember között? és a vers mit ír? ki a közvetítő?
Üdv a való világban!
Döntsd el, hogy hívő leszel, vagy gondolkodó!
Előrebocsátom, hogy jó dolognak és szükségesnek tartom az oktatást, fontos dolog tanulni, kell, hogy az ember folyamatosan gyarapítsa az ismeretét-
viszont azt is látni kell, hogy a felsőoktatás sajnos eltolja az értékeket.Ha alaposabban megnézzük, amit ma tudománynak nevezünk, sok esetben inkább csak biznytalan emberi okoskodás. Szóval jól tesszük, ha nem becsüljük túl a jelentőségét. Azt is érdemes számításba venni, hogy az oktatás és a tudományos képzések nem nagyon tudnak függetlenek lenni a korszellemtől, és a politikai behatásoktól.
Ezen kívül a tudomány nem lépheti át az anyagi világ határait.
Istennél viszont végtelen tudás van. Ő tud nekünk megbízható válaszokat adni az élet eredetére, a felépítésünkre, a jövőnkre stb vonatkozóan.
Az Istentől származó és a Rá vonatkozó ismeret az, ami valóban értékes és fontos, az életet jelenti: János 17:3 "Az jelenti az örök életet, ha ismeretet szereznek Rólad, az egyedüli Igaz Istenről, és akit elküldtél, Jézus Krisztusról"
Ahogy előttem a 7-es Hozzászóló írta, döntened kell, "hívő leszel, vagy gondolkodó"- az emberi filozófiák és okoskodások eltávolítanak Istentől. Természetesen nem azt mondom, hogy vak hitre van szükség! Meggyőződésen alapuló hitre van szükség - ehhez is kell gondolkodni - sőt, nagyon is kell!
Ezt olvassuk a Szentírásban a Róma 1:19-25 (szemelvényesen)
"...ami tudható Istenről, az nyilvánvaló közöttük, mert Isten nyilvánvalóvá tette neki Mert az Ő láthatatlan tulajdonságai világosan látszanak a világ teremtésétől fogva, mivel az alkotott dolgokból érzékelhetők, igen, az Ő örök hatalma és istensége, úgyhogy nincs mentség az ilyeneknek. ....Azt állítják ugyan, hogy bölcsek, de bolondok lettek....Isten igazságát hazugsággal cserélik fel és inkább a teremtést imádják..."
8as.
"Istennél viszont végtelen tudás van. Ő tud nekünk megbízható válaszokat adni az élet eredetére, a felépítésünkre, a jövőnkre stb vonatkozóan."
Élet eredetén kivül a tudomány tud megbizhato válaszokat mondani.
Miért nehéz azt elhinni hogy a kezdetektől fogva nem 1Isteni tudat volt, hanem szinte végtelen mennyiségű elem?
Látom mindenki megosztó véleményen van. Viszont amit a harmadik válaszoló írt, hogy a sátán több vallást hozott létre, az elgondolkodtató érv lenne ha lenne valami bizonyíték és nemcsak egy elmélet. A Bibliából nem szeretnék kiindulni. 15.századba adhatták ki és bár elméletileg volt rögtön Krisztus előtt és után is írásos feljegyzések nem hinnem hogy csak ezekből lett volna összeállítva az egész Biblia.
Talán még a zsidóvallásnak is több igazságalapja van. Hiszen ebből alakult ki a kereszténység és ez a vallás az amiből elsőként alakult ki az egyistenhit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!