Az ismerősöm miért mondogatja ezt?
A vadházasság azt jelenti, hogy egyházilag nem érvényes házasság. Nyilván volt már egy érvényes egyházi házassága, elvált és újraházasodott, ami Jézus szavai alapján bűn és házasságtörés. A jelenlegi egyházjog szerint ezért az ilyen nem járulhat a szentségekhez, amíg vissza nem tér az érvényes házastársához vagy amíg az egyházi bíróság ki nem mondja a házassága érvénytelenségét.
Én személy szerint úgy vélem, hogy módosítani kéne e felfogáson és előírásokon. Jézus ugyebár ezt mondja: "Amit Isten egybekötött, azt az ember szét ne válassza!" És nem ezt: "Amit Isten egybekötött, azt az ember sem tudja szétválasztani". Vagyis a házasság nem felbonthatatlan csak fel nem bontandó, ahogy például az ember sem megölhetetlen csak nem megölendő. És ahogy a megölt ember nem támasztható fel, de bocsánatot nyerhet a gyilkos, úgy létezhet olyan széttört házasság, ami már nem állítható helyre, de a bűnösöknek megbocsájtható.
Például valakit komolyan gondolt örök hűségi ígéret dacára elhagynak (ha nem gondolta komolyan, akkor ugye eleve érvénytelen a házasság). A másik fél hűségígéretét azonban ez nem érvényteleníti, hanem várnia kéne, hogy a hűtlen visszatérjen hozzá. Azonban egy idő után, amikor már a házasság rendezésére már semmi remény, sőt nem is volna már igazán kívánatos, mert mondjuk az újházasságból már gyerekek születtek, akkor úgy vélem a házasságtörés is megbocsájtható a házasság helyreállítása nélkül is vagy a vétlen is bűn nélkül újraházasodhatna, mert az a házasság helyrehozhatatlanul széttörött. Amit Isten egybekötött, azt az ember úgy szétválasztotta, hogy már Isten sem akarja újból összekötni. Szerintem lehet ilyen.
@ "De! Házasságban él! Templomi esküvő is volt neki."
A vadházasság az egyházilag érvénytelen házasság. Egyházi esküvővel nem élhet vadházasságban. Esetleg ha eleve érvénytelen házasságot kötött, ami csak az esküvő után derült ki, de továbbra is együtt élnek.
Ami egy hálószobában két ember egyetértésével történik, soha nem pornó. Akkor se, ha te mélyen elítéled. Akkor mindössze nem felel meg az ízlésednek.
Kérdező, meglepő lenne, ha mi tudnánk, ismeretlen ismerősöd mit miért mondogat. Az kézenfekvő, hogy tőle kérdezed meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!