Istenfélő templombajáró hívő ember szavazhat olyan pártra, amelynek az értékrendjébe belefér a pedofílía és homokos gruppenszex?
"Nem tudom elhinni, hogy a Kaleta Gábor ügy után még mindig képes lenne a fideszre szavazni egy magát kereszténynek nevező ember."
Én asszem a Fideszre fogok szavazni. Nem csak ez az egy ügy nyom a latban. Nem akarom már a szokásos balos államcsődöket, negyedévente beköszönő megszorító csomagokat, közüzemi díjak elszállását, a pedofília, a homoszexualitás és más aberráció nyílt legalizálását, illetve társadalomra kényszerítését. Az elmúlt 3 ciklusban nem szavaztam, de a baloldal a tevékenységével elérte, hogy most ellenük szavazzak. És nem csak a magyar baloldalra célzok. Ráadásul a baloldal nyíltan keresztény- , biblia- és jézusellenes
"viszont én keresztényként elvárnám a határozott és azonnali elhatárolódást"
Én viszont keresztényként pont nem várok el senkitől semmit, csak magamtól
Persze.
A keresztény papok is sokan homoszexuálisok és a pedofília is megtűrt a kereszténységen belül.
Ezek nem ellentétesek a keresztényi élettel, hanem a részei.
Egy magyar párt, addig jó Magyarországnak, ameddig az ittlakók érdekeit szolgálja.
A személyi erkölcs kérdése más, ha Sodomával hozzuk összefüggésbe akkor vedd figyelembe azt, ha egyetlen igaz él abban a városban Isten megkegyelmez annak. (Lót elmenekülése Sodomából)
A politikában mindig lesznek botrányok, mert az ellenzék is akarja hogy legyen botrány. Ha meg olyan politikai pártot keresel, ahol mindenki kiváló erkölcsel rendelkezik, akkor hiába keresed sehol nem fogsz találni egyetlen ilyen pártot, se a jelenben sem a múltban sem a réményteli jövőben sem.
"𝐀 𝐅𝐈𝐃𝐄𝐒𝐙𝐄𝐒 𝐓𝐀𝐆𝐎𝐊 𝐛𝐞𝐝𝐫𝐨𝐠𝐨𝐳𝐯𝐚 𝐡𝐨𝐦𝐨𝐬𝐳𝐞𝐱𝐮á𝐥𝐢𝐬 𝐨𝐫𝐠𝐢á𝐤𝐨𝐧 𝐠𝐫𝐮𝐩𝐩𝐞𝐧𝐬𝐳𝐞𝐱𝐞𝐥𝐧𝐞𝐤."
Tehát a fideszes tagok=Szájer József. Köszönjük :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!