Hogyan ítélik meg az agnosztikusokat a hívő és az ateista körökben? Illetve neked hívőként, vagy ateistaként mi a véleményed róluk?

Keresztény vagyok, nem ismerek agnosztikust. Az ismerőseim vagy hisznek Istenben vagy ateisták.

Egyébként az ateizmust határozottabb állásfoglalásnak tartom, így velük "vitatkozni" ésszerűbb, könnyebb, érdekesebb, értelmesebb. Az agnosztikus azt mondja, hogy nincs olyan érv, ami alátámasztaná Isten létét vagy nemlétét, innentől kezdve fölösleges bármiről beszélni. Kicsit hasonlít a nihilizmushoz, nem tartalmilag, hanem olyan szempontból, hogy egy nihilista is azt mondja mindenre, hogy "nem érv".

"Mik a "szubjektív tudás" ismérvei, hogyan tudjuk leellenőrizni a szubjektív tudást, és hogy tudjuk megállapítani, hogy amit tudni vélünk, az valóban megfelel a valóságnak, azaz tudás?"

Bocsánat, tegnap este nem tudtam már válaszolni.

De a fenti kérdésed is azt mutatja, hogy nem érted, miről beszéltem. Nyilván ez az én hibám is, nem mindig tudom jól megfogalmazni a gondolataimat, és nincs is időm hosszabb kifejtésre. Szóval a lényeg annyi lenne, hogy itt a kérdésedben is szembeállítod az objektív és a szubjektív tudást, az objektív tudást "valódi" tudásként beállítva, míg a szubjektív tudást alaptalan feltételezésként. Ezzel én nem is vitatkozom, mivel nem is állítottam, hogy az objektív és szubjektív tudás mindenben teljesen egyenrangú és egyformán kezelhető vagy meghatározható tudás lenne. Csak arra próbáltam rámutatni, hogy a tudás egy tágabb fogalom, nem csak az objektív, természettudományos tudást foglalja magába, hanem mindent, amit tudunk, amiról ismeretünk van, és ebbe bizony beletartoznak a szubjektív ismeretek is. És azt is megemlítettem, hogy általánosságban tág fogalom a tudás, de bizonyos kontextusban nyilván vannak szűkebb értelmezései, és ha természettudományos tudásról beszélünk, akkor ebben a szűkített értelemben teljesen igazat adok neked, és eszembe sem jutna az ilyen értelemben vett tudással egy szintre helyezni bármilyen más jellegű ismeretet vagy feltételezést. Csak akkor világossá kell tenni, hogy a tudásnak egy bizonyos kontextusban használt, szűkebb értelmezéséről van szó.

De a tudás filozófiai értelembe véve sem azonos az objektív tudományos ismeretekkel, és ha olyan területekre is tekintettel vagyunk, mint a művészet és a vallás (márpedig tekintettel kell lennünk ezekre, mivel az élet részei), akkor még szélesebb a tudás fogalma. Milyen objektív tudás képes meghatározni, hogy mondjuk egy festmény mély művészi kifejezőerőt sugároz, vagy sem, vagy esetleg giccsnek tekinthető, vagy sem? Mégis meg tudjuk ezeket a dolgokat állapítani, több-kevesebb bizonyossággal, és ez is egyfajta tudás.

Az objektí-szubjektív tudás szembeállítása pedig nem feltétlenül fedi le a valós helyzetet. Polányi Mihály "személyes tudás" koncepciója például úgy haladja meg ezt a szembeállítást, hogy közben nem csorbul a tudomány objektivitás, mégis be tudja építeni a személyes szubjektivitást a rendszerébe:

[link]

(ha lesz időm, folytatom még...)

"Illetve neked hívőként, vagy ateistaként mi a véleményed róluk?"

Én hívőként két nagy kategóriával találkoztam eddig. Egyik kategória az az agnosztikus, aki szívből keresi az igazságot, már sejti, hogy Isten teremtette a világot, de még nem jutott el a Bibliáig, még nincs meg a megfelelő ismerete, tudása

A másik nagy kategória, aki biztonsági játékos. Nem akar hinni Jézusban, de tudja a szíve mélyén, hogy valami nem stimmel. Azt hiszik, hogy elkerülhetik az ítéletet, ha mégis a Biblia igaz, hivatkozva az agnosztikusságára

Polányihoz visszatérve, szerinte minden megismerés, és így mindenfajta tudás olyan alapfeltevéseken (hiteken) nyugszik, amik önmagukban bizonyíthatatlanok. Ilyen alapfeltevés például az is, hogy a fizikai világnak (és csak annak) a vizsgálatával magát a valóságot ismerjük meg. Illetve arra is utal, hogy a tudomány közelebb jutna a valódi objektivitáshoz, ha feladná a teljes objektivitás, az "elfogulatlan tudományosság" illúzióját, ami a pozitivizmus térhódítása óta jellemzi azt.

Ezeket végül is azért írom le, mert itt (és más fórumokon is) az ateisták részéről nagyon erős pozitivista szemléletet látok, ami szerintem egy beszűkült látásmódot jelent. Mert az addig rendben van, hogy a természettudomány leszűkíti a fókuszt a fizikai jelenségek vizsgálatára, de az már nincs rendben, ha valaki bármilyen más jelenséget is csak ezen a leszűkített fókuszon keresztül tud tekinteni.

Szóval a kérdezőnek válaszolva azt tudom mondani, hogy az ateisták és a hívők is többnyire valami bizonytalan, kételyekkel teli hívőként kezelik az agnosztikust. Ateisták részéről sokszor tapasztaltam már, hogy amíg az ember szkeptikus a vallással/hittel szemben, addig egyenrangú félként kezelik, de bármilyen megnyilvánulás esetén, ami túlmutat a naturális fizikai tényeken, mintha egy kapcsoló automatikusan átváltana bennük, és azonnal beraknak a buta hívő kategóriába.

"Az agnosztikus azt mondja, hogy nincs olyan érv, ami alátámasztaná Isten létét vagy nemlétét, innentől kezdve fölösleges bármiről beszélni."

Nem lehet így általánosítani. Van olyan agnosztikus, aki azt mondja, hogy fölösleges bármi ilyesmiről beszélni, mert úgysem dönthető el a dolog. Más agnosztikusok (közöttük én is) viszont szívesen beszélgetnek bármilyen metafizikai kérdésről, és mivel nem kötik őket hitbéli/ideológiai korlátok, szabadabban is teszik ezt, mint akár a hívők, akár az ateisták.

#24:

Hidd el, vannak még más kategóriák is. Én a két kategóriád közül egyikbe sem tartozom.

A keresztény isten nem létezhet PONT

Maga a definíciója ellentmondásos.

A biblia immorális.

A kereszténység múltja és jelene gusztustalan.

Change my mind.