Miért csak akkor emlegetik Istent, ha valami baj van?
"Nincs Isten, különben nem lenne ennyi rossz a világban."
"Még ennyit sem képes nekem segíteni Isten."
"Hol van Isten, amikor kellene?
Rengeteg ilyen kérdést hallok azoktól, akiknek valamilyen problémája van. Mivel én - vallástól függetlenül - hiszek Istenben, nem kérdőjelezem meg a létét, de nem értem, miért várja mindenki, hogy bármilyen istenség a segge alá rakja az aranypárnát.
Ha valami nem sikerül, az emberek ahelyett hogy elfogadnák a tényt, hogy nem kaphatunk meg mindent, azonnal szitkozódni kezdenek, az égre meresztgetik a szemüket és Isten vádolják a boldogtalanságuk miatt. Még arra sem képes a többség, hogy tegyen magáért, mert könnyebb várni, és mikor elszállnak az esélyek, Istenre kenni az egészet.
De amikor kapnak valamit az élettől, hányan köszönik meg Istennek? Ki mond mindennap hálát az életért, a lehetőségekért, a szeretetért, amit kapott? Ha valami összejön, miért nem jut senki eszébe, hogy esetleg Isten adta?
Szóval egyszerűen nem értem ezt a felfogást. Tudom, hogy könnyebb másra kenni a kudarcainkat és saját magunkat nagyítani a sikerekkel, de miért nem lehet elfogadni, hogy nekünk is meg kel dolgozni a boldogságért?
válasza:"De amikor kapnak valamit az élettől, hányan köszönik meg Istennek? Ki mond mindennap hálát az életért, a lehetőségekért, a szeretetért, amit kapott? Ha valami összejön, miért nem jut senki eszébe, hogy esetleg Isten adta? "
Olyankor nem gondolnak rá egyszerűen. Ha megvan mindened, nincs szükséged mankókra, támasztékra, amit "isten" jelent. Csak annak van rá szüksége, aki fél vagy remél.
Innentől már csak egy lépés eljutni addig a következtetésig, hogy a vallás -minden vallás- csak azért jött létre, mert félünk az ismeretlentől.
Üdvözöllek a gondolkodó emberek világában!
Amikor megvan mindenem, akkor hálát érzek. Isten iránt, amiért nem kell félnem, és mert erőt kapok a rosszat is elviselni.
Hmmm... az én esetem cáfolja az állításod.
válasza:Nem cáfolja.
Valószínűleg vallásos emberek között nevelkedtél. Ők szintén vallásos emberektől tanulták ezt. Rövidtávon eljutunk a régebbi korokba, amikor rosszabbak voltak az életkörülmények és az emberek ezért istenhez fordultak (mint ezt márt írtam), hosszútávo meg a vallás kialakulásához (amiről szintén írtam).
Az is lehet, hogy nem a szüleid vagy mások révén találkoztál a vallással, hanem saját magad találtad meg, de akkor meg valószínűleg megint csak valami problémád volt. Ha szabad felhoznom egy durva példát: nézd meg a megtért drogosokat, vagy bűnösöket ők általában istennek tulajdonítják a megtérésüket. Persze, hiszen kell találni valamit, ami segít feldolgozni, hogy a fél életüket elrontották vagy állatok módjára viselkedtek, és csak utána lettek normális emberek. Kell a támasz, akár létező dolog az, akár nem.
Nem vallásos emberek között nevelkedtem, a családunkban én vagyok az egyetlen hívő - nem keresztény, de maradjunk az Isten megnevezésnél -, és nem éltem a fél életem állat módjára.
Egyszerűen Isten létét tartom logikusnak, és továbbra is mindig hálát érzek, amikor valami jó történik velem. Rossz időben azért érzek hálát, mert ki tudom bírni a nehézségeket a hit által.
Mondhatod, hogy a hit alakította kis Istent, de én meg mondhatom, hogy Isten velejárója a hit. Két eltérő szemszög, ezért aligha tudunk megegyezni abban, melyik az igaz.
válasza:"de maradjunk az Isten megnevezésnél -, és nem éltem a fél életem állat módjára.
"
Ilyet nem is állítottam. Szóltam, hogy egy extrém példát fogok felhozni.
Megmondandád, hogy kerültél kapcsolatba a vallással?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!