Van olyan keresztény felekezet, ami megengedőbb az önnön magunkhoz való nyúláshoz?
tehát az önkielégítésre gondolok
csak a katolikus szabályt ismerem, miszerint ez főbenjáró bűn, igaz olvastam egy kitételt, ami szerint lehetnek enyhítő körülmények
#11
Tévedsz, nem függetlenül. Nem véletlenül, hogy a fundamentalista értelmezés csak szektákban lelhető fel, akik műveletlen tömegeket tudnak csak megmozgatni.
Jézus nem beszélt önkielégítésről. Az összes bibliai idézet ószövetségi, amivel alátámasztható, hogy ez egy akkora bűn.
Ez a támasz is gyenge, mivel ott sincs ez kimondva, hogy ez bűn. Akkor meg?
Mit értesz az alatt, hogy "megengedőbb".
A katolikus teológia szerint súlyos bűn, de a bűnök között is vannak fokozatok. Még mindig inkább ez, mint mondjuk a házasságtörés. Vagy a prostitúció.
A legjobb persze az lenne, ha minden bűnt ki tudnánk irtani az életünkből, persze ez nem fog menni, törekedni kell rá. Az önkielégítés bűn, amit gyakran elkövetünk. Ugyanígy a harag is az, amit szintén sokszor elkövetünk. Attól még, hogy gyakori, nem az a megoldás, hogy akkor vegyük ki és holnaptól már nem bűn. Gyengeségeinket fel kell ismerni, és helyettük a jóra kell törekedni.
Van.
A sved es a finn evangelikus egyhaz pozitivan all hozza, es ezt pl. a svedek konfirmacios tanfolyamokon el is mondjak. A finn ev. egyhaz szerint egyedulalloknak jo modszer arra, hogy megakadalyozzak a tobb partnerrel folytatott szexualis eletet.
Az angol anglikan egyhaznak nincs hivatalos allaspontja a kerdesrol, de a gyakorlatban nem iteli el.
A nemet protestans egyhaz hivatalosan nem iteli el, de vannak lelkeszek es hivok is az egyhazon belul, akik igen.
A Biblia - és ezzel együtt Isten - álláspontja egyértelműen az, hogy a keresztény vezetők, papok házas emberek legyenek, ne pedig titkos szeretőt tartók, vagy gyermekekre vadászó pedofilok, vagy rendszeresen pornóra maszturbálók.
Idézet a Bibliából:
"
Igaz ez a beszéd: Ha valaki püspökséget kiván, jó dolgot kíván.
Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes, illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos;
Nem borozó, nem verekedő, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstől ment, nem pénzsóvárgó;
Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel;
(Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mimódon visel gondot az Isten egyházára?)
"
A diakónusokra ugyanez igaz:
"
A diakónusok egy feleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják.
"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!