Számodra mit jelent a megtérés?
Jézus a tékozló fiú esetével szemlélteti igazán a "megtérés" jelentését, fogalmát.
A megtérést, visszafordulásnak, hazatérésnek is nevezhetjük. Ezzel talán jobban visszalehet adni ennek a kifejezésnek a mélyebb értelmét.
Nem lehetetlen, hiszen akkor Isten és Jézus krisztus nem kérne senkitől ilyet. Márpedig felszólít mindenkit, hogy tegyék meg ezt a változtatást az életükben.
Az tény, hogy ebben a világban, nem könnyű, mert az emberek többsége szembe megy ezzel. Így akik Isteni önátadásban kívánnak élni, azoknak olyan nehéz az élete, mint ha szembe úszna az árral. DE NEM LEHETETLEN, hiszen segítségre számíthatunk, nem hagy cserbe bennünket az Életadónk, sem a megváltónk.
A megbánás azt jelzi, hogy egy ember felhagy a helytelen útjával, teljesen elutasítja azt, és elhatározza, hogy a jó úton fog járni.
A megtérés nem pusztán egy magatartás vagy szóbeli megnyilvánulás; „megbánáshoz illő cselekedeteket” foglal magában.
Az ember Isten elismerését, kegyét keresi azáltal, hogy ’hallgat Isten szavára’, mely a Bibliában van, megtartja és ’megcselekszi’ a parancsolatait.
Ez megköveteli, megváltoztassa a gondolkodását, az indítékát és az életcélját, újfajta mentalitást, beállítottságot és erkölcsi tartást öltve magára.
Ha valaki nem törődik azzal, hogy helyrehozza az elkövetett helytelenségeket, az annak a jele, hogy az illetőből hiányzik a valódi megbánás.
Elolvastam a Kegyes Koránt és elkezdtem hinni. Rádöbbentem, hogy Isten létezik, és hogy mennyire hatalmas, fenséges és könyörületes.
Bizonyítani ugyan nem tudom, Allah létezését, de meg vagyok győződve arról, hogy így van.
Szia
Azt jelenti a számomra, hogy elfogadom, és az életemet a lépteimet Krisztus tanításaihoz igazítom. Vagyis felismertem, hogy a keresztények ’nem élhetnek többé önmaguknak, hanem annak, aki értük meghalt’, s ezért elhatároztam, hogy változtatok a értékrendemen, szokásimon, beszédemen és viselkedésemen a fontossági sorrendemen 2Korinthus 5:15 Persze ezt sem önerőből teszem, mindenben Isten tanácsait veszem figyelembe.
Ez a változtatás jobb anyává, feleséggé, munkatárssá tett. Minőségileg jobbított az életemen.
Biztos, hogy katolikus voltál?
Ez része kőkemény neoprotestáns szektás látásmód, amit te vélni látsz és támadsz.
De a kérdésre válaszolva: a megtérés gyakorlatilag az elfordulás a rossztól, és metanoia, azaz lelki átalakulás. Ez egész életünkön át zajlik, hiszen mindig van egy magasabb lelki szint, a tökéletességet meg nem tudjuk elérni itt a földön, de törekszünk rá. Persze, vannak nagyobb lépések: ha valaki leteszi a drogot és gyökeresen megváltoztatja az életét, akkor ez egy nagy szintugrás. De nem jelenti azt, hogy innentől kezdve ő készen van. Mindig újabb kihívások vannak és az ember igen sokszor elköveti, hogy újra és újra a bűnt választja. Ebből mindig újra és újra meg kell térni és visszafordulni Istenhez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!