Kiközösíthetik?
Szívesen kitörölnéd Isten szavából:?
Isten határozott arról, hogy kit, és miért kell, vagy lehet kiközösíteni, amivel Istenre, és a gyülekezet többi tagjára is szégyent hoz.
(1Korintusz 5:11) . . .ne keveredjetek többé egy társaságba senkivel, akit testvérnek neveznek, de parázna vagy kapzsi vagy bálványimádó vagy szidalmazó vagy részeges vagy zsaroló. Az ilyennel még csak együtt se egyetek. (1Korintusz 5:13) . . .„Távolítsátok el a gonosz embert magatok közül.”
Hogy nem alkalmazzák ezt az Istentől jövő elrendezést más helyeken, attól még Isten elrendezése, és ugyan úgy felülírják ezt, mint amikor a bűnöket némelyek elfogadják, kiskapukat keresve annak.
Vajon ez a kérdés kiírás is miért történt, mikor sokan tudják, hogy a Tanúknál van kiközösítés.
Keresztelő János megmondta annak idején, hogy az embereknek semmi sem jó.
Ha megtűrnénk a bűnöst, akkor meg abba kötnének bele, ahogy teszik is.
(ha van sapka rajta az a baj, ha nincs akkor meg az)
Vegyünk egy Történelmi egyházat, ahol kiderültek az Istentelen bűnök. Még sem adnak akkora felhangot neki, ha nem kap büntetést, és még áthelyezik, másik területre, és így hirdetheti tovább az igét.
Egyébként pedig az is számít, hogy a súlyos testi sértés, minek a következménye, nem csak vaktában hoznak ítéletet.
Az tény, hogy mindent meg kell tenni, hogy egy keresztény ne jusson el eddig a szintig, de nem tilos az önvédelem.
Ha pedig valaki a családjában tesz ilyet, igen kiközösíthető.
"ilyenek hirdetik az igét"
Érdekes, egy Pedofil pap esetében ez nálad nem veri ki a biztosítékot.
Csak mert Jehova egyik Tanújáról van szó.
"Érdekes, egy Pedofil pap esetében ez nálad nem veri ki a biztosítékot."
óó dehogynem, ne félj, azt ugyanúgy elítélem
"Ha megtűrnénk a bűnöst, akkor meg abba kötnének bele, ahogy teszik is."
Ezzel azt állítod, hogy te nem vagy bűnös, ahogy azok sem, akik bent vannak. Nem is tudtam, hogy vannak büntelen emberek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!