Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A keresztények szerint a...

A keresztények szerint a zsidó vallás hívői a mennybe kerülnek?

Figyelt kérdés
Mert végülis ugyanazt az Istent követik.

2021. ápr. 5. 13:39
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
100%

A 3-as írta jól. Hozzá tenném, hogy sok keresztény azt vallja, hogy akikhez nem jut el az Evangélium üzenete azokat Isten az cselekedeteik alapján fogja megítélni. Itt nem csak arra gondolok, hogy nem is hallott róla, hanem arra is, hogy halott róla de nem értette meg azt, vagy egy fals kép alakult benne ki róla, emiatt nem utasította el.

Na most példának okáért ha valaki egy ortodox zsidó családban nő fel, és már kiskorában azt mondják neki a szülei meg a rabbi, hogy Jézus hamis messiás, az igazi még nem jött el, annak az ember eszébe sem fog jutni, hogy végig hallgasson egy keresztény misszionáriust, vagy hogy elolvassa az Újszövetséget, vagy ha meg is teszi, úgy fog hozzá állni, hogy hát ez rossz, ez nonszensz, a Szentháromság az bálványimádás, stb., vagyis nem fogja megérteni annak az üzenetét, vagyis nem jutott el hozzá az Evangélium üzenete. De ettől még ez a zsidó élhet egy nagyon erkölcsös életet és meg is megtarthatja Isten parancsolatait a saját hagyományainak megfelelően, és akkor üdvözülhet, vagyis a Mennybe kerül.

De ha valaki hallotta az Evangélium üzenetét, minden kérdésére kielégítő választ kapott, mégis vissza utasította, annak az embernek felelnie kell majd Isten előtt.

Ha valaki megtagadja az Urat, akkor is nyerhet megbocsátást, ha valaki megtagadja Krisztust, akkor is nyerhet megbocsátást, de ha valaki a Szentszellemet tagadja meg, annak nincs bocsánat.

2021. ápr. 5. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
emiatt utasította el*
2021. ápr. 5. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
100%
3-as szerintem is jól írta. Annyit még hozzátennék kapcsolódva a 11-eshez is, hogy a Katolikus Egyház tanítása szerint "véletlenül" nem lehet elkárhozni. Tehát ha nem csak az ő felelőssége, hogy nem ismerte meg Krisztust, akkor ez nem ugyanolyan bűn, mintha valaki ismeri Jézust, de tudatosan el is utasítja. Ezenkívül ott van a katolikus teológia szerint a halál utáni tisztulás lehetősége, amely során az elhunyt lelke megismeri és befogadja Krisztus megváltó szeretetét.
2021. ápr. 6. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 cipo3 válasza:
40%

A válasz konkrétan és félremagyarázhatatlanul benne van az újszövetségben. Pál ír róla a Róma 9-11-ben. Nem üdvözülhetnek. Pál a pogányokkal teszi őket egy kategóriába!!! Minden zsidó kárhozatra van ítélve.


27Ézsaiás pedig ezt hirdeti Izráelről: „Ha Izráel fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék üdvözül.


Élesebben kiemelve: Ha milliárd zsidó is él a földön csak egy szűk maradék üdvözül. Akik megtérnek és elfogadják Krisztust. El kel olvasni ezt a 3 fejezetet, hogy tiszta legyen.


Illés idejében ez 7000 férfi volt.

2022. máj. 24. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!