Melyik volt az a nyelv, amelyet Isten Bábel tornyánál összezavart?

Szia!

Ádám után a 10. generáció is még azonos nyelven beszélt. Ekkor történt az Özönvíz ami igencsak leszűkítette a "maradék" emberiséget.

Az Özönvíz után Noé utódaitól szaporodott el az emberiség, megjelentek a különböző népcsoportok. Az özönvíz istenítélet okozta megrázkódtatása nyomán emberileg érthető lehetett, hogy kezdetben egymás közelében telepedtek le, féltek a szétvándorlástól, és egy magas toronnyal kívántak védekezni egy esetleges újabb áradás ellen. Azonban azt is kifejezték ezzel, hogy

nem hisznek, nem bíznak Isten ígéretében, miszerint nem lesz újabb özönvíz valamint dacoltak azzal az isteni rendelkezéssel, hogy szaporodjanak és sokasodjanak, töltsék be a földet (ez Isten rendelkezése volt a teremtés és az özönvíz után), sőt kifejezetten az ellenkezőjét fogalmazták meg az építés indokaként: "el ne széledjünk az egész föld színén" - olvassuk a Bibliában

Vajon miért vonta magára a terv Isten határozott nemtetszését és közbelépését? Milyen veszélyt rejthetett, rejthet magában az emberiség egységtörekvése, amit Isten előre látott, és amitől meg akarta óvni teremtményeit?

Vitathatatlan, hogy az emberiség összefogása minden korban hatalmas erőösszpontosítást jelentett és jelenthet ("És mondta az Úr: bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, amit elgondolnak magukban."). A kérdés tehát nem az, hogy van-e hatalom az összefogásban, hanem hogy milyen célt fog szolgálni az így létrejövő hatalom! Isten nyilván már akkor is jól tudta - amit számunkra már az egész emberi történelem tapasztalata támaszt alá - hogy csupán idő kérdése, és arra méltatlan kezekbe kerül a hatalom, amivel azután embertömegek kárára visszaélnek. Ezért avatkozott közbe, és tette egyszer és mindenkorra egyértelművé, hogy hogyan tekint az emberiség egységtörekvéseire.

Isten a Bábelnél összegyűlő bizalmatlan és dacos embertömeg megállítására különleges eszközt használt fel: összekeverte a munkások nyelvét, akik - miután már nem értették meg egymást - szétszéledtek, és különböző helyeken telepedtek le. Mindez a Noé utáni 4. nemzedékben, Péleg korában történhetett ("az ő idejében oszlatott el a Föld" - írja a Biblia). Feltehetően ekkor történt meg a népek nyelvek-nemzetek szerinti szétvándorlása, és teljesedett be az isteni felhívás is: "Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a Földet."

Érdekes megjegyezni, hogy Bibliában leírt nemzetségtáblázatokban olyan személynevek is olvashatók, amelyek később földrajzi nevekké váltak. Az egyezések feltehetően arra utalnak, hogy a névadó személy utódai az adott terület lakosaivá váltak. Pl.: Jáfet utódai közül Gómert Gimirraival szokták azonosítani, akiket a görögök kümmériánoszokként ismertek, és Kappadociában éltek. Mádaj a médek, Jáván a görögök, Túbal a tabálok, Mesek a muskák - mindkettő kisázsiai nép, Askenáz a szkíták ősatyja, Kittim utódai Ciprust, Tarsiséi Szardíniát, Dódániméi a Dardanellákat, Ródaniméi Rodoszt népesítették be. Micrájim Egyiptomot, Kanaán Kánaánt, Ludim Líbiát, Lúd Lüdiát, Élam Elamot jelentette. Ezenkívül néhány ősi alapítású városnév is felismerhető: pl. Bábel, Ninive...

Ezek alapján úgy gondolom lehetetlen rekonstruálni ezt a nyelvet...

Üdv. Péter

Nincs rá bizonyíték, hogy létezett olyan primitív nyelv, mely morgásból és gurgulázó hangokból állt. Ezzel szemben figyeljük meg, mit ír az Encyclopædia Britannica a sumer nyelvről, a legrégebbi ismert írott nyelvről: „ A sumer nyelv nagyon bonyolult, mivel igéihez . . . többféle előtag, szótestbe illeszthető toldalék és szótőhöz járuló, módosító végződés kapcsolódik.”

Úgy az i. e. XX. században az emberek Sineár síkságán, Mezopotámiában erőfeszítést tettek arra, hogy uralmuk alá vonják az egész társadalmat, és elkezdték építeni Bábel vallási célokra használható tornyát, noha Isten azt parancsolta, hogy szóródjanak szét, és ’töltsék be a földet’. A nyelvek sokfélesége abból adódik, hogy Isten összezavarta a nyelvüket, meghiúsítva veszélyes és ártalmas tervüket (1Mózes 1:28; 11:1–9).

A bibliai feljegyzés nem mondja, hogy minden nyelv egy eredeti nyelvből alakult ki. Sineár síkságán Isten szókészletek és gondolkodásmódok sokaságát hozta létre, aminek a nyelvek sokfélesége lett a következménye. Ennélfogva hiábavalók azok az erőfeszítések, melyeket arra tesznek, hogy megtalálják azt a nyelvet, amelyből a többi nyelv kifejlődött.

De Noé nem vett részt Nimród lázadásában. Ezért az ő anyanyelve valószínűleg nem változott meg, amikor a lázadók nyelve össze lett zavarva. Noé hite és állhatatossága, mely nemcsak időskorában jellemezte, hanem egész életében végigkísérte, Isten idős és fiatal szolgáinak egyaránt igazi, utánzásra méltó példa (Héberek 11:7).

A The World Book Encyclopedia kijelenti: „Ha mindenki ugyanazt a nyelvet beszélné . . . , az emberek jobb akarattal lennének egymás iránt.” Persze ehhez a jóakarathoz sokkal jelentősebb változásra lenne szükség, mint pusztán egy közvetítő nyelv használatára. Csupán a nyelv bölcs Teremtője tudja előidézni, hogy minden ember egy nyelven beszéljen.A Biblia, Isten fő közlési csatornája, egyértelműen rámutat, hogy Isten hamarosan eltávolítja ezt a jelenlegi gonosz rendszert, s felváltja egy kormányzattal, mely az égből fog uralkodni — vagyis az ő Királyságával (Dániel 2:44). Ez egyesíti majd az egész emberiséget, amely akkor egy békés, igazságos új rendszerben él majd itt, a földön (Máté 6:9, 10; 2Péter 3:10–13).(Sofóniás 3:9)--> Ezért ésszerűnek látszik, hogy Isten az új világában még inkább egyesíti majd az emberiséget, gondoskodva egy közös nyelvről mindenki számára, visszájára fordítva azt, amit Bábelben tett.

Ter 11,1 - Ter 11,9

Az elbeszélés a J forrásból származik, s a föld benépesítését nem annyira az isteni áldással, mint inkább az ember rosszaságával hozza kapcsolatba. A Bábel szó igazában "Isten kapuját" jelenti, de a népies etimológia a bll gyökre vezette vissza, aminek jelentése: összezavarni. A vallási értelmezés az, hogy a történelmet az emberi gonoszság ellenére is Isten irányítja, s az emberi hatalom nem képes az Isten terveit keresztülhúzni. A széthúzó erők adva vannak a bűntől megsebzett természettel. Az egységet Krisztus hozza meg a Szentlélek kiárasztásával, aki a nyelvek sokfélesége ellenére is szeretetben tömöríti az embereket (ApCsel 2,5), de a végleges egység fel van tartva a túlvilágra (Jel 7,9).

Bábel tornya és a nyelvek sokfélesége.

A Genezis XI. fejezetét többen úgy magyarázzák, hogy folytatja az előbbi fejezet tárgyát és azt a gondolatot juttatja kifejezésre, hogy az isteni eszménykép volt: egy emberiség egyesítve közös nyelv által. Tekintettel az emberiség tagozódottságára a nyelvek különbözősége által, ami gyakran a meg nem értés, az ellenségeskedés és háború oka volt, ez a fejezet arra a kérdésre válaszol, hogy miképen szűnt meg az eredeti, Isten által elrendezett nyelvi egység, az emberiség egyesítésének nélkülözhetetlen feltétele. Csak egy rettenetes bűn, istentelen szellemben végrehajtott vállalkozás és szemmel látható nyílt lázadás Isten ellen lehetett az oka az emberiség ilyen erkölcsi katasztrófájának (Steinthal). A zsidók számára a pogány istentelenségre állandóan emlékeztető jelképek voltak a „ziggurat”-ok, Mezopotámia templomtornyai, amelyek óriási magasságig emelkedtek, mintha az eget akarnák ostromolni.

A legmagasabb ilyen tornyot Babilonban képzelték, az ősi fényűzés és hatalom középpontjában. Bölcseink állítása szerint Bábel tornyának építői az eget akarták ostromolni, hogy háborút indítsanak az istenség ellen (Ber. Rabba XXXVIII,6); és „mivel az asszír és babilóni ‘ziggurat’-ok legmagasabb pontján oltár volt fölállítva, ezekben a szavakban talán kevesebb meseszerűség rejlik, mint ahogy gyakran gyanítják.” (Ryle). Zsidó legendák szólnak a toronyépítők istentelenségéről és embertelenségéről. Ha a toronyépítés közben egy ember leesett és meghalt, senki sem törődött vele, de ha egy tégla esett le és darabokra tört, szomorkodtak, sőt sírtak is (Midrás Hággádól I,184.; [l. Scheiber, Keleti hagyományok a nyelvek keletkezéséről. Tanulmányok Blau Lajos emlékére 256.]). Ez a kép kitűnően jellemzi a régi és modern pogány civilizációt. Ilyen vállalkozás kihívta az isteni büntetést; ez a lázadás és hatalomvágy megtört az állandó osztódás által, amely a nyelvek különbözősége folytán keletkezett.

Ibn Ezra azonban egészen másképpen magyarázza ezt a fejezetet. „Az épitők célja egyszerűen az volt, hogy szétszóródásukat megakadályozzák és hogy biztosítsák egy helyen tartózkodásukat. De mivel ez a cél ellentétben állt a Gondviselés akaratával (IX,1; I,28), hogy az egész földet be kell népesíteni, szándékuk meghiúsult”. A kifejezés „amelynek csúcsa az égig érjen”, úgy magyarázandó, hogy a tornyot nagyon magasnak tervezték, hogy igen nagy távolságból látható legyen és gyüjtőpontjául szolgáljon az egész emberiségnek.

Gen XI. - 1–9. A torony építése.

Gen 11,1

„egy volt a nyelve.” - Jobb így; ‘kevés szavak’, azaz csekély szókincsük volt (Malbim).

Gen 11,2

„síkságot.” - Babilónia területe majdnem megszakítás nélküli síkság.

„Sineár.” - V. ö. X,10. Mindinkább megerősödik az a felfogás, hogy Babilónia volt a legrégibb kultúra bölcsője.

Gen 11,3

„vályogot.” Babilóniában agyagtéglát használtak építőanyagúl.

„égessük téglává.” A téglákat rendszerint napon szárították; de, hogy tartósabbakká tegyék, tűzben edzették.

„gyanta.” Földkátrány.

Gen 11,4

„amelynek csúcsa az égig érjen.” Túlzás; v. ö. Deut. I,28 „nagy és égig erősített városok” (Támid 29a).

„nevet.” Ha mind együtt laknának, hatalmasak és híresekké lennének.

Gen 11,5

„leszállott.” Ugyanígy XVIII,21 is. Antropomorfizmus. Bölcseink innen vezetik le azt a szabályt, hogy a bírónak nem szabad a bűnöst elítélni, mielőtt nem vizsgálták meg őt is és vétkének a természetét is. Isten is tanácskozik az égi seregeivel (Rási, Szanh. 38b.).

Gen 11,6

„kezdete annak, amit csinálnak.” Az emberi történet e kezdetleges korszakában az emberek méltatlan cél elérésére egyesültek. Ha tervük nem hiusult volna meg, egyesült erejüket erőszakos célokra használták volna később.

Minden emberi erőkifejtés hiú és értéktelen, ha gőgösség diktálja azt és Istentől való eltávolodásra törekszik.

Gen 11,9

„Bábelnek.” Ez – jó példája a népies etimológiának, amely a hangzás hasonlatosságán alapszik és gyakori a Szentírásban. Bábel asszír neve annyit jelent, mint „Isten kapuja”.