Ha Krisztus kijelentette ő a világ világossága, akkor a szeretet fénytermészetű?
Helyesen gondolkozol,a fény alatt értsd a napot .
Nap a születés szimbóluma, hiszen nézd meg a természetet mikor kisüt a nap .
Vala hogy innen indulj el .
Szia
A Jehovától származó életadó világosság Jézus Krisztus személyére összpontosul. János evangéliumának a bevezetőjében ezt olvassuk: „Általa (Jézus által) jött az élet, és az élet volt az emberek világossága. És a világosság a sötétségben ragyog, de a sötétségnek nincs hatalma felette” János 1:4. Jézus valóban oly szoros kapcsolatban állt a világossággal, hogy ’az igazi világosságnak’ nevezték, „amely mindenfajta embernek világosságot ad” János 1:9. Jézus maga mondta: „Amíg a világban vagyok, én vagyok a világ világossága” János 9:5.
Köszönöm a válaszokat.
És a túlvilágon? Azért kérdezem, mert Saulnak megjelent, megvakult Krisztus l fényétól, illetve Krisztusnak volt egy színeváltozása földi életében.
Van e összefüggés az ember, azaz Krisztus lelkiállapota vagy értelme a fénnyel?
Tovább menve ha a Szentjánonos bogarak fényt tudnak kiárasztani magukból képes lehet az ember ha akarja, vagy csak Krisztusnak sikerülhet?
Szerintetek?
Érdekes dolgokat vetettél fel
„És a túlvilágon?”
Talán ismered Dr. Michael Newton „Lelkünk Útja” című könyveit. Hipnozis alanyait visszavezetve a születésük előtti úgynevezet „köztes” állapotba, arról számoltak be, hogy a lelkek egymást fény nyalábokként, fény gönbökként látják, hasonló érdeklődésű lelkek baráti csoportjait szőlőfürtökhöz hasonló összeállításban.
„illetve Krisztusnak volt egy színeváltozása földi életében.”
Az evangéliumból tudjuk hogy Jézus már kora ifjuságában „az Atya dolgaiban” szorgoskodott, szerintem ez azt jelenti hogy egy életre szóló lelkigyakorlatra vállalkozott, ami a színeváltozásában érte el a csúcspontját, mely alkalomra meghívta három tanítványát, hogy tanui legyenek a jelenségnek. Jézus ez alkalommal megkapta a biztonságot, hogy bármi is történik vele, ő tovább fog élni, akkor vállalkozása sikerének érdekében képes lett vállalni a szenvedést a gyötrelmes halált.
„Van e összefüggés az ember, azaz Krisztus lelkiállapota vagy értelme a fénnyel?”
Igen, szerintem van. Jézus színeváltozása szerintem az akkori pillanatnyi lelkiállapotának kifejezése, kinyilatkozása volt az anyagi világban.
„Tovább menve ha a Szentjánonos bogarak fényt tudnak kiárasztani magukból képes lehet az ember ha akarja, vagy csak Krisztusnak sikerülhet?”
Igen szerintem az ember képes lehet, de ma még nagyon távol vagyunk ettől a lehetőségtől. Mégis úgy van, hogy nekünk is egy ilyen színeváltozáson kell átmennünk. Nem válunk halhatatlanná, mert egy nemes cél érdekében vállalhatjuk a halát, mint ahogy Jézus tette, de továbbá nem kényszerülünk elszenvedni. Testünk átszellemül, elérjük a számunkra elrendelt isteni ötlet tökéletességet, szert teszünk egy magasabb rendű természeti törvény ismeretére és a lehetőségre azt tudatosan alkalmazni, akkor olyan dolgokat viszünk végbe melyeket korábban csodának tekintettünk.
Ahhoz azonban, hogy elérjük azt a bizonyos lelkiállapotot saját hozzájárulásunkra, alapos változásra van szükség, az örök élet kulcsa ugyanis a változás. A természet egy ilyen alapos változás nélkül végzi a dolgát testünk hanyatlik, meghal.
Míg a halál majdnem mindent tönkre tesz, a színeváltozás csak azt távolítja el tőlünk, ami nem a miénk, ami nem hozzánk tartozik, amit mások szemétdombjain gyüjtöttünk össze. A színeváltozás teljes embert tökéletesíti.
Létezik egyfajta lelkigyakorlat ami feltételezhetően ezt elősegítheti, röviden összefoglalva úgy hangzik, hogy ébren, alvás közben és álmodban lásd magad mintha fény lennél. Egyszerű de kivitelezése nagyon nehéz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!