A tanúk miért vannak úgy rákattanva a katolikusokra?
Látom az egyik már megint olyan kérdést írt ki, aminek nem a feltett kérdés a lényege, hanem az, hogy bizonyítani tudja, hogy még Drakula gróf is azért gyilkolt, mert katolikus és az inkvizíciót végezte nekik.
Ezt az elmebajos gyűlöletet tanítja a szervezet a tanúknak, vagy inkább abból lesz tanú, aki ennyire betegesen gyűlöli a katolikus egyházat?
A vicc pedig az, hogy a gróf egyes feljegyzések szerint csak halála előtt vette fel a katolikus hitet, amit idéztem is a másik kérdés gyengeelméjű jehovás kérdezőjének, továbbá a római inkvizíció se létezett még, amit IQ bajnokunk szerint a gróf Rómában tanulmányozott.
"Ezt az elmebajos gyűlöletet tanítja a szervezet a tanúknak, vagy inkább abból lesz tanú, aki ennyire betegesen gyűlöli a katolikus egyházat?"
Szerintem is-is lehet. Akire hivatkozol, korábban unitárius volt, valószínűleg ott nem találkozott azzal a rendkívül erős katolikus-ellenes gyűlölettel, ami a szívéhez oly közel áll, ezért lépett tovább.
Mutatok egy mondatot, ahol állítólag a Bibliára hivatkozva tanítanak :)
"1945 előtt az ortodox és a katolikus papság állt a Jehova népe elleni támadás élén. "
Tényleg, micsoda biblikus tanítás :)))
Látszik, hogy nem hergeli a szervezet a katolikusok ellen a tanúkat :D
Ugyanebben az írásban, ez is mennyire biblikus és kicsit sem úszitó:
"Amikor 1918-ban véget ért az I. világháború, a papság nem hagyott fel az Isten népével szembeni ellenállással."
És ez csak egyetlen egy cikk kettő darab mondata. Ilyenből több millió van.
Értem.
A feltett kérdésed alapján válaszoltam, azonban TE nem ezt linkelted be, hanem a honlapról egy cikket.
Tudod Jézus is "rá volt kattanva" a vallásvezetők helytelen tanitására, és életvitelére. Ezért a papság, ezen belül is a "katolikus" jelzővel illetett vallásvezetők tetteiről van szó, nem általában a "katolikus valláshoz" tartozó emberekről.
Sajnálom, hogy ezért haragszol, de ez az igazság. Napjainkban is vannak vallásvezetők, akik felhasználva a politikai érdekeltségeket, a Tanúkat börtönbe zártatják. Evvel mit tanítanak az embereknek? Talán a felebaráti önfeláldozó szeretetet?
Személyes tapasztalatom, hogy amikor a Református vallást elhagytam, az illetékes pap, mindenféle gonosz Sátán fajzatnak elhordott, a hajamat a ruházatomat is ördöginek nevezte, és tolvajnak nevezett bennünket, bezárt bennünket egy szobába mondván körbe néz, nem loptunk-e el valamit Tőle?
1/4 órát voltunk bezárva, mire elengedett bennünket.
Ez 30 évvel ezelőtt történt, és képzeld nem Katolikus hanem Református vallású lelkész volt.
#7
Miért általánosítasz? Igen, vannak olyan papok, akik nem helyes úton járnak. Ilyen vének nincsenek talán? Miért kell mindenkire általánosan ráhúzni? Te a kérdezőt általánosítással vádolod, te ugyanazt teszed a szervezet hatására.
8.
Kedves Válaszoló. Itt nem valamilyen hibáról beszélünk, melyet egy felvigyázó elkövet az életében. A Tanúk között levő felvigyázók, nem uszítottak senkit arra, hogy verjék meg a más vallásukat, vagy zárják börtönbe a velük egyet nem értőket. Az egyik Testvéremet miközben otthon végezte a házkörüli teendőit Amerikában a Tömeg egy pap felbujtására meglincseltek, és felakasztottak. Ez nem egy mezei "tévedés".
Tedd a szívedre a kezed, napjainkban nem kizárólag a Tanúk mondanak el helytelen dolgokat egyházfőkről. Még sem éri vád őket, hogy rákattantak egy vallásra.
"Az egyik Testvéremet miközben otthon végezte a házkörüli teendőit Amerikában a Tömeg egy pap felbujtására meglincseltek, és felakasztottak."
Bármi bizonyíték, hogy katolikus pap felbujtására történt? Mert történeteket én is tudok kitalálni. Főleg úgy, hogy az USA-ban többnyire hozzátok hasonló szekták vannak, a katolikusok kisebbséget alkotnak csak. S látod, aljas módon ezt is a katolikusokra akarod ráhúzni.
"Tedd a szívedre a kezed, napjainkban nem kizárólag a Tanúk mondanak el helytelen dolgokat egyházfőkről."
Igaz, sok ateista is egyházellenes, antiklerikális, viszont ti kimondottan katolikus gyűlölők vagytok. Pedig látod, a téged ért egyetlen sérelem se katolikus részről volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!