A keresztény hívők, némelyek, miért erőszakosak, miért fenyegetik az ateistákat a Pokollal? Én úgy emlékszem, hogy élőben nem fenyegettem senkit sem a Pokollal.
Nem csak ateistákat fenyegetik, hanem egymást is.
Azért teszik, mert erőszakosak, nincs bennük szeretet.
Az ateisták ritkán szokták a hívőket a pokollal fenyegetni.
Ha lehet, inkább óvják tőle őket.
Ez olyan mintha:
Nem jutok a börtönbe, mert még nem láttam olyat élőben, és így nem kerülök oda! :D
De tudod, börtönt láthatsz, ha akarsz. Lehet látogatni, vagy az interneten nézni.
Poklot mennyit látott már valaki, aki megbízható?
Néha én is szoktam felhívni a figyelmet a Pokolra, hiszen időnként Jézus is ezt tette, és a Pokol az egy valódi hely, és egy lehetséges végállomás egy emberi élet számára. Én ezt jó szándékú FIGYELMEZTETÉSNEK szánom, nem hiszem, hogy én lennék a felelős, ha valaki fenyegetésnek fogja fel. Ha pl. valaki azt olvassa egy transzformátorházon, hogy "Vigyázz 380 Volt, kinyitni életveszélyes!" azt figyelmeztetésnek éreznéd, nem éreznéd fenyegetésnek, kivéve, ha már szilárdan eldöntötted, hogy márpedig te mindenképpen belenyúlsz abba a dobozba.
Az mindenképpen jó lenne, ha itt a fórumon sokkal kevesebbszer lenne a Pokol szóba hozva, ugyanis az 1. században az apostolok igehirdetése nem egy ilyen "hogyan kerüld el a legrosszabb kimenetelt" típusú üzenetre épült, hanem azt akarták megmutatni, hogy az az út, amit Jézus a tanításaival és életével képviselt, az mennyire fantasztikus. És sokkal nagyobb súlyt fektettek Istennek a pozitív bemutatására és vonzóvá tételére, mint az ördögtől és pokoltól való elrettentésre.
üdv Stefán
"A keresztény hívők, némelyek, miért erőszakosak, miért fenyegetik az ateistákat a Pokollal? Én úgy emlékszem, hogy élőben nem fenyegettem senkit sem a Pokollal."
"Bárcsak az egész ateizmust ki lenne írtva. Akkor mindenhol béke lesz. Remélem Hawking már a tűzes pokolban él amiér ojan sokat pofázott!"
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
#14
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!