Csakis hívők válaszára vok kíváncsi! Miért van ez, hogy az ateisták letámadnak bennünket, és soha nem értenek egyet? "Vannak olyan gyógyulások, melyekre az orvostudomány nem tudja a választ, de ebből nem következik, hogy Isten közbeavatkozott volna"
Tehát a fél város imádkozik egy fontos emberért aki mondjuk a Maláriát kapta el. És másnapra már nincs is benne, sőt nem is köhög már annyira rossz hangún mint előző nap, pedig volt mégegy ismeretlen halálos betegsége is. És a vírus másnapra eltűnt. Pedig minden igaz volt, nem volt semmi sem téves meg egyebek!
Ismétlem: Ateisták ne válaszoljanak, csak hívők!!!
Miért nem lehet elfogadni, hogy vannak emberek akik vallás nélkül is tökéletesen megvannak. A mi családunkban sincs hívő csodás gyógyulás viszont történt. Minden ima nélkûl, és halnak meg emberek minden ima ellenére is.
Senkit nem kell meggyőzni, elfogadni kell.
Tehát ha a fél város imádkozik és elmúlik a malária akkor isten csodát tett ha pedig nem múlik el akkor isten ezt az utat jelölte ki.
Ezen az alapon imádkozhatunk Odin-hoz, Zeuszhoz, Jupiterhez, Ra-hoz vagy akár egy széklábhoz is, hiszen ha bekövetkezik akkor csodát tett ha meg nem akkor megmagyarázzuk, hogy épp nem volt kedve hozzá.
Ez hülye blőd :D
te egy ateista vagy tényleg...
Mi ez az "Imao" ember?
Majdnem minden kérdést te írsz ki.
"Ez hülye blőd :D"
Mármint melyik része nem igaz?
"kérdésben nem kérdezzünk!"
Ön elmebetegnek tetszik lenni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!