A katolikusoknál miért vannak szentek azaz közbenjárók amikor a Bibliában más van?

Írás szerinti-e „szentekhez” imádkozni, hogy járjanak közben Istennél?

Jézus Krisztus ezt mondta: „Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy . . .” Az imákat tehát az Atyához kell intézni. Jézus ezt is mondta: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet . . . Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Bármit kértek a nevemben, megteszem nektek” (Máté 6:9, Kat.; Ján 14:6, 14, Kat.). Jézus tehát elvetette azt az elképzelést, hogy bárki is átvehetné tőle a közbenjárói szerepet. Pál apostol még ezt is mondta Krisztusról: „meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk.” „Mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak az Isten elé” (Róma 8:34, Kat.; Héb 7:25, Kat.). Ha igazán azt akarjuk, hogy Isten meghallgassa az imáinkat, nem lenne bölcs úgy közeledni hozzá, ahogy azt Szavában előírja?

Ef 6:18, 19, Kat.: „Legyetek éberek, és imádkozzatok kitartóan az összes szentért és énértem is, hogy megkapjam a beszéd ajándékát, hogy amikor megszólalok, bátran hirdessem az evangélium titkát.”

Ez a bibliavers arra buzdít, hogy a szentekért, és ne a szentekhez vagy általuk imádkozzunk. A New Catholic Encyclopedia [1967, XI. köt., 670. o.] elismeri: „ Az Úsz.-ben [Újszövetségben] rendszerint minden egyéni és közös, liturgikus imát Krisztus által intéztek Istenhez, az Atyához.”

Róma 15:30, Kat.: „Kérlek benneteket, testvérek, a mi Urunk, Jézus Krisztusra s a Szentlélek szeretetére, legyetek segítségemre: imádkozzatok értem Istenhez.”

Pál apostol, aki maga is szent volt, arra kérte az ugyancsak szent keresztény hittársait, hogy imádkozzanak érte. De ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy Pál nem szent társaihoz intézte imáit, továbbá azok imái nem pótolták Pálnak az Atyával ima útján ápolt bensőséges kapcsolatát. Vesd össze: Efézus 3:11, 12, 14.

Néhány teológus a Róma 15:30-at idézve próbálja alátámasztani, hogy a „szentekhez” lehet fordulni közbenjárásért. Ez a vers így szól: „Buzdítalak pedig titeket, testvérek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által és a szellem szeretete által, hogy küzdjetek velem együtt az Istenhez intézett, értem mondott imákban.” Pál vajon itt arra ösztönözte a hívőket, hogy hozzá imádkozzanak, vagy hogy az ő nevében járuljanak Isten elé? Nem. Bár arra kapunk buzdítást a Bibliában, hogy imádkozzunk a valódi szentekért, az sehol sincs a Szentírásban, hogy Isten megparancsolja, hogy imádkozzunk az ilyen szentekhez vagy szentek által (Filippi 1:1, 3, 4).

Ellenben Isten kinevezett egy Közbenjárót az imáinkért. „Én vagyok az út, az igazság és az élet — jelentette ki Jézus Krisztus. — Senki sem jut az Atyához, csakis énáltalam.” Továbbá Jézus ezt mondta: „amit csak kértek az én nevemben, meg fogom tenni, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúval kapcsolatban. Ha valamit kértek az én nevemben, meg fogom tenni” (János 14:6, 13, 14).

A 21:41-es válaszban a 'magyarázat' nem Bibliai!

Milyen érdekes, hogy ehhez az okoskodáshoz nincs is egyetlen igazoló vers sem. Ha az apokrifokat leszámítjuk, feltűnő, hogy nincs olyan utalás sem a Bibliában, ami alátámasztaná ezt.

Az 'igazolásként' felhozott történet meg több sebből vérzik. Honnan tudjuk pl., hogy Saulnak az Isten által, a halálbüntetés terhe mellett tiltott szeánszon, a szellemidéző által megjelent Sámuel, valóban az volt-e, vagy a démonok szemfényvesztő játéka volt csupán, mint ahogyan a Biblia be is mutatja őket és vezetőjüket, Sátánt? A megtévesztés nagymesterei ők! A "világosság angyalaiként" szerepelnek sokszor, hogy elhitessék a embereket.

Persze meggyőződésem, hogy nem a "halott" Sámuel próféta volt, de ha mégis az lett volna, miért adott volna Isten egy ilyen kapcsolati lehetőséget a halottakkal, ha egyébként megtiltotta és halállal büntette, aki szellemidézőhöz fordult?

Már csak azért is elgondolkoztató ez, mert szintén az apokrifok kivételével, sehol máshol nincs kimondva a "lélek halhatatlanság" tana, de sokkal inkább a halandósága viszont igen. Persze lehet spekulálni, hogy nem csak az a néhány jelentése van a "lélek" fogalmának, hanem rá lehet még aggatni sok-sok jelentésárnyalatot, de ez csak utólagos magyarázkodás, nem bibliai tan.

Valójában a szellemidézés a nagyon is ártó szándékú démonokkal veszi fel a kapcsolatot, még akkor is, ha a halottak nevében jelenik meg.

Mit gondolsz, talán Sátán és démonai hülyék? Nincsenek tisztában azzal, hogy milyen mesével lehet leghatásosabban elhitetni és lépre csalni a hiszékeny embereket? Nyilván nem azzal, ha nyíltan vállalják az emberek előtt, hogy ők kicsodák és mit akarnak!

Sokkal intelligensebbek nálunk, nem vagyunk egy súlycsoport. Mi megtanulhatunk védekezni ellenük, többek között erre íratta Isten a Bibliát. De még a legjobb felkészültséggel is meg lehet botlani miattuk.

És aztán, nem feltétlen mondanak hazugságot az ilyen szellemtől megszállt, sötét erők Csel 16:16–18.

"Zsid 9,15 – Különösen: „[Jézus] egy új szövetség közvetítője” (amikor valaki imádkozik értünk, akkor ő nem egy új szövetség közvetítője). (vö. Zsid 8,6)"

No és hol is van olyan vers, amely a már meghaltakhoz szóló imáról szól, mint "közbenjárókról"?

Mert az összes idézet az élőkhöz, az élőkről szól.

Mert abban semmi rossz sincs, ha egymásért imádkozunk Istenhez! Erre hoztál fel rengeteg verset, de nem erről van szó.

A "néhány teológus a Róma 15:30"-l kapcsolatban gondolom nem egyenlő a katolikus egyházzal. Más kérdés, hogy a "halott szentek" felhasználása ilyen dolgok érdekében, vajon mennyire biblikus?!

A Biblia kizárólagos tekintélyként való használata ilyen fontos hitelvi kérdésben nagyon is alátámasztott.

Minden fontos igazság megtalálható benne, ami annak eldöntéséhez kell, hogy ki lehet 'közbenjáró' és egyáltalán az mit jelent az Jézus esetében?

Tényleg fel lehet lazítani a Biblia értelmezését ez ügyben úgy, hogy Jézus közbenjárói hatáskörét leszűkítjük - helyet adva mindenféle katolikus szentnek?

No, erre hoztam fel olyan verseket, melyek pontosabban behatárolják, mi lenne a Jézusnak adott közbenjárói szerepkör és valóban indokolt-e elvenni tőle annak jelentős részét?

Persze a Biblia kizárólagos tekintélye ezekben a hitelvi kérdésekben az alapján is jól látható, ha a megírásának a befejezése utáni időket kutatjuk, mert ugyanis van mit kutatni, hála Istennek!

Nagyon szépen kidomborodik, hogyan is "fejlődött" és legfőképpen merre, a későbbi kereszténység!

Igen, mindenképpen indokolt a Bibliát ebben kizárólagos tekintélynek elfogadni, semmint a későbbi korok elkalandozásaiban keresni a helyes, Írás szerinti választ.

KIK A SZENTEK?

Válasz:

Tágabb értelemben szentek azok az emberek, akik Isten barátságában haltak meg és üdvözültek. Kifejezetten szentként tiszteli (szentté avatja) az Egyház azokat, akik minden keresztény erényt birtokoltak, és legalább egyet hősies fokban gyakoroltak.

Magyarázat:

A szentség emberre is alkalmazható fogalom, s ez a teremtő Isten szentségét nem sérti. A szent emberek nyilvános tisztelete helyes, mindamellett, hogy az imádat tárgya kizárólagosan, a vallási kultusz tárgya elsődlegesen az Isten. Vagyis úgy tisztelni és szeretni egy teremtményt, a hódolat és alávetettség olyan fokával közelíteni egy emberhez, mint a teremtő Istenhez, súlyos bűn, szentségtörés és bálványimádás.

Azonban minden embernek kijár a tisztelet, éppen azért, mert az ember „Isten képmása”. Azoknak az embereknek, akik sokakat Istenhez vezettek, és írásaik, életük (imáik) által ma is vezetnek, vallásos tiszteletet adunk. Ennek indoka, hogy Istenhez fokozottan kapcsolódnak. Őket szenteknek nevezzük, mert Isten szentségét megragadhatóvá teszik. Abszolút értelemben csak Isten szent. Minden más valami és valaki annyiban szent, amennyiben hozzá tartozik (Biblia, Egyház, szentek). Tiszteletet is annyiban adunk nekik, amennyiben az Isten világával összefonódtak, vagyis leszűkített értelemben „szentek.” (A Bibliát is megcsókoljuk és a szentek ereklyéit is, s tesszük ezt anélkül, hogy Istennek hinnénk akár a papírt, akár a csontot. A tisztelet jelét adjuk mégis, mert ezek a dolgok intenzíven Istenre és az Ő parancsaira emlékeztetnek, és a természetfeletti miliőbe kapcsolnak bennünket.)

Ezek alapján tehát összefoglalóan: Istennek imádat (cultus latriæ) jár. A szenteknek tisztelet (cultus duliæ) illeti. Az Egyház ui. éppen azért avat szentté valakit (kanonizál - „oltárra emel”), mert életének példája másokat is Krisztus komolyabb követésére sarkall. Egy szent élete ui. nem más, mint aktualizált evangélium. Minden szent egy-egy sajátos helyzetben, korban és életállapotban mutatta meg mit is jelent az Evangélium a maga teljes erejében, s ez igaz akkor is, ha olykor emberi gyengeségeket is felfedezhetünk a szentekben. (Ez még inkább bátorító: „Ha ők szentek, Isten barátai lehettek, mi azok lehetünk.”) Ezért állítjuk, hogy minden szentben a Szentháromság egy Istent tiszteljük, s így minden vallásos jellegű kultusz, közvetlenül vagy közvetve Istennek szól.

Az imádság szó, melyet a szentekkel kapcsolatban használunk, valóban félrevezető lehet. Azonban tudni kell, hogy a szentekhez intézett imák csak analóg értelemben vett imák. Annyiban imák, hogy a természetfeletti világhoz címzett üzenetek. Módjuk, jellegük, módszerük az Istenhez intézett imához hasonló, de mondanivalójuk, megfogalmazásuk és különösen is a hódoló alázat foka felismerhetően különbözik tőle.

Igazolás:

A Szentírás is ismeri a szentség emberre való alkalmazását: „Bár csak egy (ti. Isten), mindent megtehet, s jóllehet magában marad, megújítja a mindenséget. Nemzedékről nemzedékre betér a szent lelkekbe, így formálja meg Isten barátait és a prófétákat” (Bölcs 7,27).

Szt. Pál apostol is szenteknek nevezi azokat, akik teljesen átadták magukat a jézusi tanításnak, vagyis bűnbánatot tartva komoly keresztények: „Néhányan bizony ilyenek (ti. a szentpáli bűnkatalógust kimerítő bűnösök) voltatok, de megtisztultatok, szentek lettetek, és megigazultatok Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által” (1 Kor 6,11).

Az Ó- és az Újszövetség összesen nyolcvannégy helyen alkalmazza a szent szót emberekre. Ez túl sok a véletlen elszólás, a rossz fordítás, a későbbi betoldás vagy a téves értelmezés feltételezéséhez.

A Biblia szintén ismeri a „szent” szó sokrétű (analóg) felhasználást, vagyis a szentség olyan értelmét, hogy szent az, ami a Szenthez kapcsolódik, akár áttételesen is: „Köszöntsétek egymást szent csókkal! A szentek mind köszöntenek titeket” (2 Kor 13,12).

A fundamentalisták gyakran kifogásolják azt a katolikus gyakorlatot, hogy a hívek a szentek és angyalok közbenjárását kérik. Pedig a Biblia felszólít bennünket a mennybéliek kérésére, hogy ti. imádkozzanak velünk.

Így a 103. zsoltár: „Áldjátok az Urat, angyalai, mind, ti hatalmasok, kik teljesítitek parancsait, és lesitek a szavát! Áldjátok az Urat, égi seregek, mind, ti szolgái, kik teljesítitek akaratát!” (Zsolt 103,20-21). A 148. zsoltár kezdő versében pedig eképpen imádkozunk: „Dicsérjétek az Urat a mennyből, dicsérjétek a magasságban! Dicsérjétek, angyalai mind, dicsérjétek, égi seregek!”

Ők, a mennyeiek nemcsak velünk imádkoznak, hanem értünk is. A Jelenések könyvében János látja, amint „a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek és tömjénnel tele aranycsészéje – ezek a szentek imádságai.” (Jel 5,8). A mennyben lakó szentek tehát Istennek ajánlják a földön élő szentek imádságait.

Az angyalok ugyanezt teszik: „Jött egy másik angyal, megállt az oltár előtt, aranyfüstölő volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádásával tegye az aranyoltárra, amely az Isten trónusa előtt állt. Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádásával felszállt az Isten elé.” (Jel 8,3-4)

Jézus maga óva int a kicsinyek megbotránkoztatásától, mert őrangyalaik biztosított közbenjáró befolyással bírnak az Atyánál: „Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.” (Mt 18,10)

Jóllehet Jézus az egyedüli Isten-ember és az Újszövetség Közbenjárója, a kizárólagos közbenjáró Isten és ember között (1Tim 2,5), de ez egyáltalán nem jelenti, hogy ne lennénk képesek, vagy ne szabadna keresztény felebarátainkat arra kérnünk, hogy imádkozzanak velünk és értünk (1Tim 2,1-4). Különösen azon üdvözült keresztények közbenjárását kell kérnünk, akik megszentelődése már befejeződött, mivel „[i]gen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése.” (Jak 5,16)

Az alábbi idézetek szerint az egyházatyák nemcsak tisztán követték a szentírási tanítást, miszerint a mennyeiek képesek közbenjárni értünk és ezt meg is teszik, hanem egyúttal alkalmazták is ezt a tanítást mindennapi imádságaikban.

Hermász

„[A Pásztor mondja:] «Azok pedig, akik gyengék és restek az imádságban, tétováznak bármit kérni az Úrtól; pedig az Úr telve van könyörülettel és bőségesen ad mindazoknak, akik kérik őt. Hanem te [Hermász], megerősítve a szent angyal által [akit láttál], elnyerve az ő nagyszerű közbenjárását és tunya sem vagy, miért nem kérsz az Úrtól meghallgatást és fogadod azt tőle?»”. (A pásztor 3,5,4 [Kr. u. 80])

Alexandriai Kelemen (†215)

„Így [az igaz keresztény] mindig tisztán imádkozik. Ezenkívül az angyalok társaságában imádkozik, mint aki már angyali rangban van, és soha nem veszíti el az ő szent gondviselésüket; és habár egyedül imádkozik, a szentek kórusa tart vele [az imában].” (Vegyes írások 7,12)

Órigenész (184-254)

De nemcsak egyedül a főpap [Krisztus] imádkozik azokért, akik szívből imádkoznak, hanem az angyalok is … miként a szentek lelkei is, akik már elszenderültek”. (Imádság 11)

Cyprianus (†258)

„Emlékezzünk egymásra egységben és összhangban. Imádkozzunk [a halál] mindkét oldalán szüntelenül egymásért. Enyhítsünk a terheken és szenvedéseken a kölcsönös szeretet által, hogy ha egyikünk a nem késlekedő isteni leereszkedés következtében elsőként távozik el, kísérje őt szeretetünk az Úr jelenlétébe; testvéreinkért és nővéreinkért végzett imádságunk az Atya kegyelmének jelenlétében se szűnjék meg.” (Levelek 56[60],5)

Jeruzsálemi Kürillosz (†387)

„Azután [az eukharisztikus imában] megemlékezünk azokról, akik már elszenderültek: elsőként a pátriárkákról, prófétákról, apostolokról és vértanúkról, hogy Isten az ő imáik által és közbenjárásukra elfogadja könyörgésünket …” (Katekézisek 23,9)

Csak a Biblia, vagy a Biblia és a Hagyomány?

Ter – Jel – Az, hogy bármihez is „csak a Szentírás” szükséges, sehol sincs a Bibliában.

* 2Tim 3,16-17 – A Szentírás hasznos a tanításra, hogy Isten embere tökéletes legyen.

Tit 3,8 – Ugyanilyen hasznosak a jócselekedetek is.

Kol 4,12 – Az ima is tökéletessé tehet.

Mt 23,2-3 – Mózes széke; tetteiktől függetlenül meg kell tartani azt, amit mondanak. (Mózes széke a római Szentszék előképe.)

Mt 28,20 – Jézus összes parancsát meg kell tartanunk.

Jn 20,30; 21,25 – A Szentírásban nincs benne Jézus összes tanítása. (vö. pl. ApCsel 20,35)

Mk 13,31 – Jézus szavai nem vesznek el soha.

1Pét 1,25 – Jézus örökké tartó szavai az apostoli igehirdetésben maradnak fenn.

Mk 16,15 – Jézus szavait hirdetni kell minden embernek.

1Kor 15,1.11 – Az igét az apostolok mindig is hirdették, és nem leírták.

Róm 10,17 – A hit hallásból van, az apostolok hirdetése által.

Mal 2,7 – A tanítás az Úr követének, a papnak az ajkáról származik.

1Kor 11,2 – Az átadott hagyományokat meg kell tartani.

2Tessz 2,15 – Mind az élőszóban, mind a levelekben átadott hagyományhoz ragaszkodni kell.

2Tim 1,13 – Az a tanítás legyen az eszményünk, amelyet az apostoloktól hallottunk.

2Tim 2,2 – Ezt a tanítást kell továbbadni, hogy másokat tanítsunk.

Szent Ireneusz (Kr. u. 180-199 között) – „Hát ha az apostolok semmiféle iratot sem hagytak volna ránk, nem kellene-e akkor szükségképpen a hagyományt elfogadnunk hitünk zsinórmértékének, amelyet az apostolok az Egyház pásztoraira bíztak? Őrájuk hallgat sok nép a barbárok közepette, akik Krisztusban hisznek, s akiknek a szívében tinta és papír nélkül, a Szentlélek által van beírva az üdvözítő tanítása, akik ti. híven ragaszkodnak a régi hagyományhoz.” (Eretnekek ellen, 3,4.)

Tertullianus (Kr. u. 211) – „A példákból világosan láthatjuk, hogy olyan írásban nem rögzített hagyományt is mint állásfoglalásunkat lehet védelmeznünk, amely a szokásban maradás révén szilárdult meg, és az ősi hagyományt kifejező tanúságával az állásfoglalásunk melletti kitartást sürgeti… Most is ezt kell megláttatnunk, vagyis azt, ami a hagyományt megőrzi a jövő számára. Bárki is adja át nekünk, te ne a szerzőjére figyelj, hanem a tekintélyére, és elsősorban az annak megfelelő állásfoglalásra, amit ezért kell továbbvinnünk. Nem elsősorban azért, mert emellett döntött az értelem, hanem mert ezt kaptuk az Istentől; ha csak most tanulod meg az értelmét, akkor is ezt az állásfoglalást kell követned!” (De corona 3,1-4; 4,1.4.7.)

Órigenész (Kr. u. 230) – „sokan vannak, akik úgy vélik magukról, hogy Krisztus érzületét birtokolják, mégis, jó néhányuk szellemisége eltér az elődökétől, ezért ragaszkodni kell az apostolok által hagyományozott, az öröklés rendje szerint az egyházban mostanáig fennmaradó egyházi tanításhoz, s csak azt szabad igazságnak hinni, ami semmiben sem tér el az egyházi és apostoli hagyománytól.” (A princípiumokról 1,2.)

Szent Athanasziosz (Kr. u. 350 körül) – „nézzük meg még, mi az, ami a katolikus egyháznak hagyománya, tanítása és hite kezdettől fogva, amit az Úr adott át, az apostolok hirdettek, az atyák pedig megőriztek. Ez ugyanis az Egyháznak biztos alapja, s aki ezt elhagyja, az már nem lehet keresztény, s nem is nevezhető annak. (Levél Szerapiónhoz, 1,28.)

Hagyomány

*Mt 15,3; Mk 7,9; Kol 2,8 – A hibás, az isteni Törvénnyel ellentétes emberi hagyományok elvetése („a ti hagyományotok” – Mt 15,3; „emberi hagyományok” – Mk 7,9; Kol 2,8), de nem maga „a” hagyomány elvetése, amelyet Krisztus és az apostolok hagytak ránk („átadott hagyomány” – 1Kor 11,2; „kapott hagyomány” – 2Tessz 2,15; 3,6)

2Tessz 2,15 – Meg kell őrizni a kapott krisztusi és apostoli Hagyományt.

1Kor 11,2 – Ezeket az apostoli hagyományokat, amelyeket átadtak nekünk, meg kell tartani.

2Tessz 3,6 – és őrizkedni kell azoktól, akik nem élnek ezen apostoli Hagyomány szerint. (vö. Róm 16,17)

A Szentírás magyarázata

ApCsel 8,26-35 – A Szentírás magyarázatához egyházi irányítás szükséges.

1Tim 3,15 – Az Egyház az oszlopa és alapja az igazságnak, és nem a Biblia.

ApCsel 2,42 – Az Egyház az apostolok tanítását követi (és nem a Bibliát).

2Pét 1,20 – A Szentírás magyarázata nem egyéni értelmezések dolga.

2Pét 3,16 – A tudatlanok és ingatagok szócsavarása a saját vesztüket fogja okozni.

Péld 3,5 – „Ne támaszkodj saját belátásodra!”

Tertullianus (Kr. u. 200) – „az igazságot a mi részünkre kell odaítélni, akik aszerint a szabály szerint járunk, melyet az egyházak az apostoloktól kaptak, az apostolok Krisztustól, Krisztus pedig Istentől, akkor igazolva van korábbi kijelentésünk, mely leszögezi, hogy az eretnekektől az írásra való semmilyen hivatkozást nem szabad elfogadni, hiszen mi az írások nélkül is bizonyítjuk, hogy az eretnekeknek semmi köze az írásokhoz… Az apostolok örököse vagyok! Ahogyan végrendeletükben intézkedtek, ahogyan rám bízták, ahogyan megesküdtek rá, úgy vagyok birtokos! Titeket pedig, bizony, örökre kizártak az örökségből, és megtagadtak mint idegeneket és ellenségeket. és miért idegenek és ellenségek az eretnekek az apostolok számára, ha nem azért, mert az övéktől eltérő tanításuk van, melyet mindegyikük a maga kénye-kedve szerint vezetett be vagy vett át az apostolok tanításával ellentétben?” (Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 37.)

Órigenész (Kr. u. 230) – „akik hiszik, hogy a szent könyvek nem embereknek az irományai, hanem a Szentlélek sugallatára íródtak a mindenség Atyjának az akaratából Jézus Krisztus által, azoknak meg kell mutatnunk a számunkra helyesnek tűnő utakat, szem előtt tartva Jézus Krisztus apostoli hagyomány szerinti égi Egyházának szabályát. (A princípiumokról 4,1,9.)

Szent Ágoston (Kr. u. 416) – „Ugyanis az eretnekségek és a romlottság bizonyos tanai, amelyek behálózzák a lelkeket és a mélybe vetik őket, nem származhatnak máshonnan, mint onnan, hogy az írást, amely jó, rosszul értelmezik, és a rossz értelemhez merészen és konokul ragaszkodnak.” (Homíliák János evangéliumáról, 18,1.)