A katolikusoknál miért vannak szentek azaz közbenjárók amikor a Bibliában más van?

nem szerintük protestáns találmány a sola scriptura

hanem valójában az

Ugyanis hol van leírva a sola scriptura tana a Bibliában?

Mi több, hol van leírva a Bibliában (és csak ott), hogy mely könyvek tartoznak a Bibliába?

sola scriptura = egyedül a Szentírás (ha valaki nem értené)

A Bibliában itt olvashatsz ilyet:

Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból! 5 Mózes 4:2

Tartsatok meg és teljesítsetek minden igét, amelyet én parancsolok nektek! Semmit se tégy hozzá, se el ne végy belőle! 5 Mózes 13:1

Én bizonyságot teszek mindenkinek, aki a prófécia eme könyvének beszédeit hallja: Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra az Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben; Jelenések 22:18

mindhárom igehelyből világosan kiderül, hogy nem az egész Szentírásra érti az író,hanem a Mózesnek adott törvényekre, illetve magára a Jelenések könyvére

Különben honnan is tudná a jámbor olvasó, hogy mihez nem szabad hozzátenni, miből nwm szabad elvenni?

Ugyanis a Biblia sehol nem tartalmazza, hogy melyek is a Biblia könyvei.

Márpedig a sola scriptura elve alapján ennek magában a Bibliában benne kellene lennie.

Messzire kerül ez a vita is az eredeti kérdéstől, mivel alapvető nézetkülönbségek vannak a 'protestáns' és 'katolikus' oldalon egyaránt.

A Biblia kánonját, hogy mi kerülhet bele, ugyanaz az Isten határozta meg, aki a szerzője és ihlette azt, ezt jóval az előtt megtette, minthogy a később érvényre jutó csoport állítólagosan magának tartotta volna fent ezt a jogot (persze szerintük Isteni útmutatással).

Ezért fordulhatott elő, hogy bizonyos plusz könyveket tartalmaz a katolikus kánon, melyet általában a protestáns világ nem fogad el!

Bizony - ahogy Péter kitért rá - jó messze kerültek időközben az eredeti krisztusi tanokhoz és nem csak annyiban, amit ott felsorolt, hanem sok másban is. Ennek lett ugye következménye a "szentek" másként értelmezése is.

Én speciel ezért sem sem értek egyet Péternek azzal az utólagos megjegyzésével, hogy békítő szándékból még hozzátoldott egy megjegyzést, miszerint Istennek ennek ellenére sok gyermeke van a katolikusoknál is.

Szerintem az őszinteség az igaz imádatban fontos, de ha mindenfélével beszennyezzük azt, akkor az őszinteségünkkel elmehetünk a sóhivatalba!

Erről viszont tényleg találnak Bibliai tanítást eleget.

MIT JELENT A SZENTEK KÖZBENJÁRÁSA?

Válasz:

A szentek közbenjárása azt jelenti, hogy a dicsőült és Isten színelátására eljutott emberek imáikkal hathatósan támogathatják azokat, akik még nem jutottak el a mennyei dicsőségre.

Magyarázat:

A szentek közbenjárásában bízni annyi, mint életre váltani a szentek közösségébe vetett hitet, melyet az apostoli hitvallásban is megvallunk. Itt is szükséges egy fogalmi tisztázás: A közbenjárásnak két értelmét használjuk. Az egyik jelentése csak Jézus Krisztusra vonatkozik. A szó teljes értelmében Ő az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. Vagyis csak az Ő istenemberi mivolta a kapocs az ember és a felfoghatatlan isteni Lét között. Az Ő kereszthalála hozta meg az embernek a megváltást, és ez hathatós lesz az üdvösségre, amíg csak ez a világ fennáll.

Azonban a közbenjárásnak használjuk egy másik, hétköznapi értelmét: valakinek puszta imádsággal, kéréssel segítséget nyújtani, más helyett vagy más mellett tanúskodni, Isten vagy ember előtt közbenjárni. Bizonyos, hogy egymásért imádkozhatunk és imádkoznunk is kell, tehát a közbenjárásnak ezt a fajtáját nem tagadhatjuk.

Nem szabad tehát fogalmi kérdést csinálni a dologból, és az alapján elvitatni az emberi közbenjárás lehetőségét, hogy csak Jézus a közbenjáró. Itt ugyanis nyilvánvaló, hogy a közbenjárásnak két teljesen más minőségű módjáról van szó. Jézus közbenjárása feltétlen, a szenteké feltételes. Jézus közbenjárása végtelen erejű, a szenteké mindig véges, és mindig csak a jézusi művön keresztül aktualizálódó. A szó két értelmének egymás elleni kijátszása könnyen elvezethet egy egyértelműen abszurd állításhoz, mely lényegében ehhez hasonló: „Minden levél része valamely növénynek. A postai levél is levél. Tehát a postai levél is része valamilyen növénynek.”

A szentek közbenjáró ereje Isten-szeretésük tökéletességétől és Isten-közelségük fokától függ (Thom. Aquin. STh. III. 211. 83,11). Érdemes tehát egymásért is imádkozni, azonban a szentek imádságainak közbenjáró ereje mérhetetlenül nagyobb.

Igazolás:

A Szentírás ékesen tanítja az emberi közbenjárás erejét és lehetséges voltát, valamint, hogy a közbenjárás ereje a közbenjáró életszentségén is múlik: „Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése. Illés hozzánk hasonlóan esendő ember volt, de esedezve imádkozott, hogy ne essék az eső, s nem is esett a földön három évig és hat hónapig. Majd ismét imádkozott, és esőt adott az ég, mire a föld termést hozott. Testvéreim, ha valaki közületek letér az igazság útjáról, és akad, aki visszatéríti, az tudja meg, hogy aki a bűnöst letéríti a tévelygés útjáról, megmenti a lelkét a haláltól és a bűnök sokaságára fátyolt borít” (Jak 5,16).

A Szentírás és a zsidó hagyomány is tud arról, hogy a szentek kérése hathatósabb a bűnösökénél: „Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja” (Jn 9,31).

Jézus elfogadja az emberi közbenjárást, és teljesíti anyja kérését olyan dologban is, amely eredetileg nem állt szándékában: „Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: »Nincs több boruk.« Jézus azt felelte: »Asszony, az én gondom a te gondod. De még nem jött el az én órám.« Erre anyja szólt a szolgáknak: »Tegyetek meg mindent, amit csak mond!« Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt nekik: »Töltsétek meg a korsókat vízzel!« Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: »Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.« Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való – a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták –, hívatta a násznagy a vőlegényt, s szemére vetette: »Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.« Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. Aztán lement anyjával, testvéreivel és tanítványaival Kafarnaumba, de csak néhány napig maradtak ott” (Jn 2,1).

[link]

Együttműködésünk Istennel és a közös összekapcsolódásunk

Egy másik különbség a dolgok katolikus szemlélete és sok protestáns közösség között a mi sajátos fogalmunk a megszentelődésünkről és a Krisztussal való kapcsolatunk természetéről. Tudom, hogy bonyolult dolog erről beszélni, hiszen olyan sok különböző nemkatolikus csoport van, s mindegyiknek más a teológiája, azonban általános tapasztalatom az, hogy sokan ezek közül, bár helyes fogalmuk van az emberi természetről – ti. hogy „Isten képére teremtettünk, de elbuktunk” –, mégis úgy tekintenek az emberre, mint aki teljesen értéktelen, és nem tud együttműködni megváltásával. Néhányan addig mennek, hogy tagadják a szabad akaratot, és az Isten képére teremtett embert egy olyan teremtménnyé teszik, aki nem több mint egy Muppet Show bábú; akit, ha szerencsés, Isten kiválaszt és üdvözít – akár akarata ellenére is.

Amikor egy katolikus ezeket kezdi hajtogatni, akkor legtöbbször egyből azzal vádolják meg, hogy így „elvesz” valamit Krisztustól; sőt, istenkáromlásnak vélik azt, amikor az Isten képére való teremtettség mély igazságából eredő következményeket fejtjük ki. Mindnyájan egyetértünk abban, hogy az ember természete bukott, és hogy semmilyen módon nem válthatjuk meg önmagunkat, hogy Krisztus az Üdvözítő, az Út, az Igazság és az Élet, és hogy senki sem láthatja az Atyát, csakis Őáltala. A különbség ott van, hogy mi másként kapcsoljuk össze ezeket az Igazságokat. A katolikusok ugyanis azt vallják, hogy amikor Krisztust öltjük magunkra, akkor részeseivé válunk az isteni természetnek, azaz megistenülünk (theoszisz), részt kapunk Krisztus Fiúságából, az Atya valódi örököseivé válva. Így mi is munkáljuk üdvösségünket félelemmel és rettegéssel (Fil 2,12), és ebben egymásnak is segítünk: imádkozunk egymásért, példát mutatunk egymásnak, tanítjuk egymást, és részt veszünk közösen Krisztus Egyházának szentségi életében. Testvéreink őrizői vagyunk… Egy közösségben, egy családban élünk.

Sok nemkatolikus keresztény számára a lényeg az „Én, a Biblia és Jézus”-mentalitás, és figyelmen kívül hagyják, hogy elsősorban honnan is származik a Biblia, és az embert és az intézményeket - amelyek az üdvösség tervének megvalósulásában segédkeznek - ellentétesnek látják az 1Tim 2,5-tel: „Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus”. Persze szándékosan figyelmen kívül hagyják azt a mondatot, ami négy verssel ezelőtt van: „Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért”. Majd két verssel azután: „Emiatt rendelt ő engem hírnökké s apostollá - igazat mondok, nem hazudom -, a pogányok tanítójává hitben és igazságban.”

Nem is beszélve arról, hogy a levél többi része tele van olyan tanításokkal és buzdításokkal, amelyek világosan mutatják, hogy Pál „közvetítő” volt az Ige és az emberek között. A Jak 5,19-20 egyértelműen beszél arról, hogy az emberek szerepet játszanak az üdvösségben:

„Testvéreim! Ha valaki közületek eltéved az igazságtól, és valaki megtéríti őt, tudja meg, hogy aki a bűnöst visszatéríti téves útjáról, megmenti annak lelkét a haláltól, és betakarja bűneinek sokaságát.”

És ugyanígy az 1Tim 4,16:

„Vigyázz magadra és a tanításra! Légy állhatatos ezekben, mert ha ezt teszed, üdvözíted magadat is, meg azokat is, akik hallgatnak téged.”

Sok protestáns felekezet filozófiája nem akarja figyelembe venni a Szentírás ezen fenti sorait, és lenézik a nyilvánvaló antropológiai igazságokat: mi az időben születtünk, térben, testben, és dolgok millióitól függünk: a társadalmi építményektől, családunktól, kultúránktól és nyelvünktől, stb. A Katolikus Egyház nem olyan radikálisan individualista, hogy tagadja azt, hogy keresztényként mind a magunk, mind mások üdvösségében szerepet játszunk. Amikor a legtöbb antikatolikus csoport tagjainak olyan dolgokról beszélünk, mint pl. hogy Mária szerepet játszott az üdvösség történetében (próbálják csak meg tagadni), szomorú, hogy egy szó katolikus használata (mármint, hogy Mária „közvetítő”) egyből acsargást vált ki belőlük. Előrántják az 1Tim „bizonyító szövegét”, és megtámadják a fogalmat anélkül, hogy elolvasnák – vagy figyelembe vennék – ugyanennek a versnek azt a szövegkörnyezetét, amelyben áll. Az ember szinte hallja amint ennek a verbális dogmatizmusnak a különös színjátéka során becsapódik egy nagy vasajtó: „Aha! Azt mondtad, hogy „közvetítő”?! Csakhogy én ismerem ám az 1Tim 2,5-öt, te pogány!” Mégis vannak nagy protestáns tv-evangelizáló birodalmak, Biblia kiadások, az ezt elosztó iparág, valamint sok csodálatos időt töltenek el imacsoportokban, és imádkoznak egymásért (bátorkodom kimondani, hogy „közbenjárnak” egymásért), és evangelizálják az embereket. Ha mindez nem „közvetítés” az emberek üdvössége érdekében, akkor micsoda? Nekem igencsak úgy tűnik, hogy kettős mércét használnak, egyet a katolikusoknál, és egy másikat másoknál; vagy pedig a „közvetítő” szót tulajdonképpen farizeusi módon magyarázzák, és kizárják az általános értelmet és a mindennapos tapasztalatot.

Az eiszegézis (a félremagyarázás) hasonló példái pl. Mária bűntelensége (a Róm 3-ban lévő „mindenki vétkezett” tételt használják, és elsiklanak a nyilvánvaló kivételektől), Mária örökös szüzessége (Jézus „testvéreivel” és az „elsőszülött” szóval példálóznak, és semmibe veszik azokat a verseket, amelyek ezeknek a „testvéreknek” az igazi anyjáról szólnak, valamint elfelejtkeznek az „elsőszülöttek” zsidó törvényéről), a hit és a cselekedetek szembeállítása (az Ef 2,8-9-et hajtogatják, és mellőznek egy rakomány más verset, beleértve a teljes Jakab-levelet), stb. Bár természetesen nem minden protestáns felekezetre igaz, de sok protestáns csoportból kissé hiányzik a szubtilitás. No és persze más is.

A „vagy-vagy” és az „ez is-az is”

Néhány keresztény közösségre igencsak jellemző a „vagy-vagy” álláspont, ami a következőképpen működik:

•„Vagy azt hiszed, hogy egyedül a hit által üdvözülsz, vagy azt, hogy csak cselekedetek kellenek hozzá.” (a katolikusokat teljesen tévesen vádolják meg ezzel)

•„Vagy csak a Szentírásban hiszel, vagy az „emberek hagyományainak” követője vagy.”

•„Vagy azt hiszed, hogy együttműködhetünk üdvözülésünkben, vagy tagadod, hogy Krisztus elegendő ehhez”

•„Vagy azt hiszed, hogy valaki szabadon hátat fordíthat Istennek, vagy tagadod, hogy Isten mindenható”. stb.

Ezek a „vagy-vagy” érvek egy hamis feltevésen alapulnak, ti. hogy két állítást csak kizárólagos értelemben lehet használni, és egymással csak ellentétes vagy szembenálló lehet. Vagy igehirdetés, vagy szentség; vagy benső ima, vagy liturgia; vagy Biblia, vagy Egyház; vagy Biblia, vagy Hagyomány; vagy Szentlélek, vagy Hagyomány; vagy egyházi tekintély, vagy személyes szabadság; vagy parancsolatok, vagy kegyelem; vagy Isten imádás, vagy szenttisztelet, stb. stb. stb.

A katolikusok tagadják ezeket az állításokat, és figyelembe veszik, hogy két állítás egymás kiegészítője is lehet.

•„A kegyelem által üdvözülünk, a hit és a Szentlélek szeretete által ösztönzött cselekedetek által.”

•„A keresztény hit forrása a Szentlélek által vezetett Egyház, amelynek forrása és köteléke a Biblia”

•„Kizárólag a Kereszt kegyelme által üdvözülünk, amellyel azonban együtt kell működnünk.”

•Isten mindent megtehet, amit csak akar, de ő azokat akarja kiválasztani, akik szabadon Őt választják”. stb.

Tehát a Katolikus Egyház ezeket „ez is-az is” értelemben vallja, mert nem ellentétesek egymással, hanem kiegészítik egymást. Kell az igehirdetés, de kellenek a szentségek is; kell a benső ima, de kell a liturgia is; kell a Biblia, de kell az Egyház is; kell a Biblia, de kell a Hagyomány is; kell a Szentlélek, de kell a Hagyomány is; kell a személyes szabadság, de kell az egyházi tekintély is; kell a kegyelem, de kellenek a parancsolatok is; kell az Isten imádása, de kell a szentek tisztelete is.

Mondhatjuk ezt úgy is, hogy ez az „Igen, de…” álláspont:

„Igen, a kegyelemből üdvözülünk a hit által – de a tevékeny hit által”

„Igen, Krisztus az egyetlen út az Atyához – de mi, keresztények együttműködünk Ővele az isteni tervben, tehát valós, ám korlátozott értelemben társ-megváltó szerepünk van az üdvösség történetében.”

„Igen, újjá kell születnünk – de az újjászületés a keresztséget jelenti.”

„Igen, Krisztus az Egyház sziklája – de Krisztus Pétert tette meg földi Sziklaként képviselőjének. stb.

Tehát, mint már mondtam, kell egy kis szubtilitás. Nem kell ellentéteket látni ott, ahol nincs ellentét.

Egyébként ha már itt tartunk, nektek jehovista őrtorony hívőknek nem közvetítőtök Jézus, mert az Őrtorony félisten Mihály arkangyala csak a "felkenteknek" nevezett belső párt tagjai (144000) számára közvetít...

[link]

"So in this strict Biblical sense Jesus is the "mediator" only for anointed Christians." - Watchtower 1979 April 1 p.313

/ Tridenti Zsinat: 25. Ülés: Határozat a szentek segítségül hívásáról, tiszteletéről és ereklyéiről, és a szentképekről (Kr. u. 1563) (DH 1821-1825)

A szent zsinat utasítja az összes püspököt és a többi személyeket, akik a tanítás tisztét és gondját magukra vállalták, hogy a katolikus és apostoli Egyháznak a keresztény vallás ősidejétől elfogadott gyakorlata, valamint az egyházatyák egybehangzó véleménye és a szent zsinatok határozatai szerint elsőrendűen oktassák ki a híveket a szentek közbenjárást, segítségül hívását, az ereklyék tiszteletét és a szentképek törvényes használatát illetően, és tanítsák meg őket arra, hogy a Krisztussal együtt uralkodó szentek felajánlják az Istennek imádságaikat az emberekért, valamint hogy jó és hasznos dolog esdekelve segítségül hívni őket, és imáikhoz, támogatásukhoz és segítségükhöz folyamodni, hogy eszközöljék ki Istentől jótéteményeit Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki a mi egyedüli Megváltónk és Üdvözítőnk. Azok pedig, akik tagadják, hogy a mennyben örök boldogságot élvező szenteket segítségül szabad hívni; vagy akik azt állítják, hogy a szentek nem imádkoznak az emberekért, ill. az ő segítségül hívásuk, ti. hogy értünk, egyesekért is imádkozzanak, voltaképpen bálványimádás, és egyébként is vitában áll Isten szavával, és ellenkezik "az egyetlen közvetítő Isten és az ember között, Jézus Krisztus" [vö. 1Tim 2,5] tiszteletével, továbbá ostoba dolog a mennyben uralkodó szentekhez szóval vagy lélekben könyörögni, istentelenül vélekednek.

Tanítsák meg őket arra is, hogy a szent vértanúk és a többi Krisztussal élők szent testét, amely egykor Krisztus élő tagja és a Szentlélek temploma volt [vö. 1Kor 3,16; 6,19; 2Kor 6,16], ő az örök életre fel fogja támasztani és meg fogja dicsőíteni. Ezért ezen testek iránt a hívőknek tiszteletet kell tanúsítaniuk, mert ezek révén sok jótéteményt adott Isten az embereknek, úgyhogy akik azt állítják, hogy a szentek ereklyéinek nem tartozunk tiszteletadással és tisztelettel, vagy hogy ezeket és egyéb szent tárgyi emlékeket a hívők haszontalanul tisztelik, és az ő segítségük elnyerése végett a szentekről való megemlékezést hiába ápolják, azokat mindenképpen el kell ítélni, amint már azelőtt is elítélte őket, és most is elítéli az Egyház.

Továbbá, Krisztus, az Istenszülő Szűz és más szentek képmásai különösen a templomokban kell legyenek, és ezeket illő tiszteletben és tiszteletadásban kell részesítenünk, nem azért, mert azt hisszük, hogy valamilyen isteni erő van bennük, ami miatt tisztelni kell ezeket, vagy hogy valamit kérnünk kell ezektől, vagy hogy bizalommal kellene csüggeni a szentképeken, amiként egykor a pogányok tették, akik a bálványokba vetették bizalmukat [vö. Zsolt 134,15k], hanem azért, mert az irántuk tanúsított tisztelet azokat az előképeket illeti, akiket ábrázolnak. Ily módon a szentképek közvetítésével, amelyeket megcsókolunk, és amelyek előtt fedetlen fővel leborulunk, Krisztust imádjuk, és a szenteket tiszteljük, akikre hasonlítanak. Ez az, amit a zsinatok, különösen pedig a II. Nikaiai zsinat határozatai a képrombolók ellenében szentesítettek [lásd DH 600-603].

Azt pedig gondosan tanítsák a püspökök, hogy megváltásunk misztériumainak történeti elbeszélése, amelyet a festmények vagy más ábrázolások kifejeznek, műveli és erősíti a népet a hitigazságok felidézésével és a rájuk való folytonos emlékeztetéssel. Másrészt pedig azt is tanúsítják, hogy minden szentkép bőséges gyümölcsöt terem, nemcsak mivel figyelmezteti a népet a jótéteményekre és ajándékokra, amelyekkel Krisztus elhalmozta, hanem azért is, mert Istennek a szentek által művelt csodáit és az ő üdvös példájukat a hívők szeme elé tárja, hogy azokért Istennek hálát adjanak, a szentek példája szerint rendezzék el életüket és erkölcseiket, és felbuzduljanak az Isten imádására és szeretetére, és a jámborság ápolására. Ha pedig valaki ezen rendelkezésekkel ellentétes dolgot tanítana, vagy úgy vélekednék: legyen kiközösítve.

Ha visszaélések csúsznak be e szent és üdvös rendelkezésekbe, akkor a szent zsinat hőn óhajtja, hogy azokat teljesen szüntessék meg, tehát semmi olyan képmást ne állítsanak fel, amely hamis tanítást ábrázol, és alkalmat ad az egyszerű embereknek a veszélyes tévedésre.

Hogyha időnként előfordul, hogy a Szentírás történeteit és elbeszéléseit - amennyiben ez a tanulatlan nép számára hasznos lesz - képszerűen ábrázolják, oktassák ki a népet, hogy azok nem az istenséget ábrázolják, mintha testi szemmel látható, vagy színekkel és alakokkal ábrázolható lenne. Továbbá a szentek segítségül hívásában, az ereklyék tiszteletében és a képek szent célú használatában minden babonaságot el kell törölni, minden piszkos nyerészkedést ki kell küszöbölni, s végül minden komolytalanságot el kell kerülni. ...

Hogy mindezt hívebben megtartsák, határozatot hoz a szent zsinat, mely szerint senkinek sem szabad, semmilyen helyen ... semmi szokatlan képmást elhelyezni vagy elhelyezéséről gondoskodni, hacsak a püspök előzetesen jóvá nem hagyta. Ugyancsak semmilyen új csodát nem szabad elfogadni, sem új ereklyéket befogadni, hacsak a püspök jóvá nem hagyta.

Aki tud angolul, azok számára van egy kifejezetten erről szóló cikk:

[link]