Mi a véleményetek az alábbi cikkről?
"A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják." (Mt 7,13-14)
Akik a széles úton akarnak bejutni az üdvösségre, mondván hogy ők hisznek, semmit nem értenek Jézus tanításából. A hit erőlködést, igyekezetet, egyfajta harcot is magában foglal. Aki ismeri a széles utat és mégis a tágasan jár valójában nem hisz és nem üdvözülhet.
A katolikusokat érő kritika annyiban jogos lehet, hogy ha túlságosan hangsúlyozzuk a szűk kaput a hit rovására, akkor valaki azt hiszi, hogy a szűk kapu üdvözít, holott a hit ereje és Krisztus segítsége nélkül valójában nem lesz képes a szűk kapun belépni, hanem besavanyodott, kiégett, csalódott vagy éppenséggel képmutató keresztény válik belőle.
Egyedül a hit üdvözít, amely tettekben is megnyilvánul. Aki nem ezt tanítja az eretnek és nem a Biblia alapján áll.
"A katolikusokat érő kritika annyiban jogos lehet, hogy ha túlságosan hangsúlyozzuk a szűk kaput a hit rovására, akkor valaki azt hiszi, hogy a szűk kapu üdvözít, holott a hit ereje és Krisztus segítsége nélkül valójában nem lesz képes a szűk kapun belépni, hanem besavanyodott, kiégett, csalódott vagy éppenséggel képmutató keresztény válik belőle."
Egyetértek!
Azért jegyezzük meg, nem minden római katolikus igyekszik annyira a szűk kapun járni. Gondolok itt a törvénytelen szeretőt tartó katolikus papokra, férfi prostituáltakhoz járó katolikus papokra, stb.
Vigano érsek mesélte, hogy magas rangú katolikus papok megerőszakoltak egy kispapot, majd a csoportos nemi erőszak után röhögve celebráltak egy misét/vettek egy úrvacsorát, mondván: ezzel minden bűn automatikusan ki van törölve.
Ezzel szemben a Szentírás ezt írja:
1Kor11:
27
Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.
28
Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,
29
Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.
"elvéthetik az Istentől kért, az üdvözülésükhöz szükséges feltételeket, így az üdvösségüket is." Elvéthetik. De, nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy nem üdvözülhetnek, ahogy Nagy Gergely azt kijelentette.
"ami elhomályosítja az Istentől származó üdvösségi feltételeket"
Ha az üdvösség alapja a hit, akkor az, aki betartja a katolikusok előírásait és hisz, az megfelelt az üdvösség feltételének, nem? Már elnézést, de nekem Nagy Gergely pár soros magyarázata egyáltalán nem volt kielégítő. Szerintem egyáltalán nem látja a lényeget. A Római levelet idézi, miközben nem veszi észre Pál mit mond, ugyanannak a levélnek a 14. fejezetében.
"Azért jegyezzük meg, nem minden római katolikus igyekszik annyira a szűk kapun járni. Gondolok itt a törvénytelen szeretőt tartó katolikus papokra, férfi prostituáltakhoz járó katolikus papokra, stb."
Ez szomorú. Az eset is az, amit leírtál. Képmutatók mindenhol vannak. De, gondolj bele! Mi van azokkal a katolikus papokkal, akik egész életükben azon voltak, hogy valami jót tegyenek? Azokkal akik pl. a II.vh alatt életeket mentettek? Mennek a tűzbe, mert rózsafüzért morzsolgattak, meg gyóntak, meg gyerekeket kereszteltek stb.? Az nem számít, hogy hittek Jézusban és az életüket kockáztatták másokért, voltak akik meg is haltak másokért vagy a hitükért? Szóval csak azt akarom mondani, hogy legyünk kevésbé ítélkezők és ne vegyünk mindenkit egy kalap alá.
Lehetnek rendes, jóakaró emberek egy hamis vallásban is. Attól még a szervezet és a tanítás hamis marad. Gergely sem tagadta, hogy üdvözülhetnek római katolikusok.
Egy kutató több ezer kérdőíves felmérést csinált a Vatikán papjai között. Ebből kiderült, hogy a papok 80%-a homoszexuális. Vajon ezt a ferde társaságot alapította Jézus Krisztus? Vagy valami csalás van? Államvallássá váláskor túl sok pogány elem került már be a rendszerbe, és Isten elmozdította a gyertyatartójukat? Ha kirúgnák a homoszexuális papokat Vatikánban, szinte megszűnne a római katolikus vallás. Ezt mondta egy homoszexuális vatikáni pap arra a felvetésre, hogy el kellene távolítani a klérusból a homoszexuális papokat.
Gyermekek szexuális bántalmazása, kábítószerfogyasztás rendszeres probléma római katolikus papoknál. Szerintem azért, mert:
1 nem bírják a cölibátust, pontosabban nincs ilyen ajándékuk a többségnek.
2 a Szentírástól eltérő hamis tanítások (Mária kultusz, szobrok öltöztetése, stb.) átkokat közvetítenek, ezt a papok többszörösen megkapják.
Jézus Krisztus ítélete szerepel a Jelenések könyvében 7 gyülekezetről, de a rómaiakhoz nem írt. Szent Pál apostol viszont írt a rómaiaknak szerencsére:
21
Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.
(tehát ismerték Istent, de elfordultak tőle, sötétek lettek, mint az éjszaka, mondanánk ma)
22
Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;
(sok úgynevezett "egyházatya" magát nagyon bölcsnek vallotta, és sok balgatagságot összehordtak)
23
És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.
(képek és szobrok jelentek meg az Istentiszteleteken a Nagy Konstantinuszi fordulat után. Ez már durva elhajlás, de nézzük mi jön még?)
24
Annakokáért adta is őket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék;
25
Mint akik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett, aki mind örökké áldott. Ámen.
26
Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre:
27
Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.
28
És amiképpen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképpen oda adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek;
(Ez már a mai Római Katolikus Egyházat írja le. A vatikáni papok többsége férfiakkal fertelmeskedik, illetlen dolgokat cselekednek. Egy részük még ennél is borzalmasabb tettekre vetemedik: kisfiúkra vadásznak.)
Római Katolikus Egyházi iratok alapján Németországban a 2. világháború óta több mint 1600 pap megrontott több mint 3600 többségében kisfiút. Ez azt jelenti, hogy minden héten volt egy újabb áldozatuk ezeknek a "papoknak" átlagosan! A Rómaiakhoz írt levélben leírt nem túl szép sorok mint prófécia beteljesedtek a Római Katolikus Egyházon.
Ettől még lehetnek, és vannak is rendes emberek, sőt becsületes papok is a Római Katolikus Egyházban. Vannak olyanok is, akik üdvözülnek is. De az egész szervezet viszont vastagon átok alatt van, mély erkölcsi válságban van a klérus az egész világon, az ex-pápa szerint már a katolikus papi szemináriumokban is nyíltan meleg klubok-társaságok vannak!
csak egy rövid idézet:
"Két fő állítása van [Benedek pápának]: igen, létezik a meleglobbi, főleg a Vatikánban sző mindent át"
Kérdező nagyon eltértél a témától. Átmentél egy testvér vallásából egy katolikus szídásba, erre írjál ki egy új kérdést.
Pl. Miket tudsz még felsorolni a katolikusok szídására. Élvezd...
Biztos hogy Krisztus örülne ennek? Ne bujjon ki senki sem maradjunk Nagy Gergelynél itt és kész.
Másik oldalról ezeket az energiákat a nem hívők és ateisták meggyőzésére kellene fordítani és nem riasztó és ellentétet támasztó sátáni furkálást szítani keresztény és keresztény között, ahogy Nagy Gergely teszi.
Mutass nekem egyetlen protestáns lelkészt aki nem hasonlította soha sem a reformátusságot a katolikussághoz úgy, hogy közben ne a katolikusok ellen beszélt volna?
Nem vagyunk talán felebarátok? Mindketten Krisztus hívők? Nem hallotta egyetlen protestáns lelkész Krisztus egyetlen parancsát szeresd felebarátaidat?
Ellene beszél felebarátjának? Hogy híveiben ellentétet támasszon? Ki az ellentétet támasztó? A Sátán. Ki a nem ítélkező szerető? A keresztény. Ki az ítélkező? Krisztus vagy Nagy Gergely? Akkor mennyi protestáns fog megállni Krisztus előtt? Drága lelkészem hányszor beszéltél felebarátod ellen, miért nem szeretted? Mindig, mert inkább az ellentétre hallgattam. Miért tettél ellenem? Kérdezi majd Krisztus. Mert nem ismertelek meg jól.
Hát akkor menj a tisztitótűzbe kedves protestáns lelkészem és legközelebb a szeretetet hirdesd, ne gyűlöletre vezető utat.
@ "Azért jegyezzük meg, nem minden római katolikus igyekszik annyira a szűk kapun járni."
Ez a megjegyzés könnyen lehet, hogy a protestánsokra is igaz.
@ "Gondolok itt a törvénytelen szeretőt tartó katolikus papokra, férfi prostituáltakhoz járó katolikus papokra, stb."
Én meg azokra protestáns egyházakra gondolok, ahol már törvényesen házasodhatnak azonos neműek és lelkészek is lehetnek.
@ "Vigano érsek mesélte, hogy magas rangú katolikus papok megerőszakoltak egy kispapot, majd a csoportos nemi erőszak után röhögve celebráltak egy misét/vettek egy úrvacsorát, mondván: ezzel minden bűn automatikusan ki van törölve."
Ha igaz a történet, ami azért elég hihetetlen, akkor eretnekek voltak azok a bizonyos magas rangú papok. Ugyanis a bűnbocsánat egyik feltétele az őszinte bűnbánat, a súlyos bűnöket pedig meg kell is gyónni.
@ "Egy kutató több ezer kérdőíves felmérést csinált a Vatikán papjai között. Ebből kiderült, hogy a papok 80%-a homoszexuális."
Hát persze, pont a vatikáni papok fogják őszintén bevallani, hogy ferdehajlamúak, tudván tudva, hogy közzéteszik majd a kutatást. Nem vagy egy kicsit ostoba, rosszindulatú és naiv?
@ "Államvallássá váláskor túl sok pogány elem került már be a rendszerbe, és Isten elmozdította a gyertyatartójukat?"
Gondolom Isten sok gyertyatartót elmozdított már, de Krisztus Egyházán a pokol kapui bármennyire is ostromolják, nem vehetnek erőt. Az államvallássá lett egyház nem támogatta a homoszexualitást, ez egy újabb fejlemény, amelyben egyébként a protestáns egyházak járnak az élen.
@ "a Szentírástól eltérő hamis tanítások (Mária kultusz, szobrok öltöztetése, stb.) átkokat közvetítenek, ezt a papok többszörösen megkapják."
Hol tiltja a Biblia a szobrokat? A szentélyben a frigyládán is voltak szobrok. A szobrok öltöztetése egyfajta játék, művészet tudod ez olyan, mint mondjuk a rajzolás, festészet. Vagy a gyerekek babázása is bűn?
@ "De az egész szervezet viszont vastagon átok alatt van, mély erkölcsi válságban van a klérus az egész világon, az ex-pápa szerint már a katolikus papi szemináriumokban is nyíltan meleg klubok-társaságok vannak!"
Honnan tudod, hogy az egész szervezet átok alatt van? Egész Izrael átok alatt volt, amikor a vezetőség és nép közül oly sokan vétkeztek? Csak nem Isten vagy, aki mindent tud? Az egyház válságban van, ez igaz, de volt már ennél nagyobb válságban is. A te felekezeted nem tudom milyen régi, ha csak egy új szekta tagja vagy, akkor ne nagyon járjon a szád, nyugodt lehetsz az ördög meg fogja próbálni azt is, és majd akkor dicsekedj.
#29
A kérdező hitgyulis. Amúgy elég sokat elmond róla és a felekezetéről is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!