Hogyan mondjam el a szüleimnek, hogy hiszek Istenben?
Szia
Talán ez támpont lehet: "Inkább ismerjétek el a szívetekben, hogy Krisztus az Úr, és hogy ő szent. Mindig álljatok készen a védelmezésre mindenki előtt, aki a reménységetek okát követeli tőletek, de ezt szelíden és mély tisztelettel tegyétek." 1Péter 3:15
Bibliai ismeret kell ahhoz, a vers szerint,hogy meg tudd védeni az Istenbe vetett hited és reménységed okát.
#6 Hidd el nagyon sokat foglalkoztam ezzel és tudom miben hiszek.
Nem paradoxon, aki megérti a dolgokat, az tudja, hogy miért mondta Jézus, hogy háborúskodni fogtok a szüleitekkel, de egyben a Tízparancsolat része, hogy tiszteld a szüleidet. Ezen kívül én nem minden csportnak akarok megfelelni, hanem az gazságnak.
#7 Ateista erkölccsel is igaz az, hogy mindenkinek van hibája. Inkább nézek szembe a hibáimmal, még akkor is ha ez fájdalommal jár, minthogy behunyjam a szemem pár hibám fölött.
És nincs szükségem se pásztorra, sem egyházra, sem gyülekezetre. Aki bölcsen gondolkodik, vagy legalább próbál, az tudja, hogy kinek kell odaadni a pénzét és kinek nem. De még ha egyházaknak adnám a pénzem se lenne helytelen, mert jó szándékkal tenném.
#9 Ez sajnos nem ilyen egyszerű. Ez egy kicsit kínos így.
#12 Meglepően kevés, szám szerint 0 :D. De tőlem nyugodtan írhatnak, én nem taszítok el senkit.
Attol fugg, hany eves vagy, milyen a szuleiddel a viszonyod, veluk elsz-e, nekik mi a viszonyuk a hithez, vallashoz.
Ha amugy joban vagytok, akkor valassz olyan pillanatot, amikor mindenki raeros, nyugodt, lesz utana ido beszelgetni egy kicsit, ha kell. Amikor pozitiv a hangulat, es ne egy masrol szolo vita heveben.
Arra szamits, hogy meglepodnek, esetleg csalodottak vagy negativak lesznek (ha ateistak es annak neveltek). Viszont ne felj attol, hogy az elso reakciojuk lesz a vegleges: ha beszelgettek rola maskor is, esetleg tobbszor, es ok is atgondoltak, elfogadobbak lesznek.
Szerintem sok szulo attol fel ilyenkor, hogy valami szekta mosta at a gyerekuk agyat, vagy attol, hogy "tul" vallasos lesz. Erre terj ki mindenkepp, mondd el, kikkel beszelgettel vagy szoktal beszelgetni errol, hogy tortent, milyen templomba jarsz, ha jarsz. Mondd akar ugy is, hogy semmifele Jehova tanuja vagy ilyesmi nem vagy, oket te is kerulod stb.
Ez utan probalj ne sokat beszelni rola, hadd emesszek, es lassak, hogy ugyanolyan vagy, mint azelott. Ne "lelkendezz" rola sokat, hogy milyen jo. Ha azt tapasztalod, hogy nem erdekli oket, akkor fogadd el, hogy errol a temarol masokkal kell beszelgetned.
Mint mindenben, itt is bemerheted egy ido utan, hogy valamelyik szulo elfogadobb / tamogatobb, akkor inkabb vele beszelj errol kesobb. Gondolj arra is, hogy ha hevesen reagal valamelyikuk, akkor esetleg az o eleteben rossz elmenyei voltak a vallassal kapcsolatban valamikor, nem miattad van.
Az is lehet, hogy ugy reagalnak, hogy mondanak valamit, a vallukat vonogatjak, majd SOHA nem hozzak tobbet szoba. A szonyeg ala seprik tehat. Ez is megoldas.
Egy dolgot ne tegyel: ne tedd felre a hited miattuk, ha le is akarnak beszelni rola: jogod van a vilagnezetedhez, nekik is az ovekhez. Jogod van ahhoz is, hogy ne kelljen ezt titkolnod - de meggyozni, megteriteni se akard oket.
Adj az egesznek idot - majd idovel leulepszik es kialakul, hogyan tovabb.
Hidd el, nem vagy egyedul!
A közösség elég fontos dolog. A Biblia is úgy tanítja hogy osszuk meg hitünket.
Talán ha elkezdenél templomba járni, akkor nem csak múló hóbortban hinnék. Inkább folyamatosan lássák a dolgot minthogy hírtelen legyen egy nagy bejelentés. Mert így legalább látják a folyamatot.
Köszi a válaszokat! :)
15: Igazából pont ezt akarom elkerülni, hogy okoskodás meg mély beszélgetés legyen. Tehát ez a szülő-gyerek elbeszélget egy fontos témáról. Igazából azt szeretném, ha mindenki mindennapinak kezelné. Csak sajnos a szekták miatt sok előítélet alakul ki a vallások irányába, ezért elkerülhetetlenek az ilyen beszélgetések. Természetesen emiatt nem fogom feladni a hitemet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!