A buddhizmus azt vallja, hogy a tudatnak (finomtudat) nincs kezdete és vége, milyen bizonyítékok léteznek arra vonatkozólag, hogy a tudatunk (vagyis az én) végtelen, ami a halálon túl is létezik (hangrészletet is mellékeltem, úgy érthetőbb)?

Tudományos bizonyítékkal nem rendelkezem.

De kétség kívül elgondolkoztál már azon, hogy vajon mi történik az ember ön-tudatával mikor meghal, ha igen, akkor talán már beláttad, hogy az ön-tudat, vagy az amit a vallások léleknek neveznek nem úgy mint a test, nem anyagból, nem sejtekből épült fel.

Míg elménk ép és egészséges, tisztában vagyunk öntudatunk létezésével, de gondolunk-e néha arra, hogy az talán azonos lehetne azzal amit a vallások léleknek neveznek, vagyis isteni kilétünkkel? Arról aki testünk tudatalatti működéséért felelős, arról aki gondoskodott, hogy én éppen én vagyok, nem valaki más? A hitoktatók, folyton a lélekről beszélnek, de erről a lehetőségről még mem hallottam semmit.

Vegyük csak szemügyre magunkat, gyakran mondjuk „én vagyok ...”, de ki ez az én vagyok? Tudjuk, hogy ez nem a testünk. Rájöhetünk arra is, hogy a személyiségünk nem azonos a lelkünkel vagy én-tudatunkkal, isteni kiléttünkkel. Személyiségünk nagy részét az ego gyüjteménye teszi ki.

Miből is áll a személyiség? Származás, hírnév, neveltetés, jellem, fizikai megjelenés, diplomák, statusz szimbólum, vagyon, stb., stb. Az újszülöttnek még nincs személyisége, vagy csak annyi, ami a származását illeti. A halál mindezt tönkreteszi. Ami az emberből megmarad az nem anyagi, az a lélek, az én- vagy ön-tudat, amit a vallások léleknek neveznek.

És van egy zavaró jelenség is, amit ego-nak neveznek. Ennek az 'árnyék' kilétünknek az a feladata, hogy védelmezzen bennünket, a személyiségünket. Az ego feladatát teljesítve valójában isteni kilétünk helyét bitorolja mindaddíg míg lelkünk olyan szilárd nem lesz, hogy átvegye jogszerű helyét. A halál alkalmával az ego feloszlik, nincs tovább személyiség akit védelmezzen és fölöslegessé válik.

Apám sokáig lakott egyedül, esténként gondosan bezárta az ajtót, utána nekiállt rajzolgatni, festegetni, nyugdijjas korában az volt a kedvenc időtöltése. Egyik ilyen este zárt ajtókon át beállított hozzá egyik gyerekkori barátom, akit én jól ismertem. Egy ideig előtte állt szó nélkül, aztán lassan eltűnt. Apám másnap falubeliekkel találkozva megtudta, hogy barátom az előző este meghalt.

Talán ismered Dr. Michael Newton „Lelkünk útja” című könyveit, nem tudományos, de szerintem nagyon is szavahihtő beszámolókkal. És van már rengeteg feljegyzett halálközeli élmény is.