Kedves Jehova Tanúi! Lenne néhány kérdésem hozzátok. Mit gondoltok ezekről?
1. Mit gondoltok a Szent Lélekről? Imádni kell Őt is? Mikor, hogyan és kire száll le? Mi a feladata? Meddig van az emberrel? Van olyan, hogy eltávozik?
2. Hitetek szerint ki fog üdvözülni (azon kívül, hogy egyedül Isten (vagy JHVH) ítélhet igazán). Úgy értem, a Krisztus teste csak a tanúkból áll majd, vagy vannak/lesznek benne egyéb felekezethez tartozók is?
3. Mik az u.n. "halálra való bűnök", amik egyszeri elkövetése is (a Biblia alapján) az üdvösség elvesztését jelentik?
4. Mi az (Igei) alapja annak a hittételnek, miszerint nem fogadható el a vérátömlesztés?
(Szkeptikusok, lézengők, kötözködők, unatkozó ateisták kíméljenek! Olyanoktól várok választ, aki vagy tanú, vagy ténylegesen közelről ismeri a hitvallásukat.)
U.i.: A személyeskedést megelőzendő leszögezném, hogy csak érdeklődő céllal tettem fel a kérdéseimet, nem kötözködés szándékával, valamint szerintem az se fontos, hogy én mit gondolok ezekről a témákról.
A válaszokat előre is köszönöm!
Az Őrtorony folyóirat abban van segitségünkre, hogy Témákra osztva tanulmányozzuk a Bibliát.
Igy egységesen mindenki ugyanazt tanulja a Bibliából, az adott Témában.
PL:a Múlt vasárnap a következő Témát beszéltük meg:
Fejezd ki háládat a láthatatlan kincsekért.
Az egyik kincs, hogy Isten barátai lehetünk, a Bibliában kik voltak azok akik a Barátai voltak, annak nevezte Őket: Pl Ábrahám,
Az További kincsünk az ima, hogyan fejezhetjük ki hálánkat, hogy beszélgethetünk Istennel,
másik kincsünk a szent szellem, hogyan fejezzük ki az értékelésünket Isten szelleméért,
De kincs az is, hogy Isten angyalai támogatják a szolgálatunkat.
Hogyan fejezhetjük ki Hálánkat ezekért a kincsekért.
Kedves kérdező
A #16-os példának felhozott személyekhez szeretnék még egy példát a figyelmedbe ajánlani.
Mária, Krisztus anyja, annyira tiszta, hithű, és Törvényekhez ragaszkodó hajadon volt, hogy Isten őt választotta a fia megszülésére, és felnevelésére! Szerény lány, aki erősen ragaszkodott a tiszte zsidó imádathoz,és annak gyakorlásához.
De miután (úgy 50 éves kora táján) hallotta a Fia tanítását, megtudta tőle, Isten már nem fogadja el a zsidó vallás gyakorlását, már nincsen szükség a zsidó hagyományok megtartására. Miután megtudta, hogy Krisztus tanítása szerinti élet kedves és elfogadható a Teremtője előtt, felhagyott a zsidó vallás szerinti élettel, és megkeresztelkedett, a Fia követője lett. Nem gondolta azt, mindkét hagyomány követése ( a zsidó és a krisztusi) elfogadható Isten előtt.
Elég sokat olvashatsz erről az Apostolok Cselekedeteiben, hiszen gondot jelentett ez a zsidó származású keresztények körében is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!