Hívők,ti hogyan tudtok teljes meggyőződéssel hinni Istenben?
Segített az hogy hívő szülők mellett nőttetek fel,és ilyen nevelést kaptatok?
Esetleg van olyan,aki később tért meg és nem hívő családban nőtt fel? Ő hogyan talált rá Istenre? Mi volt az a dolog ami miatt elkezdtél hinni?
Illetve hogyan képzelitek el a mennyországot? Hol van? Milyen?
Átlagos családban nevelkedtem, ahol hagyományból, csecsemőként kereszteltek. Soha nem foglalkoztam Isten létezésével, bár valahol mindig is ott volt hogy van ilyen személy.
Azonban nem foglalkoztunk a vallással, kivéve némely ünnepkor.
A huszas éveim elején szerettem volna mélyen vallásos lenni egy film hatására. Elkezdtem Templomba járni. A Lányomat megkereszteltettem.
De nem tartott sokáig az elhatározásom, mert mindig más dolgaim akadtak.
Egy nap bekopogtak hozzám a Tanúk, akikkel elbeszélgettem. Nem értettem velük egyet szinte semmiben. Ezért kezdtem komolyabban foglalkozni ezzel.
Egyénileg is, és velük olvastam a Bibliát beszélgettünk az olvasottakról.
Ahogy egyre több ismeretre tettem szert, sok kérdésemre választ kaptam, és olyasmit is megértettem, amit azelőtt nem is tudtam.
Sokat segitett, hogy megismerhettem Isten személyét, szándékát, gondolkodását, terveit.
Az győzött meg, hogy az élet nem keletkezett magától, ahoz túl bonyolult.
Energia nélkül pedig nincs élet. Egy olyan valaki akinek van intelligeniája, jól tervezte meg, és hozta létre az életet, és azon belül is a változatos, és nem egyszerű életformákat.
Isten beavat bennünket, hogy a lakhelye az ég, és az angyalok is ott laknak vele. Az ezékiel könyvének leirása alapján, kapunk némi bepillantást Isten "udvartartásába", életközegébe. Emberi szavakkal vázolja fel a környzetét. Mivel Isten egy kifogyhatatlan energia forrás, nem véletlen olvassuk azt Róla, hogy hatalmas fényesség veszi körül.
Emberi szemmel nem látható, mert a halálunkat okozná.
Az angyalok milliárdjai veszi körül, akiknek van besorolásuk.
Szeráfok, Kerubok, és hirvivő angyalok. Mindegyiknak van feladata, de ugyan úgy tudnak örülni, ugyan úgy kikapcsolódnak mint Mi, legfeljebb nem olyan módszerekkel. /Moziba nem járnak/ :)
Szia
Úgy tudok hinni Istenben, hogy megismertem, ezért szemernyi kétség sincsen bennem a létezése felől. Ebben nagyon sokat segítettek az olyan bibliai tanácsok, mint a Példabeszédek 2:1-5; a János 17:3; a Zsoltárok 1:1-3 tanácsai, amit nem csak elolvastam, de meg is fogadtam, alkalmaztam az életemben.
Nem nőttem hívő családban. Több okból kezdtem olvasni a Bibliát, az egyik, azt gondoltam, kell a emberi kultúrához...rengeteg más könyvem van, a többségét elolvastam.
A Biblia leírása szerint a "mennyország" az a hely, ahol Isten és az angyalok élnek, tehát az ő lakhelyük: „Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta” Zsoltárok 115:16. Ezt így gondolták az első századi keresztények, hiszen Pál apostol ezt mondta: Krisztus is „magába az égbe” lépett be, hogy „megjelenjen Isten személye előtt értünk” Zsidók 9:24.
Hol van?
Salamon a főpapi imájában ezt mondta Jehovának "Hiszen még az ég, sőt az egeknek egei sem elég nagyok ahhoz, hogy ott lakjál." 1Királyok 8:27 Olyan magasságokban lakik, amit emberi ésszel nemigen tudunk felfogni, ember alkotta eszközökkel soha nem lehet még meg sem közelíteni. Pedig a csillagok, a galaktikus távolságokat meg tudja saccolni az ember.
Na és van még valami, ami nagyon szívet melengető. Ezt mondja Jeremiáson keresztül: „Kiálts hozzám, és én válaszolok neked. Készséggel elmondok neked nagy és felfoghatatlan dolgokat, amelyeket nem ismersz” Jeremiás 33:3. Kíváncsi voltam, mi az a nagy dolog, amit el akar nekem is mondani!
és: Jeremiás 29:11
»Mert én jól tudom, hogy mi a szándékom veletek – ez Jehova kijelentése. – Azt akarom, hogy békében legyetek, és ne érjen csapás benneteket. Jövőt és reménységet akarok adni nektek." - erről nem tudtam lemondani.
Persze ez a személyes meggyőződésem.
Köszönöm a válaszod! 🙂
Ha van kedved leírni,akkor szívesen olvasnám,hogy milyen dolgokat értettél meg Ő általa.
Egy gyors kérdés hozzád első. A lelkünknek nincs öntudata,akkor egy lélek hogyan fogja fel hogy hol van halál után?
na a tanúk megint egymással beszélgetnek?
kérdező a tanúk nem hisznek a lélek létezésében
4
Milyen sajnálatos, hogy semmibe veszed a kérdezőt, és offolsz.
Remélem elégedetten fogsz most már nyugovóra térni este.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!