Kinek a nevében öltek meg több embert,Isten vagy Sátán?
Egyértelműen Isten nevében égették a "boszorkányokat" és halomra gyilkolták a bennszülötteket is akik nem akartak nem akartak megkeresztelkedni
Pár száz éve még halálos bűnnek számított ha valaki nem volt megkeresztelve ma ehhez képest a katolikus vallás hatalma igencsak szabados és ereje pedig egyenlő a nullával
A keresztes háborúk a római katolikus egyház és a pápa által szentesített, középkori, nagyarányú hadjáratok voltak a 11. századtól kezdődően. Fő céljuk kezdetben a Szentföld visszaszerzése volt a muszlim araboktól és a törököktől, később több hadjárat azonban európai vagy afrikai területek ellen irányult, az eretnekek vagy pogányok ellen, vagy éppen az egymással rivalizáló katolikus hatalmak között. Nemzeti jellegű vagy részleges keresztes hadjáratokat is szerveztek, ilyen volt pl. a spanyol reconquista vagy az eretnekeknek megbélyegzett mozgalmak elleni hadjáratok, pl. az albigensek elleni keresztes háború vagy Magyarország déli határainál a bogumilok elleni küzdelem. Keresztes seregeket még a késő középkorban is szerveztek, például a Magyarországot megtámadó törökök ellen 1456-ban (→ nándorfehérvári diadal).
Jézus Nem véletlen nevezi emberölőnek kezdetektől fogva. Miatta halnak meg az emberek, nem Isten akarata, vagy elhatározása miatt.
Akik pedig itélet alatt haltak meg, azok büntetést kaptak. Nem ugyan az.
Akik pedig Isten nevében engedély nélkül gyilkolásztak, Azok nem Isten szerint jártak el. Sátánt is Istennek nevezi a Biblia, e világnak az Istene.
Ezért nem mindegy, hogy van neve, vagy nincs Istennek.
Vidiripi
Azok az emberek akik gyilkoltak Isten nevében vajon tényleg kimondták Isten nevét mielőtt gyilkoltak?
Illetve azok az emberek akik elküldték őket azok kimondták Isten nevét? Vagy csak annyit mondtak hogy: - Isten nevében!
Isten nevében: Sátán az általa irányított hatalmakat szokta felhasználni ilyen célra!:
"A gyülekezetekbõl kirekesztenek titeket; sõt jön idõ, hogy a ki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik." Ján. 16,2
Üdv: Gábor
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!