Sokan miért ítélkeznek a vallásos emberek felett, és a tudományt miért tartják fennebbvalónak mint a vallást?

Sok buta ember van a világban. A buta ember fő jellemzője, hogy ostobaságnak tart mindent, ami nem az ő álláspontja. Nincs kevesebb vallásos ember sem, aki a tudományt lenézi. És mindkettőnek a legrosszabbat bigott védelmezői teszik.

Azonban a tudomány és a vallás (hit) két különböző dolog és nem keverendő. Mindkettőnek más a szerepe, feladata.

Ezen felül, valaminek a magyarázatát nem létezőnek tartani vagy nem érteni két szintén rendkívül eltérő dolog.

Régen pusztán csak tudás volt. Hogy a tudás megalapozott-e vagy sem, helyes-e vagy sem, az nem volt tulajdonképpen vizsgálódás tárgya. Pl. Ptolemaiosz remek modellt alkotott az égitestek mozgásáról. A remek szót úgy kell érteni, hogy az emberek meghallgatták, megvizsgálták a modellt, és nagyszerűnek tartották. De kevesekben merült fel az igény, hogy felnézzenek az égre, és összevessék Ptolemaiosz modelljét azzal, amit látnak. Valahogy ez akkor nem volt „divat”.

Aztán kiderült, hogy van olyan tudás, ami helyesnek bizony, meg van olyan, ami meg nem. Pl. ott volt az asztrológia. Elfogadták a világról megszerzett tudásunknak. Aztán ahogy telt az idő, különböző asztrológiai rendszerek alakultak ki, valószínű pont azért, mert a finomítás igénye jelent meg, mivel az addigi rendszer nem bizonyult helyesnek. Lett hát egy tucat különböző asztrológia, mind-mind mást mondott ugyanarról a valóságról. Pl. itt is elkezdett felmerülni az igény, hogy akkor vizsgáljuk meg azt, hogy melyik asztrológia kijelentései azok, amik a legjobban megfelelnek a valóságnak. Döntsük el, hogy a sok-sok asztrológia tudás közül melyik a helyes.

Elindult egy folyamat. Elkezdett kialakulni a mai értelemben vett tudomány, ami megfigyelésekre, mérésekre alapozva próbálja feltárni a világ jelenségei közötti összefüggéseket. A dolog működött. Olyan jelenségekre találtunk magyarázatot, vagy pontosabban fogalmazva modellt, amelyek addig rejtélyesek, kiszámíthatatlanok voltak. (Amúgy ez szép lassú folyamat volt, amíg a tudományosság módszertani kritériumai kikristályosodtak és tudatosan megfogalmazódtak. Sőt tulajdonképpen nem is lezárt ez a folyamat.)

~ ~ ~

A mai modern tudomány jellegéből fakadóan a fizikai világ jelenségei közötti összefüggésrendszert képes feltárni. De azt a lehető legmegbízhatóbb módon. Nem ad magyarázatot semmire, csak modelleket, kvázi képleteket alkot. Nem mond semmiről erkölcsi ítéletet, mert mára ez már nem feladata. Jelenleg a tudomány útja az egyetlen olyan megismerési mód, aminek a megbízhatósága általánosan elfogadott (vallásosságtól, konkrét vallástól függetlenül).

Ez a tudomány hatalmas ereje. De ez a korlátja is. A tudomány megmondja, hogy x sebességű test y anyagnak ütközve z energia felszabadításával jár. Ha a test egy golyó, az anyag egy ember, akkor nagyon pontosan meg tudja mondani, hogy mekkora eséllyel éli túl az illető a golyóval való találkozást. Nem mondja azt, hogy etikus-e lelőni valakit. Nem mondja meg, hogy ez elérendő cél, vagy elkerülendő hiba. Nem foglakozik azzal, hogy ki miért lőtt le és kit. Ez a feladat megmaradt a filozófiának, a politikának – pl. a Büntető Törvénykönyvnek –, úgy általában a társadalomnak, kultúrának, így többek között akár a vallásoknak, illetve vallások mögötti erkölcsi értékrendnek.

~ ~ ~

A tudomány és a vallás nem ellentétei egymásnak, mert nem pályán játszanak. A vallásnak az ateizmus az ellentéte, a tudománynak meg a spekuláció, vélekedés, babona, kuruzslás, úgy általában valaminek az igaz voltának az elfogadása anélkül, hogy erről bizonyságot szereznénk.

Aki igazán ateista, az persze a vallásos ember hitét is ide sorolja, valaminek az elfogadását, anélkül, hogy erről bizonyságot szereznénk. Érthető ez az álláspont is. Persze a hívő számára a bizonyosság megvan, vagy a priori tudásként, vagy nagyon szilárd belső, bizonyítást nem igénylő erős meggyőződésként.

~ ~ ~

Röviden: A tudomány valóban nem tud választ adni létünk legnagyobb kérdéseire. De nem is feladata és nem is célja. De cserébe a vallások által adott válaszok helyessége meg megkérdőjelezhető marad, szubjektív világképtől, értékrendtől, meg egy csomó megszokástól, neveltetéstől, a születésünk óta elkísérő kulturális hatástól függ, hogy elfogad-e valaki valamilyen vallást, és ha igen, akkor pontosan melyik vallást, melyik vallás istenét, vagy isteneit fogadja el. Ez utóbbi elég problémás kérdés, hiszen valahogy a 3. században senki nem vált kereszténnyé Japánban.

~ ~ ~

> Már maga a létezés akkor csoda

Ne keverjük össze a csodát, és a csodálatosságot, lenyűgözőséget. A csoda valami olyan esemény, amit a világról addig szerzett tapasztalataink alapján lehetetlennek, vagy borzasztóan valószínűtlennek tartunk. A létezés ilyen értelemben nem csoda, hiszen a létezés triviálisan lehetséges és nem csak valószínű, hanem bizonyos.

~ ~ ~

> de ha létünket akarjuk vele megmagyarázni, érzelmezni, fabatkát sem ér.

Így van. Aki viszont azelőtt ismert meg mélyen több különböző vallást, mielőtt hívővé válhatott volna, az meg soha nem lesz hívő, mert egymásnak homlokegyenest ellentmondó magyarázatot lát, és egyik helyes volta mellett sem szól több objektív érv, mint a másik mellett. Aki hívő, annak nyilván a saját magyarázata elfogadható. Pont úgy, mint ahogy az ókori görög embernek teljesen elfogadható magyarázat volt a villámra, hogy azt Zeusz dobálja az égből. Sőt megvoltak a technikák, hogy hogyan lehet Zeusz kedvében járni, hogy ne téged találjon el egy ilyen villám. A magyarázat elég volt. Nem hogy nem volt igény arra, hogy valaki megnézze a magyarázat helyességét, de kimondottan kerülni is hajalmos az ember ezt, mert ha kiderül, hogy a magyarázat nem helyes, akkor magyarázat nélkül marad. A legtöbb ember inkább elfogad egy homályos helyességű, de könnyen befogadható magyarázatot, mint azt, hogy valamire egyelőre nincs magyarázat, így nincs kihatása sem adott jelenségekre.

De én a vallásnál többre tartom a filozófiát. Nyilván történeti okokból a kettő áthatja egymást, de a filozófia inkább sarkall arra, hogy különböző magyarázatokat magadban összevetve te magad döntsd el, hogy melyiket fogadod el helyesnek. A vallás készen tálal egyféle magyarázatot, nem hogy nem célja az, hogy ezt összevesd más vallásokkal, filozófiákkal, hanem kimondottan arra ösztönözz, hogy ne végezd el magadban ezt az összevetést, készként, teljesként, hibátlanként, megkérdőjelezhetetlenként fogadj el egy komplett magyarázatcsomagot. Ebben nagyon kevés helyet hagyva a különvéleménynek, sőt bizonyos dolgokban a különvélemény bűn (eretnekség).

~ ~ ~

> Amikor a tudomány még azt sem tudta bebizonyítani, hogy az anyag létezik vagy sem.

Ez nem tudományos kérdés. A fizika nem bizonyít semmit. A matematika az, amiben bizonyítások vannak, ki is lóg a természettudományok közül. A természettudomány definiálja, hogy mit ért anyag alatt, és vizsgálja ennek a tulajdonságai közötti összefüggéseket. Hogy mi létezik, mi nem létezik, az filozófiai kérdés, az ontológiára, és episztemológiára maradó kérdés. A természettudomány számára az anyag létezése nem kérdés, hanem axióma, tényként elfogadott kiindulópont.

> A létünk legnagyobb kérdéseire a tudomány sem tud semmivel megalapozottabb választ adni mint a vallás.

Hadd vegyem elő a kritikusabb énemet. Vegyünk egy konkrét példát. Egy 9 éves gyerek megbetegszik, de nagyon, magas láza van, kiütései, stb… Magyarázatok voltak. De többféle. Az egyik ember azt gondolta, hogy ez Isten büntetése a gyerek, vagy a szülei bűnös élete miatt. Más azt gondolta, hogy Isten ezzel teszi próbára az anya hitét. A másik meg azt, hogy az Sátán rontotta meg a gyermeket. A megoldás is megvolt. Ima, ráolvasás, szentelt víz…

De a vallás nagyon sok mai szemmel nézve embertelen következményekhez is vezetett, mert a Bibliából kiolvasható gondolattöredékekből – igazi értékrend hiányában, meg a félelem miatt – a Biblia szellemiségével össze nem egyeztethető dolgok voltak összelegózhatók. Mondjuk a 9 éves gyerek miatt vízbe fulladt egy „boszorkány”.

A tudomány ugyan nem mondja meg, hogy miért vannak kórokozók. De megmondja, hogy hogyan alakultak ki, hogyan működnek, és hogyan lehet ténylegesen hatékonyan tenni ellenük. Az élet nagy kérdéseire ez nem válasz, de arra igen, hogy mitől fog meggyógyulni az a gyerek.

És valahogy én hiányolom ezt mondjuk az Újszövetségből. Ha Isten annyira szerette az emberiséget, hogy egyszülött fiát adta értünk, és Jézust olyan tudással vértezte fel, amit csak ő taníthatott meg nekünk, akkor én hiányolom mondjuk azt, hogy a hegyi beszéd végén Jézus hozzáfűzze az addigi mondandójához, hogy „Ja, amúgy meg mossatok kezet. Vannak ilyen nagyon kicsi bigyók, amik olyan kicsik, hogy szemmel nem láthatók, ezek okozzák a betegséget, de ha kezet mostok, akkor lemossátok ezeknek a kis bigyóknak a nagy részét, és nem lesztek annyian betegek.” Ha Isten annyira szerette az emberiséget, igazán megoszthatta volna Jézuson keresztül ezt az apró kis tudásmorzsát. Nem jelentett volna ez sem mindenre gyógyírt, nyilván háborúk és kataklizmák lettek volna, de legalább ennyivel okosabbak lettünk volna az erkölcs mellett a fizikai világról birtokolt tudásunkban is.

Mert a Biblia – számos „furcsasága”, sokak számára ellentmondásossága – ellenére egy nagyon jó erkölcsi útmutató, ha az ember jól olvassa. Hiszen a tízparancsolat tulajdonképpen a közösségi élet alapvető és szükséges kritériumait fogalmazza meg jórészt. Az Újszövetségből meg aztán tényleg mély filozófiai, pszichológiai tanulságokat lehet levonni ateistaként is. De világmagyarázatnak meglehetősen hiányos és homályos. Sokkal inkább, mint a szintén hiányos – más területen hiányos –, de legalább megbízhatósági garanciákkal rendelkező természettudomány. A vallás magyarázatai sokszor inkább jelentik a világmagyarázat illúzióját, mint tényleges magyarázatot a világunkra. Akármennyire is tisztelni igyekszem azt az erkölcsről, társadalomról a Bibliában összefoglalt tudást – a hülyeségeit is megbocsátva –, de szerintem jogos ez a vélemény, beszéltem olyan hívővel, aki akceptálta is részben ennek a kritikának a jogosságát. (Az más kérdés, hogy a hit nem ennek a függvénye, nyilván ez nem fogja senkinek sem megingatni a hitét, és talán nem is kell.)

A vallás hitelét és "megbízhatóságát" mutatja az, aki 2*Sü itteni válaszait képes lepontozni.

Szerintem az ilyen emberre az utcán már figyelnek a rendőrök, a kórházakban pedig az orvosok.

#12 2*Sü

A válasszal alapvetően egyet értek, de azért van pár pont, amivel nem egészen.

A ptolemaioszi világkép tudtommal pont elég jól leírta az égitestek mozgását, csak elég bonyolult volt. Szóval épp nem akkor volt a baj vele, amikor az emberek felnéztek az égre. Amikor Kopernikusz bevezette a helicentrikus modelljét, az sem volt pontosabb, mint a ptolemaioszi modell (mivel ő is körpályákat használt). (Egyébként emlékeim szerint Korpenikusz épp azért vezette be az új modellt, mert egyszerűbb volt.) Csak a kepleri modell jelentett érdemi előrelépést a ptolemaioszihoz képest az égitestek mozgásának pontos előrejelzésében.

[link]

A második bekezdésben az asztrológia helyett nem asztronómiát akartál írni? (Persze eleinte nem igazán vált szét a kettő, de akkor is.)

"Nem ad magyarázatot semmire,"

Az elég szomorú volna, ha a természettudományok nem adnának magyarázatot semmire.

"Nem foglakozik azzal, hogy ki miért lőtt le és kit."

Mondjuk ezzel foglalkozhat a pszichológia (sőt talán lassan a neurobiológia is).

Mert a tudományos eredmények a vallásos elképzelésekkel ellentétben valóban hasznosítható tudást adnak. A tudomány fejlődése által egyre többet tudunk meg a világról. A vallások nem keresik az igazságokat. Egyszerűen megtaláltnak tekintik azokat, annak ellenére hogy ezt nem tudják valamilyen módszertan alapján igazolni. Sőt mindegyik vallás csak a saját elképzelésiét tekinti igaznak annak ellenére, hogy a legtöbb esetben csak részleteikben eltérőek.

A vallások önkényes magyarázatot adnak az ember számára érdekes kérdésekre. Ezekben lehet hinni és ez sokaknak megnyugvást jelent. A tudomány meg a világ megismerését tűzte ki célul. Jelenleg nem ismerünk ennél jobb módszert az érzékszerveink által tapasztalt dolgok megmagyarázására és a világ ok-okozati összefüggéseinek megértésére.

A két terület persze néha akarva-akaratlanul is össztűzébe kerülhet. Ha pl. a tudományos megfigyelések és az így szerzett bizonyítékok nyilvánvalóvá teszik, hogy a szent írásokban leírtakat helytelen döntés szó szerint értelmezni. Ebből adódnak viták, mert a vallásosak nehezen tudják elfogadni, hogy rosszul értelmezték eddig azt, amit úgy szerettek és megszoktak. Fordítva ilyen még elvileg sem történhet, mivel a tudomány módszertanilag köteles kizárni a helytelennek bizonyult téziseket. A vallások persze még sosem bővítették az ismereteinket, tehát nem volt lehetőség ilyet fordítva megfigyelni. Maximum új elképzeléseket adtak nekünk, amikben kellemes érzés hinni. Ezzel kiegyensúlyozottabb, és boldogabb életet élhetnek a vallásos emberek. Bár ez is hordoz veszélyeket magában:

A túlzott vallási buzgóság mentális betegségnek minősül. (Doxazma) Amit kezelni kell, hogy a beteg újra egészséges életet élhessen. A tudományos vizsgálódást ellenben nem lehet túltolni. Maximum az ember túl tájékozott lesz. Ami egyáltalán nem tekinthető egészségtelennek.

Az univerzumban rengeteg rejtély vár még arra, hogy felfedezzük. A tudomány keresi és próbálja megérteni ezeket, a vallások meg úgy vélik hogy már megtalálták.

Amint kiderül egy vallási elképzeléséről, hogy hamis, az Egyház módisítja az állításait. Ez volt amikor a Pápa elfogadta az evolúciós és az ősrobbanás elméletét is. Sajnos eddig még nem derült ki egy vallási elképzelésről sem, hogy az pont úgy történt, ahogy a szent könyvek írják. Ellenben csomó mindenről kiderült, hogy a leírtak természettudományos szempontból elégtelenek. A kérdés már csak az, hogy változni fog-e ez a folyamat, vagy szépen lassan kiderül minden vallásos inditatású állításról, hogy tévedés...

> A ptolemaioszi világkép tudtommal pont elég jól leírta az égitestek mozgását, csak elég bonyolult volt.

Ha jól rémlik az égitestek távolságával és látszólagos méreteivel voltak komoly gondok. De lehet rosszul rémlik. Mindenesetre az kétségtelen, hogy számos magyarázatát a világnak analógiákból vonták le. Maga az, hogy az égitestek körpályán mozognak az is ilyen analógia. Mivel a földi dolgok romlandóak, múlandóak, az égi-testek meg állandóak, és romolhatatlanok, ezért nyilván tökéletesek, így a mozgásuk is tökéletes pályát ír le, a tökéletes pálya meg a kör. Jól hangzik. Az akkor ismeretek birtokában még nagyjából összhangban is volt a megfigyelésekkel.

De látni kell, hogy előbb volt a magyarázat, és csak utána a vizsgálódás, már ha volt vizsgálódás. Nem az történt, mint ma történne, hogy megmérjük az égitestek valódi helyzetét, és ebből következtetünk a pályájuk alakjára, hanem valamiféle spekulációt veszünk alapul, tényleges vizsgálódás nélkül.

Aztán persze kiderült, hogy bár a körmozgás jónak *tűnő* magyarázat ugyan, de a természet egy sokkal általánosabb törvény szerint működik, aminek egyik következménye lehet a körpálya, de lehet az ellipszis pálya is. De ehhez tényleg kellett egy Kepler, meg aztán egy Newton, aki magyarázatot adott Kepler tapasztalati képleteire.

> (Egyébként emlékeim szerint Korpenikusz épp azért vezette be az új modellt, mert egyszerűbb volt.)

Én úgy tudom Kopernikusz alapvetően nem tette még a Napot a rendszer közepébe, de annyit megtett, hogy a rendszer középpontját a Földön kívülre helyezte. És bár valóban a célja a ptolemaioszi modell egyszerűsítése volt, valóban megmaradt a körpályánál, és végeredményben egy sokkal bonyolultabb modellt kapott. Csak később tolták át elegánsan a Napot a kopernikuszi modell közepébe.

~ ~ ~

> A második bekezdésben az asztrológia helyett nem asztronómiát akartál írni?

Nem, kimondottan asztrológiát akartam írni (csillagjóslást, horoszkópkészítést).

~ ~ ~

> Az elég szomorú volna, ha a természettudományok nem adnának magyarázatot semmire.

Akkor úgy fogalmaznék, hogy a tudomány nem ad választ olyan kérdésekre, mint „miért” – mi célból, mi végre –, vagy hogy „jó-e” – helyes-e –, hanem alapvetően a „hogyan” kérdésére ad választ. Nem ad magyarázatot arra, hogy mi végre, mi célból keletkeztek mondjuk a meteorok, jó-e, hogy létrejöttek, vagy sem, hanem arra ad választ, hogy hogyan keletkeztek. Aztán az más kérdés, hogy a materialista filozófiában, világképben ez úgy jelenik meg, hogy nincs is miértje, célja a teremtésnek, illetve a jó és rossz fogalma is meginog, felvetődik a kérdés, hogy az erkölcs alapvetően emberi találmány-e, vannak-e egyetemes erkölcs.

A vallásnak meg alapvetően nem az a fő szerepe és fontossága a kultúránkban, hogy a „hogyan” kérdésére válaszoljon, magyarázatot adjon a világ – a fizikai világ – jelenségei közötti matematikai természetű összefüggésekre, hanem a vallás fő témája a jó és rossz fogalmának meghatározása, az erkölcsi értékrend megfogalmazása, illetve az embernek a metafizikai – és kevésbé a fizikai – világgal való összefüggéseivel foglalkozik. Alapvetően lényegtelen, hogy a Biblia, vagy annak az értelmezése helyes képet mutat-e a fizikai világról. Ahogy lényegtelen az is, hogy egy egyház elfogadja-e az evolúciót vagy az ősrobbanás modelljét. A vallás fő üzenete nem ez, és a fő üzenetéhez képest mindez lényegtelen apróság. Kb. annyira, mint Petőfi költészetét vizsgálva annak a kérdése, hogy Petőfinek kék volt-e a szeme, vagy barna.

Ez még talán rendben is lenne - de akkor az egyház miért is akar beleszólni természettudományos kérdésekbe?

Régen még a keresztény is, egyeduralkodó akart lenni itt is.

Arról nem is beszélve, hogy az erkölcsöt sem a vallás alkotta, hanem mindig csak átvette. Amit változtatott rajta, az meg sokszor nagyon rosszul jött ki.

A vallás egy elég durva, erőszakos, önmagát erősítő dolog is tud lenni.

> Ez még talán rendben is lenne - de akkor az egyház miért is akar beleszólni természettudományos kérdésekbe?

Mert szereptévesztésben van. De nem egy tudós is, mikor ugyan nem tudós minőségében – tehát nem tudományos módszertannak megfelelő eredmény előadójaként –, de mégis a tudós mivoltát kidomborítva foglal állást vallási kérdésekben. Ez nem is annyira a vallásosság, vagy nem vallásosság kérdése, szerintem sokkal inkább habitus kérdése.

Meg az egyház az az egyház. Az egy intézmény, világi hatalommal is rendelkező intézmény. Azért az egyház történetében voltak olyan időszakok, mikor az egyház, és azok képviselői azért nem teljesen követték a vallásuk szellemiségét. De ez nem a vallásról mond el valamit, hanem sokkal inkább az intézményről, meg úgy általában az emberről.

> Arról nem is beszélve, hogy az erkölcsöt sem a vallás alkotta, hanem mindig csak átvette. Amit változtatott rajta, az meg sokszor nagyon rosszul jött ki.

Nem, az erkölcsöt szerintem sem a vallásból tanulja az, aki vallásos. Jó ideig foglalkoztatott az a kérdés, hogy le lehet-e az erkölcsöt vezetni bármiféle metafizikai törvény vagy létező (isten) nélkül. Ma inkább tűnik számomra kérdésnek, hogy a vallásból le lehet-e vezetni az erkölcsöt. Mert nem hiszem, hogy egy hívő egyetlen egyszer sem tette fel a kérdést magában, még ha egy pillanatra is a Biblia olvasása közben, hogy vajon Isten tényleg a legjobb megoldást választotta, nem volt-e kicsit túl szigorú, egy csipetnyit igazságtalan.

Az erkölcsöt valóban nem a vallás alkotja meg. De magasabb szintű erkölcsi tanulságot továbbadásában van szerepe a vallásnak is. Egyfajta viszonyítási alapot ad a világ dolgainak erkölcsi megítéléséhez. Ha csak egy értéke van a vallások létezésének, akkor ez az.

Az megint más kérdés, hogy aztán az erkölcsi szabályokból dogmákat faragva és ezeket összelegózva igencsak a vallás egészének erkölcsiségével is szembe lehet menni. Csak egy példa: Az öngyilkosok a kereszténység nézete szerint elkárhoznak. Egy időben „divat” volt egy sajátos öngyilkosság, aki öngyilkos akart lenni, az valami olyan bűnt követett el, amiért biztosan halálra ítélik. Jellemzően ez gyilkosság volt, vagy tömeges, vagy gyerekek, nők elleni gyilkosságok. Ja, halálra ítélték őket, de előtte jött a pap, feladta az utolsó kenetet, és máris megkerültük az öngyilkosságot, meg a vele járó kárhozatot. De mennyire van ez távol attól a szellemiségtől, amit Jézus hirdetett? Még a sokkal inkább törvényekre, mintsem elvekre építő Ószövetség szellemiségével is ellentétes. De összelegózva a vallás szülte dogmákat létrejött ez az infernális jelenség.

De szerencsére a legtöbb ember azért nem követ, illetve nem követett el ilyeneket. Ez nem jellemző jelensége a vallásnak, hanem egy extremitása. A legtöbb embernek a vallás mégiscsak egyfajta értékrendi keretet ad, egy viszonyítási pontot, amihez képest önmagát, és a világ dolgait a helyükre tudja tenni.

A másik bajom a vallások erkölcsével, hogy nem veszi figyelembe a változást. Mert lehet, hogy ami egy körülményrendszerben, egy adott időben és adott helyen helyes, az más körülmények esetén már nem feltétlenül, és viszont. A vallás viszont konzerválni kívánja az erkölcsi alapvetéseket, sokkal nehezebben tud megújulni, felülvizsgálni önmagát. Pl. a ne paráználkodj parancsolatának egy adott korban és adott tudással komoly szerepe volt a születésszabályozásban, a nemi betegségek terjedésében, aminek a mai korban – hatékony fogamzásgátlás, hatékony orvoslás, jobb higiénia mellett – már nincs ilyen szerepe. Persze van más aspektusa is ennek a parancsolatnak, de van egy korhoz, időhöz kötött, így időről-időre felülvizsgálandó aspektusa is.