Keresztények/katolikusok! A ti vallásotok szerint én a pokolra kerülök?
Itt a hitem pár szóban: hiszem, hogy van valami felsőbb intelligencia, tudatosság a világegyetemben, nevezhetjük akár Istennek is. A többiről egyszerűen nem tudok nyilatkozni, mert fogalmam sincs, mi az igazság, sok vallás van, amiben vannak érdekességek és szimpatikus, sok vallás van ami, nem szimpatikus.
Az az álláspontom, hogy nem tudom. Lehetségesnek tartom a reinkarnációt is, a mennyországot is, de azt is, hogy csak simán meghalunk és nincs semmi. Mert nem tudom. Nem tudhatom. Nincsenek egyértelmű jelek arra, hogy kinek van igaza, csak sejtéseim vannak bizonyos tapasztalatok alapján, hogy van egy Isten, amit számomra mindegy, hogy tökmindegy milyen néven emlegetünk, mintha minden vallás a magjában ugyanarról a lényegről beszélne.
Hogy elfogadom-e Jézust? Elismerem a tanításait, és lehetségesnek tartom, hogy sokat tudott és látott, amit mi nem, de fogalmam sincs, hogy a bűneinkért halt-e meg, azt se tudom, hogy valóban feltámadt-e. Nem hiszem el feltétel nélkül szó szerint egy szentírás tartalmát sem, ugyanakkor mindegyiket valamilyen szinten megalapozottnak látom (kivéve talán a koránt).
Ma vitatkoztam egy nagyon vallásos keresztény emberrel, aki szerint a pokolra kerülök, mert ezek alapján nem fogadom el Jézust, és nem az “egyetlen”, keresztény Istenben hiszek. Szerinte ez az egyetlen út a megváltás felé, mindenki más a pokolra jut, függetlenül attól, hogy tisztességes életet él-e vagy sem. A gyilkosok is a mennybe kerülnek, ha megbánják bűneiket isten előtt.
Én ezt a nézetet szánalmasnak és embertelennek tartom, és ha ez a helyzet, akkor megyek a pokolba inkább, minthogy egy olyan istent ismerjek el, aki csupán azért, mert nincs biztos álláspontja és nyitottabb, az kárhozatra van ítélve. Az Isten, akiben én hiszek, jó emberekkel nem tenne rosszat csak azért, mert nem hisznek benne, vagy mert hibáznak.
Összeségében viszont az az álláspontom, hogy semmit sem tudok biztosra, és mindent lehetségesnek tartok. Igyekszem önzetlen életet élni, és tanulni a hibáimból.
A ti értelmezésetek szerint Is a pokolra kerülök?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A katolikusok senkiről sem tanítják, hogy a pokolra jutott, vagy hogy feltétlenül a pokolra fog jutni. Ha a katolikus tanítás érdekel, ne abból indulj ki, hogy mit mond róla X vagy Y, hanem nézz utána, hogy igaziból mi a tanítás. Katolikuséknál ennek utána lehet nézni itt:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Isten álláspontja az, hogy az ő mércéje szerint, ami a tökéletesség, nincsenek jó emberek. Lásd pl. Róm 3:9-18.
Ahhoz, hogy valaki üdvözülhessen, Isten előtt teljesen tiszta, teljesen bűntelen és tökéletesen szent életet kellene élnie a születésétől a haláláig. Ha erre valaki nem volt képes, mert akár egyetlen bűnt is elkövetett, akkor még maradt számára egy lehetőség: keresni valakit, aki tökéletes teljesítményt tett le, és könyörögni hozzá, hogy cseréljen vele. "Válld el a bűnös életemért a szenvedést és a halált, és én pedig mehessek szabadon Istenhez, felmutatva az te hibátlan és szent életedet!"
De sajnos csak egyetlen ember élt eddig tökéletes, bűntelen életet felnőtt koráig, mégpedig a maga Isten, aki a Názáreti Jézus testében eljött e világba. Ha az ő kereszthaláláért nem vagy hálás, és nem látod őt úgy, mint az egyetlen utat az üdvöségre, akkor meg kellen jobban ismerned Jézust, amíg még van esélyed megismerni, és csatlakozni kellene hozzá, valamint az ő népéhez, akiket ő vezet miután feltámadt a halálból. Jézus mondta:
Jn 14:6 "Én vagyok az Út az Igazság és az Élet. Senki nem mehet az Atyához csakis énáltalam." Ha ahogy írtad, elismered Jézus tanításait, akkor ezzel a tanításával mi a helyzet, amikor kizárólagossá teszi magát és az őáltala tanított dolgokat az üdvösséghez?
És mit szólsz ehhez? Jn 10:8 "Aki énelőttem jött, MIND tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk."
Lehet, hogy Jézus sok zseniális, jó dolgot tanított, de itt-ott meg brutálisat hazudik: magát Istenné emeli, aztán tolvajnak meg rablónak nevezi a sok különböző megbecsült vallásalapítót?
Nem szeretnél tisztán látni? Kell-e segítség? Ki segíthet neked?
üdv Stefán
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az mindenesetre bizonyos, hogy nem a katolikus hitet követed. Volt idő, amikor a Katolikus Egyház valóban úgy vélte, hogy nagyjából mindenki elkárhozik, aki nem katolikus. Ma már azonban jóval árnyaltabban látja a kérdést, Isten beszámítja a jóhiszeműséget. Tehát ha keresed az igazságot, követed a lelkiismereted hangját, s önhibádon kívül nem ismerted fel az igazságot, akkor üdvözülhetsz.
Sok felekezet azonban nem ennyire megengedő. Szerintük ha valaki nem fogadja el Krisztust egészen a halála pillanatáig, az megy a pokolba teljesen függetlenül attól, hogy miért nem hisz. Viszont, hogy egy kicsit árnyalják a dolgot, azt is tanítják, hogy nem mindenki kap egyforma súlyos poklot, hanem vannak enyhék is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Isten valóban mindig megbocsájtó és irgalmas. Ha megbocsájt a gyilkosoknak, az erőszak tevőknek, épp azoknak ne bocsátana meg akiknek kételyei vannak?
Ha elengedjük a dogmát, akkor talán nem is az a lényeg, hogy kétség nélkül elhiszed-e, hogy Jézus feltámadt és a bűneinkért halt meg, hanem az, hogy követed-e a tanításait.
Talán te aki hiszel valamilyen felsőbb hatalom létezésében, ha a krisztusi erkölcs szerint élsz a kételyeid ellenére előbb kerülsz a Mennybe mint hitbuzgó vallási fundamentalisták.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!