Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Egy ilyen ember jó keresztényn...

Egy ilyen ember jó kereszténynek, jó hívőnek számít?

Figyelt kérdés

Már az elején szeretném leszögezni, hogy én semmilyen szinten sem vagyok vallásos, de semmi bajom nincsen a vallásos emberekkel, a kérdésem is elsősorban hozzájuk szól.

A kérdésem egy egyetemi (nő) ismerősömre vonatkozik, aki rendszeresen átgázol másokon, a szemébe hazudik az embereknek, lenézi a nála előnytelenebb kinézetűeket (ki is mondja), gyakran becsmérel másokat. Számomra ezen tulajdonságai miatt ő nem számít "jó embernek" (noha vannak jó tulajdonságai is). Nem olyan régen megtudtam róla, hogy ő hívő (római katolikus), és minden vasárnap jár templomba, szokott imádkozni, közös étkezések előtt a családjával hálát adnak, keresztanya is. A Bibliát és a katolikus tanításokat amennyire meg tudom ítélni, nem igazán jól ismeri (történelem szakra járunk, volt több olyan óránk, ahol akár az Ószövetség korának kapcsán, akár a középkor kapcsán sok szó esett a kereszténységről, az egyházról, a Bibliáról, és ő elég tájékozatlannak bizonyult, pl. hozzám képest is, pedig mint írtam, én nem vagyok hívő).

A kérdésem az lenne, hogy ő, mint rendszeresen templomba járó, imádkozó, de a Bibliát és a tanításokat kevéssé ismerő, valamint több rossz tulajdonsággal rendelkező ember egy hívő (katolikus) szemében jó kereszténynek, jó hívőnek számít-e? Jobb vagy rosszabb hívő-e ő, mint egy olyan katolikus, aki nem jár rendszeresen templomba, nem szokott imádkozni, de a mindennapi életét is Jézus tanításainak szellemében, "jó emberként" éli?

Egyáltalán szerintetek szükséges-e megítélni valakiről, hogy jó keresztény-e?



2020. jún. 6. 14:35
 1/9 anonim ***** válasza:
74%

A végére hagytad a legfontosabbat. Semmi értelme azzal foglalkozni, ki milyen jó keresztény, buddhista, táltos, akármi. Ez az ő ügye, majd Isten megítéli, milyen hivő volt. Az ismerősöd nyilván nem jó keresztény. Sokak számára éppen ezért hiteltelen a kereszténység, mert ha a papok és hívek életén nem látszik, hogy maga a nagybetűs Szeretet vezérli őket, akkor talán az a bizonyos Szeretet nem is létezik.

Írsz olyan katolikusról, aki se templomba nem jár, se nem imádkozik. Az mégis mitől katolikus? Lehet jó ember, ismerheti a Bibliát, de az olyan ember, aki a katolikus hit alapvető cselekedeit nem műveli, nem nevezhető katolikusnak.

2020. jún. 6. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
77%

Az, hogy milyen vallású, sem mindegy.Isten nem vallásokat hozott létre, haenm egységes erkölcsi alapelveket, mindenkire vonatkozóan. A vallásokat emberek reformálták Isten szavából, kinek mi tetszik vagy nem tetszik.


A keresztény ember egy életformát követ, egy keskenyúton. A vallások pedig egyéniségek kiszinezett gondolatait, hol engedékenységgel, hol túl szigorúsággal. Krisztus tanitványai, egy egységes népet alkotnak, nemzeti hovatartozás ellenére, megosztásos tanitás nélkül. Azonositó jelük a szeretet, ami mellett minden más cselekedetek is nyilvánvalóvá tesznek, szelektálás nélkül.

2020. jún. 6. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
Igazán, 100%-osan jó keresztény nem létezik. Mindenkiben van valami hiba, senki sem szent, ez ilyen emberi dolog. Más kérdés, hogy aki komolyan veszi a hitét, az azért igyekszik a mindennapi életben is annak megfelelően viselkedni. Általában. Sokan mégsem ezt teszik, de nem a mi tisztünk megítélni őket.
2020. jún. 6. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
86%
Aki nem ismeri Jézus tanításait, a Bibliát, stb, hogy tudná követni? Cselekedetei alapján, nem megtért emberről van szó.
2020. jún. 6. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
0%

A kérdésed sokszínűen, egyértelműen megválaszoltad.

Igen érdemes megítélni, ha tudni akarjuk. Ő egy eltévedt roszszága istennek, majd lesz belőle jószág is egy pár élet múlva. Ezt jó nyugtázni, hogy tudd hogy érdemes kezelned. Őt az életedből kizárva kell.

2020. jún. 6. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
84%

Az egyes válaszoló jól válaszolt: a jó katolikus rendszeresen jár templomba, kézbe-szájba áldozásokat végez, gyón, stb.


A Biblia szerint a jó keresztény maga a Szent Lélek temploma, és a szíve jó, szereti felebarátait.

2020. jún. 6. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat mindenkinek! Egyébként azt hiszem, hogy nem tökéletesen fogalmaztam meg a kérdést, ugyanis ez engem nem csak ebben az egyedi esetben, hanem általánosságban is érdekel.

A 6-os válaszból idézve azt hiszem, tudom ezt érzékeltetni:

"Az egyes válaszoló jól válaszolt: a jó katolikus rendszeresen jár templomba, kézbe-szájba áldozásokat végez, gyón, stb." Ezt értem. De ez elegendő ahhoz, hogy valaki jó katolikus legyen? Nem álszent az, aki jár templomba, áldoz, gyón stb., de nem tartja be a tanításokat?

2020. jún. 6. 19:44
 8/9 anonim ***** válasza:
15%

Keresztény az, aki hiszi a keresztény tanításokat.

Jó keresztény az, aki ezek felül be is tartja.

Ő nem tartja be, tehát nem jó keresztény.

2020. jún. 7. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%

""a jó katolikus rendszeresen jár templomba, kézbe-szájba áldozásokat végez, gyón, stb." Ezt értem. De ez elegendő ahhoz, hogy valaki jó katolikus legyen? Nem álszent az, aki jár templomba, áldoz, gyón stb., de nem tartja be a tanításokat?"

Ez nem olyan, hogy van a "jó katolikus" meg van a "rossz katolikus" vagy "álszent katolikus". Itt fokozatok vannak. Minél inkább hiszi, minél inkább betartja a tanításokat, vagy legalább minél inkább törekszik rá, hogy betartsa, annál jobb katolikus. De aki már régóta próbálkozik úgy élni, ahogy tudja, hogy kellene, az saját magáról is tudja, hogy saját magát se tudná könnyedén besorolni se a "jó katolikusok" se a "rossz katolikusok" közé, mert vannak jobb meg rosszabb időszakai is, hiszen millió dologtól függ, hogy egy adott szituációban mennyire képes valaki "jó katolikus" módjára viselkedni. Pl. amikor kipihent vagyok és nem vagyok se éhes, se szomjas, se semmi stressz nincs, mert három hete szabin vagyok, akkor sokkal könnyebb türelmesen elviselnem a többiek hülyeségeit, és elnézően, szeretettel szólni hozzájuk akkor is, amikor a legnagyobb baromságokkal fárasztanak, ha ugyanezt viszont akkor adják elő, amikor előző éjjel alig aludtam és már órák óta nincs időm se enni se inni, viszont hegyekben áll a munka, akkor lehet, hogy hipp-hopp beszólok nekik valami olyat, mintha sose hallottam volna még arról, hogy mi a tanítás a felebarátainkkal kapcsolatban. :) Akkor a három hét szabi után "jó katolikus" vagyok, amikor meg épp beszóltam, akkor "rossz katolikus"? Ezzel az erővel percenként változik a dolog, hiszen amikor fáradt-éhes-szomjas-stresszes vagyok, de még nem szóltam be, akkor még hajlandó lennél szentté avatni, a beszólás után meg már inkább kárhozzak el? :) Nem a mi dolgunk, hogy megítéljük egymást. Az a dolgunk, hogy minél inkább próbáljunk úgy élni, ahogy tudjuk, hogy kellene. És ez még tovább bonyolítja, mert minél inkább tudjuk, hogy hogyan kéne, annál nagyobb baj, ha mégsem úgy élünk. Pl. aki nem tudja, hogy nem szabad lopni, annak az esetében ugyanaz a csokilopás egész más, mint annak az esetében, aki abszolút tisztában van vele, hogy nem szabad lopni, úgyhogy hiába is próbálnánk meg megítélni egymást, nem lennénk rá képesek, hogy reálisan, igazságosan tegyük, hiszen eleve nem látunk bele egymás fejébe, hogy el tudjuk dönteni, egyáltalán mennyire van tudatában a másik annak, hogy amit tesz, azt nem kéne.

2020. jún. 7. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!