Jézus Krisztus milyen nyelven beszélt anno, úgymond mi volt az anyanyelve?
Szia
Idézet:
Milyen nyelven beszélt Jézus? A tudósok véleménye igen eltérő ebben a kérdésben. Arról viszont, hogy milyen nyelveket beszéltek Palesztinában Jézus Krisztus földön létekor, G. Ernest Wright professzor ezt jelenti ki: „A jelentősebb városok utcáin kétségtelenül több nyelvet is lehetett hallani. A köznyelv minden bizonnyal a görög és az arámi volt, és a városban lakók többsége vélhetően értette mindkettőt, még az olyan »modern«, azaz »nyugatias« városokban is, mint Cezárea és Szamária, ahol a görög volt az elterjedtebb. A római katonák és tisztviselők egymás között alighanem latinul beszélgettek, az ortodox zsidók pedig nagy valószínűséggel a héber nyelv egy kései változatát beszélték, amely, tudomásunk szerint, nem egyezett sem a klasszikus héberrel, sem az arámival, bár mindkettőhöz hasonlított.” Wright professzor folytatva az értekezését, ezt mondja azzal kapcsolatban, hogy milyen nyelven beszélt Jézus Krisztus: „Sokat vitatott, hogy milyen nyelven beszélt Jézus. Nem tudjuk biztosan, hogy beszélt-e görögül vagy latinul, de a szolgálata végzése közben, mialatt tanított, rendszeresen használta vagy az arámi nyelvet, vagy azt az elterjedt héber nyelvet, amelyben megtalálható volt az arámi nyelv számos eleme. A bibliai beszámoló szerint Pál héberül szólította meg a csőcseléket a Templomban (Cselekedetek 21:40). A tudósok általában arra gondolnak, hogy itt az arámi nyelvről van szó, de igen valószínű, hogy abban az időben a zsidók körében a héber nyelv egyik népszerű változata volt a köznyelv” (Biblical Archaeology. 1962, 243. o.).
Lehetséges, hogy Jézus és a korai tanítványai – köztük Péter apostol – ha nem is mindig, de olykor galileai arámi nyelven beszéltek, ugyanis azon az éjszakán, amikor Krisztust őrizetbe vették, ezt mondták Péternek: „Bizony te is közülük való vagy, hiszen a tájszólásod is elárul” Máté 26:73
Most akkor csak megszokásból nyomkodtak a lepontozók vagy nem jók a válaszok? :/ :(
És ha nem jók, akkor mi a helyes válasz?
milyen lepontozás?... :-o kilencven felett vannak, mi a gond
na jó, a jehova tanúi ( [link] ) jelenleg 68%-on állnak, de tőlük még ez is szép :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!