Volt, van, lesz háború a vallás miatt? Pontosabban miért és hogyan alakul ki?
Figyelt kérdés
2020. jún. 19. 12:20
1/4 anonim válasza:
Úgy alakul ki, hogy nagyon sok ember nem érti meg és nem fogadja el egymás különböző világnézetét. Azt hiszik, mindenkinek mindenben egyformának kell lennie, és hogy csak az a helyes, amit ők annak tartanak. Pontosan ugyanebből az okból létezik rasszizmus, homofóbia stb. Ez mind neveltetés kérdése, tanult viselkedés, nem ösztönös. Ha arra neveljük a gyerekeinket, hogy vegyék természetesnek, hogy az emberek különfélék, és ne gyűlölettel, hanem érdeklődéssel forduljanak a számukra ismeretlen szokások és tulajdonságok felé, akkor csökkenthetjük az esélyét annak, hogy a különbözőségeink miatt háborúk alakuljanak ki.
2/4 anonim válasza:
Pusztán a vallás miatt háború alig. Olyan igen, hogy egy országon belül üldöznek egy csoportot a vallás miatt.
De két ország között más is húzódik a háttérben, a vallás lehet egy ok a sok közül.
3/4 anonim válasza:
igen, voltak és vannak. Talán lennének még továbbra is, de Isten lefogja zárni ezt a vitát.
Többnyire a Közelkeleten dúltak ilyen háborúk, Ábrahám leszármazottai körében. DE az egyházak is kivették a részüket némelyekben, bár nem teljesen vallási okokból.
Közelkeleten Földterületekért, jogokért. Arabok, Zsidókkal, kinek van joga Ábrahám örökségéhez.
Sajnos mai napig sem értik, hogy ez nem erről szól.
4/4 anonim válasza:
A primitív emberek által igen, akik a különbségre koncentrálnak, nem megértve, hogy ez nem feltétlenül rossz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!