Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért van az, hogy egyszer...

Miért van az, hogy egyszer vonz a keresztény közösség és a hit iránti vágy, máskor eltaszít? Lehet, hogy inkább az ezotéria felé kellene elindulnom?

Figyelt kérdés

Mindig is érdeketek a hitbéli beszédtémák. Ezért gyakran olvastam hitről, vallásról, de a Bibliát még nem olvastam el, csak részleteket.


Bérmálkozott katolikus vagyok (bár nem hiszem, hogy ettől bármiben jobb hívő lennék). Szeretek közösségekbe járni, gyakran eljárok Jezsuita, vagy Pálos templomba, közösségbe. Szeretem a miséket és az atyákat végighallgatni, imádkozni közben, mégsem tudok megnyílni annyira Isten felé, hogy rábízzam magam. Ezért miséken, ima idején sincs meg az az érzésem, hogy Jézus kegyelmébe fogadott volna. Pedig érzem, hogy nagyon-nagyon mélyen vágyom rá.


Mégsem tudok azonosulni azokkal az emberekkel, akikkel egy közös imán vagyok, és ők nagyon megnyílnak, érzik Isten jelenlétét. Úgy érzem, hogy vágyom rá, de nem létezik, nem hiszem, hogy Isten jelenlétét ennyire meg lehet tapasztalni.

Ekkor kívülállónak érzem magam, és úgy érzem, becsapom azokat az embereket, akikkel egy közösségben vagyunk, de mégsem ugyanazt élem át, mint ők. Amikor leálltak a templomi misék, nem éltem az online alkalmakkal sem. Úgy éreztem, online nem lehet, nincs értelme közösségben imádkozni, és ilyen közvetítést nézni.


Ráadásul sok olyan megérzésem, álmom van, ami inkább az ezotéria felé húzhatna. Valahol azt érzem, sokkal jobban kibontakozhatnék, ha ebbe az irányba indulnék el, mégsem ezt szeretném. Én Isten kegyelmét szeretném, mégsem tudom megoldani, és rendezni magamban ezt a vágyat.


Mi történik velem, mit kellene tennem?


2020. jún. 5. 22:21
 1/7 anonim ***** válasza:
82%

Nem tudod teljesen átélni ugyanazt, mint mások, szerintem ez nem is lehet a cél. De miért nem mondod el azoknak, akikkel a keresztények közül együtt szoktál imádkozni, hogy milyen kételyeid vannak? Amiket ide leírtál.

Egy ilyen weboldalon elég nehézkes a kommunikáció. Visszakérdezhetek itt is, de órák napok telnek el a kérdések és válaszok között Egy személyes beszélgetés, akár online, akár fizikai találkozás sokkal eredményesebb. Bár részeltesen leírtad pár érzésedet és vágyadat, mégis eléggé találgatás lenne, ha jó választ akarnék adni.

Azt nem csodálom, hogy nem tudod rábízni magad Istenre, amíg nem ismered meg elég jól őt. Szerintem a bizalmatlanság egészséges bizonyos mértékig. Úgy is mondhatnám, hogy a bizalmatlanság jó, ha ÓVATOSSÁG van mögötte ("nosza, derítsük ki mi van emögött"), de a bizalmatlanság rossz, ha GYANKVÁS van mögötte ("ezek a keresztények biztos félre akarnak vezetni"). Én azt javaslom, hogy a látszólag könnyebb út (ezotéria) helyett válaszd Jézus Istene megismerésének rögösebb útját. Mert sok könnyűnek és kényelmesnek látszó út a végén bitang nehéz lesz.

üdv Stefán

2020. jún. 5. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
71%

Azt ne érezd kizáró oknak, hogy érzelmileg mennyire tudsz ráhangolódni Isten jelenlétére. Az érzelmek sok esetben még félre is vezethetnek. Ezért jó, ha az ember a meggyőződéseire hallgat, amelyeket biztosan tiszta forrásból szerzett be. Én nem ismerek tisztább és megbízhatóbb forrást a Bibliánal. De tény, hogy a Biblai egyes részeit nehéz megérteni, főleg a mai világban, ahol a sok keresztény egyház mást és mást tanít akár alapvetődolgokról is, és az átlagember sok mindet hall vallásos emberektől vagy keresztény vallási vezetőktől. De mivel ők is emberek, mi is csak emberek vagyunk, mind tévedhetünk. Ki vagy mi tesz rendet a káoszban?

üdv Stefán

2020. jún. 5. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 tgt ***** válasza:
0%
Ha az ezotéria vonz, akkor mi tart vissza? Próbáld ki, ismerd meg. Nem kell életre szóló döntést hoznod, kísérletezhetsz nyugodtan, aztán majd meglátod.
2020. jún. 6. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 KZitus ***** válasza:
56%

Szia

"Mi történik velem, mit kellene tennem?" - szellemi éhséged van, na ilyenkor érzékelhető igazán az, amiről a Biblia azt írja, Isten a saját képére teremtette az embert. Ahogyan a csecsemő,vagy kisgyermek igényli a szülei gondoskodását, szeretetét, úgy nekünk is szükségünk van Atyánk szeretetére és gondoskodására. Ezt a belső igényt érzed. Péter írt arról, hogyan elégíthetjük ezt ki. "Mint újszülött csecsemők, fejlesszetek ki vágyakozást a szó hamisítatlan teje után, hogy növekedjetek, és megmentést nyerjetek általa," 1Péter 2:2 Szívleld meg tehát a tanácsot, amelyet Péter apostol adott. Legyél olyan, mint a „most született csecsemő”, és ’vágyakozz a szó tiszta, hamisítatlan teje után, hogy azon növekedj. „vágyakozz” — fejlessz ki erős vágyat — arra, hogy Isten ismeretével töltsd meg az elmédet és a szívedet is. Azoknak, akik szellemileg felnőttek, szintén szükségük van arra, hogy továbbra is ápolják ezt a vágyat. Ne engedd, hogy a szellemi táplálék legyen az, amelyet a leghelytelenebb módon használsz fel a javaid közül. Táplálkozz helyesen szellemileg, és meríts teljes hasznot minden „egészséges beszédből”, amely Isten Szavában, a Bibliában található

"Továbbra is ragaszkodj az egészséges szavak lényegéhez, melyeket tőlem hallottál, miközben kimutatod a hitedet és a szeretetedet, amely abból fakad, hogy egységben vagy Krisztus Jézussal. Ezt a kiváló letétet őrizd meg a szent szellem által, amely bennünk lakik." 2Timótheus 1:13, 14.

2020. jún. 6. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
20%

Csak a fő kérdésed olvastam el.

Tippelek, de talán mert összekevered az igaz kereszténységet, és az egyházi álkereszténységet.

Az előbbinél belső vágy van, hála, és szeretet. Közösség, istenimádat, jó szolgálata.

Másodiknál pedig minden ami rossz.

Foglalkozz önismerettel és keres saját frekvenciádhoz közeli embereket.

2020. jún. 6. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
71%

Szerintem ne akard ennyire görcsösen "érezni Isten jelenlétét". Ne ilyen tűzijátékszerű élményre számíts, ez nem ilyen. Isten mindenütt jelen van, de ezt nem kell mindig éreznünk.

Hogy érted, hogy nem tudsz megnyílni Istennek? Magaddal nem vagy teljesen tisztában, vagy Istennel?

Elmélkedj sokat Isten dolgairól, ismerd meg Őt a Bibliából és mindenhonnan a természetből - egy apró katicabogárban is benne van Isten!

Az ezotériát nem ajánlom, mert nem feltétlenül jó irányba visz el. Ha mégis tájékozódnál felőle, kezeld fenntartással.

2020. jún. 6. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
A vágyat folyamatosan táplálni kell, mert képes arra, hogy alább hagy, talán el is múlik. De ha mindig foglalkozol a Bibliával, persze nem a nap 24 órájában gondolom, akkor meg tud maradni a vágy, és te is azt fogod érezni, hogy hiszel Isten létezésében, és látni fogod a bizonyítékokat is, ami azt mutatja, hogy Isten létezik, és magadénak fogod érezni a Biblia szavait.
2020. jún. 10. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!