Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Frissen megtért emberek miért...

Frissen megtért emberek miért akarnak megtéríteni?

Figyelt kérdés

Két ismerősöm is akik 20, másik 40 évesen lett egyáltalán megkeresztelve, állandóan meg akar téríteni.


Finoman elmondtam nekik hogy a helyzet kicsit olyan mint amikor a "bagoly mondja verébnek hogy nagyfejű"


Engem születésemkor megkereszteltek, aztán amint lehetett elsőáldozó is voltam. Utána én teljesen önkéntesen külső szülői kényszer nélkül eljártam templomba ministrálni, olvastam Bibliát, aztán 4 évig bennlakásos egyházi iskolába is jártam szintén saját akaratból.


Mert érdekelt a téma. 4 éven át szentmisével indítottam a napot. A Bibliát bekezdésről bekezdésre tüzetesen végigolvastam, 12-14 éves korom között és próbáltam megérteni is.


Ismétlem mindezt teljesen önszántamból, őszinte érdeklődésből és nyitottságból.


Majd kb. 17-18 éves koromra lezártnak tekintettem életemnek ezt a bő 10 évét amikor Istennel, a Bibliával ilyen tüzetesen foglalkoztam.


Amire szükségem volt belőle nyilvánvalóan lelkiekben megmaradt.


Most 41 vagyok, 20 éve nem járok templomba és nem imádkozok, nem olvasok Bibliát. Ez a korszak akkor volt. Kimaxoltam úgy gondolom.


De hiába mondom el frissen megtért ismerőseimnek, nem fogják fel.


Miért???



2020. jún. 3. 00:33
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
84%

A vallás kicsit hasonlít a politikához.

Nagyon keveseknek van olyan, hogy nincs véleményük és aki meg igaznak érzi a saját véleményét, az igyekszik mindenkit meggyőzni a környezetében, hogy márpedig neki van igaza és ő csinálja jól.

2020. jún. 3. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
90%
Mert szeretnék, ha te is üdvözülnél. Szimpla jóakarat. Mivel te még sosem élted át a megtérést, ezért nem tudod, hogy ez ezzel jár. De nyugi, Isten nem erőszakolja rád magát.
2020. jún. 3. 05:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
4%

Mondd meg nekik, hogy a "pokolba vezető út is csupa jó szándékkal van kikövezve!"


Amennyiben mintaszerű polgári életet élsz, jogod van a saját belső szabadságod megéléséhez!

2020. jún. 3. 06:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
86%
Azért, mert szeretnék, hogy te is üdvözülj. Akkor tér meg az ember, amikor megérzi Isten közelségét, ami megváltoztatja az egész életét. Meg a vallás nem úgy működik, hogy “kimaxoltam”, elolvastam a Bibliát, jártam x évig templomba, sőt még ministráltam is, akkor én már biztosan üdvözülök. Elkárhozhat egy püspök, egy pápa is. Viszont neked szabad akaratod van, ha úgy döntesz, hogy nem szeretnél ezzel foglalkozni, akkor szíved joga, de az üdvösséged a tét :)
2020. jún. 3. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
67%

Mert nagyon friss élmény nekik és kicsit azt hiszik, hogy ők a kereszténység közepe. Ha ez egy kisebb szektában történt, akkor hatványozottan igaz, mert általában ott a kiválasztottság tudatot is beléjük beszélik. Miközben a valódi missziós munkához nincs meg a kellő ismeretük. Jézus is éveken át tanította apostolait, mielőtt elküldte őket hirdetni az Evangéliumot.


Viszont az Istennel való kapcsolatot se lehet "kimaxolni", ahogy például a szülővel kapcsolatban se mondjuk azt, hogy 20 évig volt minden, ezzel be is fejeztük.

2020. jún. 3. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
84%
Mert még talán kicsit túlbuzgók. Én is az voltam anno friss hívőként és ilyenkor gyakran elkapja a gépszíj az embert. Ma már,ha jön egy újonnan megtért hívő,és felidegesítem magam a stílusán,kicsit kellemetlen belegondolni,hogy voltam én is ilyen.
2020. jún. 3. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
80%
És ahogy az #5-ös is írta,ez szektánál rosszabb. Mert normál esetben egy hívő kinövi lassan ezt a viselkedést,ha esetleg helyreteszik a felekezetében és egyre többet tanul belőle. De egy szektában még adják is alá a lovat,ott ez direkt működik így,attól jó irányba ne várj változást.
2020. jún. 3. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
40%

Ezt toluk kellene megkerdezni, mivel ahany ember, annyifele hite van es annyifelekeppen jutott el oda.


Lehet, hogy friss az elmeny, es meg tulbuzgok. Nagyon boldogok es azt akarjak, Te is az legyel. Vagy a kozossegben arra biztatjak oket, hogy masokat Krisztushoz kell vezetni stb.


De a Te szavaidbol mintha egy kicsit versenyt ereznek: "x évesen lett egyáltalán megkeresztelve".

Te buzgon gyakoroltad a vallasodat 17-18 eves korodig, es nagyon megismerted. De azt nem irod, hogy hittél-e Istenben, vagy hogy most hiszel-e. A hit es a vallasgyakorlas nem ugyanaz.

Igazabol a hit szempontjabol mindegy, hogy valakit gyerekkoraban kereszteltek meg vagy 2 eve, kiolvasta-e a Bibliat vagy nem, keresztenynek neveltek vagy nem. Ha Te 17-18 eves korodra lezartad ezt az egeszet, akkor ok esetleg arra gondolnak, felnott hited, amilyen nekik van, soha nem alakult ki.


Mindettol fuggetlenul, szerintem senki olyat nem jo teritgetni, aki nem akarja. Es ha Te ezt egyszer hatarozottan megmondod, joggal tiltakozol, ha nem hagyjak abba. Megvan a magad vilagnezete, es ezt tiszteletben kell tartaniuk.

2020. jún. 3. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
40%
AZt gondolják, hogy nekik ez a további feladatuk.
2020. jún. 3. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
Mivel, ha jól értem te most nem vagy hívő, legalább is nem aktívan. Gyerekkorodban foglalkoztál a kereszténységgel 10 évig, azóta meg nem. Tehát nekik most aktív hitük van, neked meg nem és szeretnék hogy neked is az legyen. Ahogy írták, szeretnék, hogy üdvözülj. Én valahogy ezt megértem. Van egy ismerősöm, aki tinédzser korában szintén felhagyott a kereszténységgel, egy darabig agnosztikus volt, majd később az ezós vonalra ment el és én se tudtam ezt annyiban hagyni. Éveken keresztül beszélgettünk ezekről a témákról, míg végül visszatért a kereszténységhez. Ha én annyiba hagyom a dolgot, talán még mindig jósnőhöz járna és valahol az én hibám is lenne, nem? Nem én térítettem meg, hiszem, hogy Isten munkálkodott, de úgy vélem elhanyagoltam volna a feladatomat, ha át sem adom az üzenetet és meg se próbálom felhívni a figyelmét, akkor amikor látom, hogy rossz úton jár.
2020. jún. 4. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!