Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért súg ellentmondásos...

Miért súg ellentmondásos dolgokat a Szentlélek a gyülekezeteknek? Honnan tudni, hogy melyiknek hazudott vagy melyiknek mondotott igazat?

Figyelt kérdés
Mindegyik felekezet a Bibliából idéz. Démon állhat mögötte?

2020. jún. 1. 13:23
 1/6 A kérdező kommentje:
Lehet, hogy fellázadt Isten ellen?
2020. jún. 1. 13:37
 2/6 anonim ***** válasza:
11%

Sátán is ismeri az irásokat. Ez jól látható abból, amikor Jézust is megkisértette, és a Bibliára hivatkozott. Ezért, nem Isten szelleme áll azok mögött, akik ellene mondanak Isten szándékának, terveinek.


Jézus határozottan elmondta a vallásvezetőknek, hogy nem Isten az Atyjuk, mert nem az Ő akaratát teszik. PEdig ott voltak az irások a kezükben, és rendszeresen olvasták, és próbálták értelmezni.

Ha Isten nem adja a szelemét, akkor hiába van a kezébe a Biblia valakinek a kezébe.

A Szellem pedig soha nem lázadhat fel Isten ellen, mivel az nem személy, hanem Isten természet feletti képessége, amivel teremt, alkot, életet biztosit, és olyan dolgokat tesz, amit más élőlény nem tud megtenni, a természeténél fogva.

Ha személy volna, és lázadna Isten ellen, akkor Isten magában semmit nem érne, a szellem átvehetné az uralmat.

2020. jún. 1. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Vagy egyszerűen nem mindenkit vezet a Szentlélek, aki rá hivatkozik. Például jó mérce összevetni, hogy az adott felekezet, prédikátor, stb... hogy értelmezi a Szentírást, azon apostoli atyákkal az első, illetve második század elejéről, akiket személyesen az apostolok neveztek ki, az apostolok által kapták meg a Szentlelket, az apostolok tanították őket élő szóban. Ha ezekhez képest eltérés mutatkozik, akkor lehet, hogy az adott prédikátort, felekezetet vezeti valamilyen lélek, de az nem Isten Lelke.
2020. jún. 1. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
0%

Ellentétek, nem ellentmondásosak. Ha azt mondom, hogy érezd a választ, másnak meg hogy logikusan gondolja ki a választ, ezek sem ellentmondásosak, csak egy spejtrum két végpontja, de ugyanaz csak egyéni.


Ahogy már sokszor mondtam, a biblia olvasásához bölcsesség kell. A felekezetek egyházhoz tartoznak. Az egyházak pedig bölcsességet nélkülözve, nem értelmezve, csak felolvasva szórják a romlást.

Mibtha azt mondanám, fény állj autó. Ez így értelmetlen, de ez 3 szimbólum, és az értelme, hogy megfelelő fényjelzésnél állj meg az autótól való elütés megelőzéséért.

2020. jún. 1. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
75%

"Miért súg ellentmondásos dolgokat a Szentlélek a gyülekezeteknek? Honnan tudni, hogy melyiknek hazudott vagy melyiknek mondotott igazat?"


Ez a kérdés eleve egy ostobaság! A Szent Lélek ugyanis nem hazudik!

Kérdező te sosem olvastad a Bibliában, hogy az "az igazságnak Lelke," Ján. 16,13 ?


Gábor

2020. jún. 1. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
56%

hogy is mondhatod a Szentlélekről, hogy hazudna? Isten lelke, ő vezeti igazságra az embereket.

Bár sokszor hallottam, olvastam is papokról akikben hamis lélek volt(azt hiszem még ő sem tudta, hogy az), és az, akiben ott volt az igaz Szellem megérezte és beszélt róla. Az ilyen szellemek csak rosszat hoznak az emberekre, de gyümölcséről lehet a fát megismerni.

2020. jún. 2. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!